Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Mennyire ősi az őssejt-tudomány?

Szerző: Máriáss Márta

2006. június 30.

Forrás: HáziPatika.com

Honnan tudtuk volna, mi az őssejt, amikor még a sejtet sem ismertük? Hogy remélhették, hogy a szájon át adott őssejt gyógyulást hozhat? Számos talány és jó néhány Nobel-díj vezetett a mai sikeres őssejt-gyógyászatig.

A hőskor nem az ókor

A sejtek megismerése, a sterilitás biztosítása, a szövettenyésztés technikájának kifejlesztése nélkül ma nem beszélhetnénk őssejt-kutatásról. Az őssejtek ismeretével pedig vajmi kevésre jutnánk, ha azokat nem tudnánk beültetni később abba a testbe, ahonnan származnak, vagy egy másik beteg szervezetbe. Ezért a sejtszintű ismeretek mellett elengedhetetlen mindaz a tudás, ami a szövet-transzplantációs próbálkozások során nyertünk. Miután a vér is szövet, az első szövetátültetés maga a vértranszfúzió. A mai transzfuziológia tudománya nem létezne Dr. Karl Landsteiner, bécsi orvoskutató nélkül, aki 1930-ban vehette át Nobel-díját az AB0-vércsoportrendszer felfedezéséért. Mérföldkövet jelentett a többi vércsoport felfedezése is, az immunológia megszületése, ezen belül pedig a molekuláris szintű immunológia számos vívmánya.

Mindebből nyilván sejthető, hogy nem túl régi múltra kell visszatekinteni, ha azt keressük, honnan is származik az ötlet, miként vált lehetővé, hogy köldökzsinórvérrel akarjunk és tudjunk gyógyítani. A rövid múlt ellenére mégis annyi jelentős felfedezés zajlott a témában, és annyit tudás gyűlt össze az elmúlt röpke ötven év alatt, hogy a történelmi áttekintés is csak a legfontosabb eseményeket veheti sorra.

Az őssejtkutatás kezdetei az 1800-as évek közepére tehetők. Ekkor vált világossá, hogy testünk építőkövei, amolyan alapegységek a sejtek. Felfedezték, hogy osztódás nyomán az egyik sejtből két másik tud fejlődni. Az első igazi őssejtre a múlt század fordulóján figyeltek föl, olyan sejtekre bukkantak, amiből vérsejtek keletkeztek.

Az őssejtek nem halnak ki - a laborban sem

1907-ben az amerikai Ross Harrison, majd később francia kollégája, Alexis Carrel megteremtette a szövettenyésztés alapjait. Munkájuk nyomán lehetővé vált, hogy a szöveti sejteket a szervezeten kívül is életben tartsák, mi több, osztódásra késztessék. Ez volt a feltétele, hogy alaposabban megismerhessük különböző szöveteink sejtjeit. A köldökzsinórvér-felhasználás kapcsán ma újból jelentőséget kap a szövettenyésztés, hiszen a levehető vérmennyiségben található őssejtek száma általában nem elegendő a felnőttek gyógyítására, tenyésztéssel viszont szaporítható lenne.

Transzplantációs kezdetek

Az első szervátültetéses állatkísérletek a XIX. században zajlottak, bár akkor a megfelelő műtéti technika kikísérletezése állt a kutatások középpontjában, a kilökődéssel kapcsolatban még nem voltak ismeretek. Az első sikeres veseátültetés egy kutyán zajlott, és Ullmann Imre pécsi születésű orvos nevéhez fűződik, aki 1902 márciusában számolt be eredményéről a bécsi klinikán. Az első emberi vesetranszplantációra 1933-ban került sor. Az ukrán Voronoy halott donorból ültette át a szervet veseelégtelenségben szenvedő páciensébe. A hölgynek ez lett volna az utolsó esélye, de a szerv kilökődött.
Bármily meglepő, a XX. század elején már próbálkoztak csontvelősejtek bejuttatásával anémiában (vérszegénységben) és leukémiában szenvedők szervezetébe. Ez azonban szájon át történt, ennek megfelelően nem is bizonyult sikeres gyógymódnak.

Ígéretes laboratóriumi állatkísérletek folytak viszont olyan egerekkel, melyek csontvelőjében kóros elváltozás történt. Infúzióval a vénába juttatott idegen egércsontvelővel sikerült helyreállítani működését. A kísérleteken felbuzdulva az orvosok azon törték a fejüket, hogyan lehetne biztonságosan alkalmazni a humán gyógyászatban.

Családban marad?

Közben az 1940-es években George Schnell daganatokkal kapcsolatos vizsgálatai során felfigyelt a szövetkilökődés jelenségére. Az átoltott daganatok csak genetikai rokonságban álló egerekben maradtak meg. Az összefüggésre vonatkozó sejtését kísérletesen igazolta is. Az ő nevéhez fűződik a szöveti összeférhetetlenségért felelős antigének felfedezése, amit MHC-nek, Major Histocompatibility Complexnek nevezett el.

Sugárfertőzés nyomán megbetegedett személyekbe az 50-es évek második felében már több alkalommal próbáltak csontvelői sejteket juttatni francia orvosok, bevett gyógymóddá azonban nem vált. Mígnem a szintén francia orvos, Jean Dausset, 1958-ban jelentős, az immunrendszer felfedezésével kapcsolatos felfedezést tett. Beazonosította az első humán hisztokompatibilitási (szöveti összeférhetőségi) antigént, amit Humán Leukocyta Antigén-nek nevezett el. Ez a rendszer a korábban egereknél felfedezett MHC megfelelője. E fehérjék a legtöbb testi sejt felszínén megtalálhatók, bár nevük, a HLA rövidítés a humán leukocita antigén elnevezésből adódik. Dausset kollegája, Benacerraff nevéhez fűződik az immungenetika alaptörvényének leírása, miszerint a kilökődési reakció erőssége a donor és recipiens közötti hisztoinkompatibilitás mértékétől függ. Megfordítva ez azt is jelenti, hogy minél nagyobb a szövetek HLA-hasonlósággal jellemezhető azonossága, annál nagyobb valószínűséggel fogadja be a recipiens szervezet a beültetett szervet. Schnell, Dausset és Benacerraff felfedezéseikért később Nobel-díjat kaptak.

A szöveti összeférés, azaz a HLA-fehérjék maximális hasonlósága, azaz azonossága egyedül egypetéjű ikrek esetében garantált, ezért a 60-as évekig közöttük történtek az első transzplantációk - többek között sikeres veseátültetések -, s csak ezután merészkedtek az orvosok családtagok, majd idegenek közötti szerv- illetve szövetátültetésre.

Őssejt-transzplantációk nyomában

Az őssejtek felfedezése valójában csak 1963-ban következik be. Amerikai kutatók egerek csontvelőjében őssejteket találtak. Ezekből az őssejtekből alakulnak ki a vér alakos elemei, a különböző vérsejtek, vagyis ezek az őssejtek valójában vérképző sejtek.
Az első sikeres csontvelő-átültetést 1968-ban a Minnesotai Egyetemen végezték. Az immunhiányos betegségben szenvedő gyermek testvérétől kapott csontvelőt.
A 70-es évektől a betegekbe való csontvelő átültetések már konkrétan ezen vérképző őssejtek átültetését célozzák.

1973-ban egy New York-i orvoscsoport, a Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ munkatársai hajtották végre az első nem rokonok közti csontvelő-átültetést. Az öt éves, immunhiányos betegségben szenvedő beteg számára egy koppenhágai csontvelődonor-bankban találtak donorra. A hetedik infúziós kezelés után a beültetés sikerült, és a vérképzőfunkció rohamosan javulni kezdett.
Idővel a kutatók számára a végrehajtott nagyszámú transzplantáció nyomán kezdett kikristályosodni a HLA-A, HLA-B és HLA-DR hisztokompatibilitási fehérjék meghatározó jelentősége az átültetés sikere szempontjából.
Az első leukémiában szenvedő és idegen csontvelő-transzplantációval gyógyított beteg az amerikai Laura Graves volt. A gyermek a beavatkozás után száz nappal gyógyultan távozott a kórházból, de két évvel később belehalt kiújult betegségébe. Az ő esete is hozzájárult az Egyesült Államokban egy központi nemzeti donorbank megszervezéséhez és felállításához, melyben Laura családja jelentős részt vállalt. Az álom 1986-ban vált valósággá.

1990-ben újabb Nobel-díjassal gazdagodott az őssejt- és transzplantációs gyógyászat. Dr. E. Donnall Thomas a 70-es évek végén több mint száz csontvelő-átültetést hajtott végre aplasztikus anémiában és leukémiában szenvedő betegeken. A számukra hozott gyógyulás mellett megfigyeléseivel a nem rokon átültetésekhez is jelentősen hozzájárult.

Életet hozó életek

1981-ben egerek embrionális őssejtjeit sikerült mesterséges körülmények között továbbtenyészteni sejtvonallá, egy évre rá pedig elkezdték tanulmányozni a köldökzsinórvért. Hamarosan kiderült, hogy ebben is hematopoetikus, azaz vérképző őssejtek találhatók, amelyek kiválóan alkalmasak lehetnének a transzplantációra.

1988-ban már sor került az első köldökzsinórvér-alkalmazásra. A beteg, Fanconi-anémiában szenvedő kisfiúnak leánytestvére sietett segítségére, akiről még magzat korában kiderítették, hogy a HLA-tipizálás szerint köldökzsinórvér-sejtjei alkalmasak a beültetésre, továbbá nem szenved bátyjához hasonlóan ebben az örökletes vérszegénységben, tehát minden szempontból alkalmas szervdonornak. A transzplantáció kilökődés nélkül, sikeresen lezajlott, a fiú a műtét után 15 évvel is változatlanul jó egészségnek örvendett.
E beültetés időpontjában még alig tudtak valamit a köldökzsinórvérben rejlő gyógyászati lehetőségekről, mindössze Broxmeyer és Boyse úttörőnek számító őssejtkutatásainak eredményei álltak rendelkezésre. Az első nem rokoni köldökzsinórvér-beültetés 1993-ban zajlott a Duke Egyetemen. Ma évente mintegy 500 köldökzsinórvér-transzplantációt hajtanak végre.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések