Terhesség

Magzatmentő programmal segítik a karantén idején a kismamákat

A tele-kardiotokográfia olyan diagnosztikus eljárás a terhesgondozásban, amely alkalmas lehet a méhen belüli halálozások megelőzésére. Ráadásul NST-CTG vizsgálatot a kismama a saját otthonában naponta elvégezheti, a szakemberek pedig kielemzik azt.
2020. Május 18.
Magzatmentő programmal segítik a karantén idején a kismamákat (fotó: Getty Images)

Az okostelefonok és az internet világában jelentősen átalakult az emberek életvitele, a technika a mindennapjaink részévé vált. Az információ felértékelődött és fontos szempont a gyorsaság is. A XXI. század várandós kismamái tájékozottak, sok mindent tudnak a várandósságról és az azzal kapcsolatos veszélyekről. Kihívást jelent a várandósgondozást végző szakembereknek az internetről tájékozódó páciens szakmai szempontok szerinti, korrekt tájékoztatása és a pácienselégedettség elérése – írja a Prof. Dr. Török Miklós, a magzatmentő program orvosközpontot vezető szülésznőgyász, és Dr. Takács István, orvos, jogász a WebDoki orvosi portálon.

A technológiák rohamos fejlődése és a telemedicina megjelenése – azon túl, hogy páciensközeli megoldásokat ad – lehetőséget biztosít olyan diagnosztikai eljárások otthoni elvégzésére, amit korábban nem lehetett megoldani. A tele-kardiotokográfia olyan diagnosztikus eljárás a várandósgondozás területén, amelynek elterjedése alkalmas lehet a méhen belüli halálozások megelőzésére. NST-CTG vizsgálatot a várandós a saját otthonában naponta elvégezheti, a szakemberek kielemzik a pácienstől távol mért értékeket, és értesítik a kismamát annak eredményéről.

A méhen belül lévő magzat állapotának megítélésére világszerte a leggyakrabban alkalmazott módszer a “non-stress cardiotokographia” vagyis a NST-CTG. Amennyiben ennek diagnosztikus ereje növelhető (például a mérések gyakoriságának növelésével), számos magzati élet menthető meg. Egy magyar szakemberekből álló csapat ezt felismerve fejlesztette ki elsőként a tele-kardiotokográfiát lehetővé tevő Fetaphon nevű eszközt és a hozzá tartozó telekommunikációs rendszert. A találmányt az emeli ki az egyéb hasonló távdiagnosztikai eszközök sorából, hogy nem ultrahanggal érzékeli a magzati szívfrekvenciát, hanem egy erre fejlesztett, biológiailag ártalmatlan, speciális szenzorral. A tele-kardiotokográfia ma már telemedicinális, orvosi szolgáltatásként is elérhető a várandós kismamák részére egy magzatmentő program keretében.

A tele-kardiotokográfiás módszerrel a várandós kismama akár naponta többször is mérhet az otthonában, kényelmes körülmények között. A 32. héttől javasolják a cikk szerzői a napi gyakoriságú mérést. Így időben észrevehetővé válnak a magzat életét veszélyeztető állapotok. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ legfrissebb adatai szerint 2017-ben a perinatális halálozás több mint 80%-át tették ki a méhen belül elhalt gyermekek.

A jelenlegi várandósgondozási gyakorlat mellett a megelőzésre azért nincsen lehetőség, mert sok esetben magát a terhességi patológiát sem ismerjük fel, vagy alábecsüljük annak kockázatát. A halálozások túlnyomó többségénél semmilyen fenyegető jel vagy kockázati tényező nem fordul elő – írják.

Az otthoni távgyógyászati NST-CTG-monitorrendszer klinikai teljesítménye eredményes. Az eltelt 11 év alatt a rendszerbe regisztrált 2100 várandós asszonynál 2380 szülés zajlott le (egy-egy várandós több terhességénél is igénybe vette az otthoni, magzati monitoring szolgáltatást), és 2400 újszülött jött világra (ideértve az ikerterhességeket). Méhen belüli vagy újszülött halálozás egy esetben sem fordult elő, azaz a perinatális halálozás a terhesség 32. hetét követően a távgyógyászati, otthoni NST-CTGmonitort használók körében nulla volt.

Ugyanezen időszakban, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által szolgáltatott adatok alapján, hazánkban a méhen belüli halálozások számszerű gyakorisága 5 ezrelék körüli, a perinatális halálozás pedig 7 ezrelék körüli volt. 2007 és 2017 között Magyarországon egy kisváros népességét kitevő, 4659 életképes gyermek halt el a szülés előtti hetekben az édesanyja hasában. Az otthoni NST-CTG-szolgáltatást igénybe vevők között tapasztalt nulla méhen belüli és perinatális halálozás, valamint az országosan várható halálozás között erősen szignifikáns különbség van matematikai, statisztikai elemzéssel.

Az általunk javasolt várandósgondozási modellben a terhesség adott időszakában a várandós anyákat korszerű távgyógyászati eszközökkel látnánk el, annak érdekében, hogy a jelentkező életet veszélyeztető állapotokat a korai időszakban fel tudjuk ismerni és az adott esetben meg tudjuk előzni. A rutin alapgondozási protokoll mellett így célzott, személyre szabott ellátást tudnánk biztosítani a gyermeket vállaló pároknak – írják a cikkben.

A tele-kardiotokográfia nem helyettesíti a várandósgondozást, annak csak egy vizsgálati eljárását válthatja ki. A méhen belüli, magzatot veszélyeztető állapotok bármikor kialakulhatnak anélkül, hogy a várandós vagy környezete azt érzékelhetné. A tele-kardiotokográfia a várandós otthonában, kényelmes körülmények között, jelentősen nem terhelve az egészségügyi ellátórendszert biztosít magzati monitorozást az esetleges veszélyállapotok időben történő észleléséhez. Nem terheli a gondozóorvost sem szakmailag, sem jogilag, hiszen a leletezést nem a kezelőorvos végzi, hanem az orvosközpont.

Az esetleges álpozitív, tele-kardiotokográfiás mérésekből adódó riasztás miatti aggodalom sem indokolt a szerzők szerint. A leletező központban észlelt gyanús esetében a mérést csupán megismételteti a leletező orvos. Amennyiben az NST-CTG kóros, akkor javasolt a várandóst további vizsgálatokra küldeni. Az eddigi tapasztalatok alapján az álpozitív riasztások száma elhanyagolható volt. A megmentett magzati életek viszont nem tehetik kérdésessé a tele-kardiotokográfia létjogosultságát.