Terhesség

Mi okozhatja a terhességi sóvárgást?

A terhesség alatt előfordulhat, hogy rá sem bírsz nézni olyan ételekre, amelyeket korábban szerettél, és az is, hogy olyanok után sóvárogsz, amelyek előtte elképzelhetetlennek tűnt, hogy megegyél.
2020. November 19.
Mi okozhatja a terhességi sóvárgást? (Fotó: Getty Images)

Ezek lehetnek akár furcsa ételkombinációk is, mint a fagyi és a savanyú uborka, vagy ennél extrémebbek is.

Minden kismama különbözik egymástól, de a sóvárgás általában az első trimeszter végén kezdődik, a második trimeszterben a legjellemzőbb, és csökken a harmadik trimeszter végére.

A szakértők egyelőre nem tudják biztosan, mi okozza, ha egy kismama sóvárog bizonyos ételek után, míg másokat megutál, de mindenesetre gyakran előfordul. Van azonban néhány elmélet, mi okozhatja az ízlés változását, illetve a sóvárgást. A következők a legnépszerűbbek ezek közül.

  • Hormonális változások. A terhességgel együtt jár a hormonszintek nagyfokú változása, különösen az első trimeszterben. Hasonlóan, mint a menstruációt megelőzően, a hormonok hatással lehetnek arra, milyen ételeket ennél szívesen. A hormonok hatással lehetnek az ételekkel kapcsolatos érzékszervi tapasztalásra, a szaglásra és a hangulatra is – ezek mind befolyásolhatják, milyen ételeket ennél.
  • Változó szaglás. Gyakori tünet a terhesség során, hogy a szaglás érzékennyé válik, és akár távolabbról is megérzel szagokat, vagy könnyen túltelítődsz az illatokkal, szagokkal. Ez arra is hatással lehet, milyen ételt fogyasztanál szívesen: az erőteljes, pikáns illatú ételektől például elmehet a kedved.
  • Változó tápanyagszükséglet. A várandósság alatt növekszik a tápanyagszükséglet, így olyan ételek után sóvároghatsz, amelyek bizonyos nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdagok. A probléma az, hogy ha például kalciumra van szükséged, azt a szervezeted jelezheti úgy, hogy egy nagy adag jégkrémet kellene megenned. Természetesen lehet enni a fagyiból is, de érdemes táplálóbb élelmiszerekkel is pótolni az adott ásványianyagot, a kalcium esetében például mandulával, zöld leveles zöldségekkel, stb.
  • Védő mechanizmus. Bizonyos ételekkel, élelmiszerekkel – például a koffeinnel, alkohollal – kapcsolatos undor azzal függhet össze, hogy az egészségtelen, káros anyagok ne juthassanak el a babához és az anyukához sem. Természetesen erre is igaz, hogy nem minden kismama tapasztal hasonlót.
  • Komfortérzet. A sóvárgás egyszerűen jelentheti azt is, hogy a kényelmi, komfort ételeidet fogyasztanád – sokaknak ilyenek például az édességek, szénhidrátok. De olyan ételek is lehetnek ezek, amelyeket a gyerekkorhoz, a szeretethez társulnak, émelygés után pedig olyan élelmiszerek, amelyeket akkor fogyasztasz általában, amikor nem érzed jól magadat.
  • Kulturális tapasztalat. Az, hogy mi után sóvárognak a nők, országonként, kultúránként is eltérő lehet. A PMS idején például az amerikai nőknél a csokoládé után sóvárgás a jellemzőbb, míg a japán nőknél a rizs.

A leggyakoribb sóvárgások a terhesség alatt

A terhességi sóvárgás nagyon változatos lehet. Azonban néhány jellemző élelmiszert találtak a kutatók, akik amerikai nőknél vizsgálták a sóvárgást. Egy tanulmány szerint a leggyakoribb ilyen ételek az édességek, a magas kalóriatartalmú, sós szénhidrátok, mint például a pizza vagy a chips, az állati eredetű fehérjeforrások, illetve a gyümölcsök.Egyéb ételek lehetnek többek között a gyorséttermi ételek, a savanyúság, a fagylalt, a gyümölcslé, a tejtermékek, a zöldség, a csokoládé, és gyakori az is, hogy a kismamáknak vannak kedvenc ételkombinációik a babavárás idején. Ez utóbbi a szaglás és ízlelés változásával állhat összefüggésben.

Általános értelemben nincs ok arra, hogy a várandósok ne engedjenek a terhesség alatti sóvárgásnak, de a kevésbé tápláló ételeket célszerű mértékkel fogyasztani, és az étrend alapvetően legyen változatos és tápanyagokban gazdag. Bizonyos tápanyagok iránt nő a szervezet igénye a terhesség során, mind a baba növekedése, mind az édesanya egészsége érdekében. Ilyenek tápanyagok például:

  • Kalcium: ez megtalálható többek között a zöld leveles zöldségekben, a tejtermékekben, dióflékben, szezámmagban, kalciummal dúsított gabonafélékben.
  • Folsav: a folsav segít megelőzni az idegcső-záródási rendellenességet, a legtöbb terhességi vitaminban megtalálható. Az élelmiszerek közül folsavat tartalmaznak például a zöld leveles zöldségek, a a diófélék, a bab, a lencse és a citrusfélék.
  • Vas: vasban gazdag ételek többek között a teljes kiőrlésű gabonák, a húsfélék, a zöld leveles zöldségek, a babfélék, a diófélék. Amennyiben a kezelőorvos indokoltnak tartja, vaspótló készítményt is felírhat a kismamának, például vérszegénység esetén.
  • Fehérje: a terhesség során a fehérjeszükséglet is növekszik, mely makrotápanyagban olyan élelmiszerek gazdagok, mint a húsfélék, a halak, a tojás, a diófélék, a borsó, a bab, a szójából készült termékek.

Lehet a sóvárgás veszélyes?

Ritkán előfordul, hogy a terhesség alatt nem élelmiszerek után sóvárog valaki, például földre, mosószerre, jégre, kukoricakeményítőre, agyagra, hamura, festékre. Ezt a pica nevű egészségügyi állapot okozza általában. Ezeket a termékeket nem biztonságos fogyasztani, és ez a fajta sóvárgás általában vashiányra, vérszegénységre utalhat. Ha ilyen jellegű sóvárgást tapasztalsz, azonnal keresd fel az orvosodat.

Ha olyan ételre vágysz a terhesség alatt, amit alapvetően nem ennél meg, például húsra, ha éppen vegetáriánus vagy, rajtad múlik, engedsz-e a sóvárgásnak. Ilyen esetben érdemes beszélni az orvossal, mert lehet, hogy a sóvárgás hátterében tápanyaghiány áll – a példa esetében esetleg vashiány.Forrás: verywellfamily.com