Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Miért fontos a testkontaktus?

Szerző: Babaszoba.hu

2012. március 6. | Frissítve: 2018. április 23.

Forrás: babaszoba.hu

A természeti népeknél vagy a nem iparosodott társadalmakban természetes, hogy az újszülöttek születésük után egyből az édesanyjuk testére kerülnek. A létező legjobb helyre. Az elmúlt évtizedek szülészeti gyakorlata teljesen más.

Miért fontos a testkontaktus?

Az UNICEF (az Egészségügyi Világszervezet Gyermekalapja) statisztikái szerint a fejlődő országokban az újszülötteknek kevesebb mint a fele, pontosan 44 százaléka kerül édesanyja testére, mellére az első órában.
Az első két óra mérései alapján megállapították, hogy a korai bőrkontaktusban részesülő babáknak alacsonyabb a szívritmusuk és légzési ritmusuk, mint elkülönített társaiknak. Testhőmérsékletük is magasabb. Ezek pedig az ellazult, nyugalmi állapot jellemzői, tehát a bőrkontaktus segítséget jelent a stresszel járó születés után a feszültség oldásában.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a korai testkontaktust élvező babák kevesebbet sírnak, még három hónappal születésük után is.

Az újszülött megszületését követően éber és érzékeny csakúgy, mint édesanyja. A baba arcvonásai, hangja, illata, sírása és a testkontaktus kulcsingerként hat az anyára: beindítja anyai ösztöneit, fokozza a tejelválasztást. Ez a kapcsolódás, kötődés természetesen a szeparált babák és mamáik között is ki tud alakulni, de több munkára van hozzá szükség.

Ráadásul az édesanyján bőr-bőr kontaktusban elhelyezett és betakart újszülött van legjobban védve a kihűlés ellen, miközben arra is lehetősége van, hogy elkezdjen szopni. Édesanyja mellében már ilyenkor is van tej, mégpedig az első védőoltásnak számító kolosztrum. Minden cseppje kincs, mert védi az újszülöttet a fertőzésektől, a kiszáradástól és a vércukorszint drámai csökkenésétől.

A szoptatás területén minden kutatás egyértelműen kimutatta a korai együttlét jótékony hatását. A bőrkontaktus, a test illata megkönnyíti a szopási reflex előhívását, sőt több kutatás szerint a korai bőrkontaktusban részesülő babák tovább szopnak, mint azok, akiket elválasztottak édesanyjuktól.

Ha nem választják el az újszülöttet anyjától, akkor könnyebben adaptálódik, nyugodtabb és helyesebben szopnak.

Kapcsolódó cikkeink testkontaktus témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések