Terhesség

Még egyszer az őssejtről: mikor és mennyiért éri meg?

Kevesen tudják, de az őssejt terápia nem a 21. század találmánya: már a 70-es években is rutinszerűen és nagy biztonsággal végeztek őssejt beültetéseket néhány betegség - elsősorban a vérképző rendszer - gyógyítására.
2016. December 06.

Ma már jóval szélesebb körben alkalmazható ez a terápia, és az orvostudomány mintegy 90-féle betegséget tart nyilván, ami ilyen módszerrel kezelhető. De megfizethető-e az őssejt tárolás egy átlagembernek, és egyáltalán megéri-e pénzt adni érte?

Az őssejtterápiával ma gyógyítható betegségek között a különféle ráktípusok és anyagcsere-zavarral kapcsolatos problémák éppúgy jelen vannak, mint az immunrendszert és a vérképzőrendszert érintő kórképek (például a leukémia), sőt felhasználták már szívinfarktuson átesett beteg kezelésére is. A legújabb kutatások még ennél is messzebbre mutatnak, és azt ígérik, hogy a módszer hatásos lehet a cukorbetegség gyógyításában, javíthat az izomsorvadásos betegek állapotán, sőt az őssejtek akár a szívizom mellett szívbillentyű-, máj-, vese-, vagy idegsejteket is képesek kialakítani.

Az őssejtek felhasználásával tehát olyan betegségek lesznek majd gyógyíthatók, mint például a stroke, a traumás agysérülés, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a kopaszság, a vakság, a süketség, az izomsorvadás, a cukorbetegség, és többféle rák. Ezek közül sok már ma is népbetegségnek számít, és megdöbbentően magas az esélye annak, hogy bármelyikünknél kialakul, a jövőben pedig még drámaibb lesz a helyzet, hiszen az előrejelzések szerint nagyobb tömegek fognak tőlük szenvedni, úgyhogy az őssejt terápia sokakat érinthet nem is olyan sokára. De ebből az következi-e, hogy minden születendő gyerekünknél érdemes levetetni és drága pénzért tároltatni az őssejketek azért, hogy biztonságban érezzük az egészségüket?

Hasznos vagy sem?

A válasz nem teljesen egyértelmű az orvosok szerint. Ők ugyanis azt mondják, hogy éppen azoknál a gyerekeknél nem jelent az esetek többségében megoldást a saját őssejttel történő kezelés, akinél nagy az esélye, hogy előbb utóbb megjelenik majd valamilyen örökölt egészségügyi probléma – például leukémia –, hiszen az a genetikai defektus, ami a betegség megjelenéséhez vezetett már a köldökzsinórból levett őssejtben is jelen lehet. Ilyen esetekben mástól kell őssejtet szerezni: egy olyan embertől, akinek a betegéhez hasonló antigénszerkezetűek az őssejtjei. Ez lehet teljesen idegen személy, de a genetikai hasonlóság miatt könnyen lehet, hogy egy közeli rokon, például egy testvér köldökvére lesz a megfelelő választás – persze csak akkor, ha az ő őssejtjeiben nem található meg az öröklött betegség.

Magyarul őssejtet nem csak akkor érdemes levetetni és tároltatni, ha saját betegséget szeretnénk gyógyíttatni, hanem akkor is, ha másnak – például egy olyan idősebb testvérnek, akinek nem vettek le köldökzsinórvérét – szeretnénk biztosítani az ilyen terápiához a lehetőséget. Sőt, nagyobb az esély arra, hogy más fog meggyógyulni majd a gyermekünk őssejtjeitől, és a mi gyermekünk baját pedig nem az ő saját köldökvéréből nyert őssejtek gyógyítják meg, hanem olyanok, amik „külsős” forrásból érkeztek. Mindez azt jelenti, hogy minél több köldökvért tárolnak a világon, annál több ember kap esélyt a kezelésre és gyógyulásra, és ezzel együtt a gyermekeink meggyógyításának esélyei is javulnak. Végső soron tehát mégiscsak hasznos lehet a köldökzsinórvér begyűjtése és „bespájzolása” vész esetére.

Részletfizetéssel és egészségpénztárral megoldható

Hasznos vagy sem, nagy tömegek egyelőre nem rohamozzák az őssejt bankokat „betéttel”, hiszen ez egyáltalán nem olcsó mulatság: hazánkban félmillió forint felett mozognak a költségei egy ilyen procedúrának, amiben természetesen nem csak a levétel, hanem már a tárolás ára is benne van. Ez komoly kiadást jelent, miközben könnyen előfordulhat, hogy a drága pénzen begyűjtött és tárolt őssejtre soha nem is lesz szükség, vagyis szigorúan véve elveszik a rá fordított összeg. Ezt a kockázatot hazánkban ma még kevesen tudják vállalni – legalábbis úgy, ha egy összegben kell kifizetni minden díjat. A néhány őssejt tárolással foglalkozó magyarországi vállalkozás ezért úgy igyekszik elérhetőbbé tenni a szolgáltatásait, hogy részletfizetési lehetőséget biztosít, és ezen kívül leszerződik néhány egészségpénztárral is, amelyek a költségek egy bizonyos hányadát fedezik. Ez a szolgáltatás ugyanis az önkéntes kiegészítő egészségpénztárak által finanszírozható szolgáltatások körébe tartoznak, abban az esetben, ha a tárolást végző szolgáltató megfelel a törvényekben foglalt feltételeknek. A hatályos személyi jövedelemadó szabályok szerint az önkéntes kiegészítő egészségpénztár magánszemély tagja az adóévben az általa tagi jogviszonyára tekintettel befizetett összeg 20%-a, de legfeljebb az adóévben 150.000 Ft erejéig, adóvisszatérítés formájában adókedvezményt vehet igénybe.

Lépjen be most kedvezményes feltételek mellett az OTP Egészségpénztárba! Amennyiben 2016. december 15-ig az OTP Egészségpénztár online felületén regisztrál a “BABASZOBA20161215” kóddal, elengedjük első, három évig érvényes kártyájának díját.

Hirdetés