Terhesség

Merkely: nagyjából százezer koronavírus-fertőzött lehet itthon

Nagyjából húszszorosa lehet az igazolt fertőzötteknek a valódi koronavírusos betegek száma Magyarországon a SOTE rektora szerint.
2020. Szeptember 07.
Merkely: nagyjából százezer koronavírus-fertőzött lehet itthon (fotó: Getty Images)

Merkely Béla, a SOTE rektora az ATV Heti Napló c. műsorában elmondta, hogy egyetlen intézkedéssel nem lehet legyőzni a vírust, de ő kötelezővé tenné a maszk használatát – írja a 24.hu. Minél többen használják, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát. Mint mondta, a múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embernek adta tovább a vírust egyetlen fertőzött.

Merkely szerint nagyjából hússzorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám, ez alapján kb. százezer beteg lehet Magyarországon.

Szerinte a koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg, ő viszont már korábban becsukta volna a kaput, a magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott – mondta a SOTE rektora.

Most zömében a 20-30 évesek kapják el a vírust. Szerinte összességében lehet több haláleset mint az első hullám alatt, de korai még ezt megmondani. Merkely úgy kalkulál, hogy a külföldi példák alapján 3-4 hét alatt berobbanhatnak a számok, de lassíthatjuk ezt a folyamatot, ha figyelünk az idősekre.

Merkely Béla a maszkhasználatra, a kézmosásra és az udvarias távolságtartásra figyelmeztetett.

Kitért arra is, hogy nem elég csak a tüneteseket tesztelni, ráadásul a megfertőződés utáni napokban, még a tünetek megjelenése előtt adhatjuk tovább leginkább a COVID-19-et. Szerinte elsődleges feladat, hogy stabilan tartsuk az iskolákat, és védjük a szociális, illetve az egészségügyi intézményeket.

Forrás: 24.hu