Terhesség

Meggyógyulhat a magyar kislány a köldökvér segítségével

Egy agyi bénulásban szenvedő két és fél éves magyar kislányt gyógyíthat meg az a kísérleti kezelés, amelyben a születésekor levett köldökvérét használták fel.
2014. Január 28.

Léna lehet az első magyar gyerek, aki a Cord Blood Center Segítő Kéz programjának keretében olyan kísérleti kezelést kap, amelyben a köldökzsinórból vett vére segítségével gyógyulhat.

Szüléskor levetették a köldökvért

Léna 2011 szeptemberében született meg, ikertestvérével, Pálmával. A szüléskor azonban probléma vetődött fel: Léna szívhangja esett, ezért császármetszés mellett döntöttek. Végül komplikáció nélkül lezajlott a szülés, és – ahogy a ma négyéves lányuk, Flóra esetében is – a szülők levetették a köldökzsinórból a kislányok őssejtjeit. Mint Kata, a kis Léna édesanyja a babaszoba.hu-nak elmondta, korábban sokat olvastak arról, hogy egy, a családban előforduló betegség esetében is folynak kísérleti kutatások az őssejtekkel, ezért egyik gyermekük esetében sem volt kérdés, hogy levetetik az őssejtvért.

A babák szépen fejlődtek, ám a négyhónapos oltás után a szülőknek feltűnt, hogy Léna a bal kezét nem nagyon mozgatja. Kiderült, hogy lebénult, ennek pontos okát azonban máig nem tudni (a szakemberek feltételezése szerint a terhesség alatt, vagy a szüléskor történhetett valami). Kata és Gergő, Léna szülei azonnal tornára, illetve fejlesztő foglalkozásokra vitték a kislányt, amely lépésről lépésre ért el eredményeket: Léna ma már bizonyos keretek között használja a bal kezét is.

Kísérlet az agyi bénulás esetén

A szülők a Cord Blood Center – amely a gyerekek őssejtjeit tárolja – hírleveleiből tudta meg, hogy agyi bénulás eseteiben is folynak kísérletek őssejtekkel. Azonnal felvették a kapcsolatot a céggel, akik a “Segítő kéz” programba beválogatták Lénát. Így egy szlovák kislány és egy román kisfiú után Léna lehet az első magyar gyerek, akin ezt a kezelést alkalmazták.

A család 2013 decemberében utazott ki az Egyesült Államokban, ahol egy durhami kórházban egy szakértő orvoscsoport segítségével Léna infúzióban kapta meg a köldökzsinórvérét. A szülők azt követően vágtak bele a kísérleti kezelésbe, hogy a szakértők hangsúlyozták: azon túl, hogy a kislánynak egy napig fokhagymára emlékeztető illata lesz, nincs semmi mellékhatása.

Léna nagyon jól viselte a kezelést, semmilyen komplikáció nem lépett fel, így pár nap után haza is utazhattak Magyarországra. “Léna azóta jól van. Két hete felmászott a bordásfalra, két kézzel, ami eddig soha sem sikerült. De nem tudjuk, ez már a kezelés hatása-e, az első komolyabb jeleket márciusra várjuk” – mondta Kata, Léna édesanyja.

Kísérleti fázis

Mint dr. Pance Miklós, a Cord Blood Center magyarországi fióktelepének vezetője hangsúlyozta: ez a kezelés kísérleti fázisban van (2010-ben kezdték és körülbelül 6 évig fog tartani), így a gyógyulást nem tudják garantálni. De a kezelést követő hat hónap alatt várható fokozatos javulás.

A cég egyébként 17 éve foglalkozik őssejtekkel, 130 ezer ügyfelük van és eddig 43 sikeres beültetésen vannak túl. Jelenleg 80-85 betegség – mint például a limfóma és leukémia – kezelésére alkalmazzák az őssejteket, de folyamatosan zajlanak a kutatások, első sorban a vérképzőszervi és a kötőszöveti őssejtek irányában.