Terhesség

Már a magzatnak is érdemes énekelni

Már az anyaméhben is fontos az éneklés, ugyanis a magzat nemcsak hallja, de meg is tanulja azokat a dalokat, amiket édesanya énekel neki.
2020. Augusztus 17.
Már a magzatnak is érdemes énekelni (fotó: Getty Images)

A Floridai Egyetem kutatói 32 nő adatait vizsgálták meg, olyan nőkét, akik terhességük 28 és 34. hetei között rendszeresen, naponta kétszer ugyanazt az ovis dalt énekeltél. A tanulmány szerzői arra voltak kíváncsiak, hogy megtanulhatja-e a magzat az óvodai dalt már pusztán attól, hogy az anyaméhben rendszeresen hallja azt. Egyszerűbben megfogalmazva: emlékezni fognak-e születésük után is a dalocskára.

Az agyi tevékenység nyomon követése helyett a kutatók a pulzusszám rögzítését és megfigyelését választották, ugyanis a magzat pulzusszáma lelassul akkor, ha ismerős hangot, dallamot hall. Azt találták, hogy amikor az anya fejhallgatóval zenét hallgatott és egy idegen hang elmondta annak az óvodás dalnak a rímeit, amiket az anya korábban énekelt a magzatnak, akkor a magzat pulzusa lassabb lett, míg amikor az idegen hang új rímeket mondott, a pulzusszám nem változott.

A kutatás vezetője Charlene Krueger arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy az anya beszéljen, énekeljen a magzathoz.

Ezzel egy időben egy másik tanulmány megállapította, hogy a magzatnak segít felkészülni a kinti életre az, ha az anya beszél hozzá.

(via)