Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Láthatatlan hetek - az első három hónap

Szerző: Balányi Klári, szakértő: Máramarosi Rita edző

2008. augusztus 26. | Frissítve: 2019. március 14.

Forrás: Kismama magazin

Babavárás alatt minden megváltozik: testünk, lelkünk, kapcsolataink, az is lehet, hogy mostantól teljesen másképp látjuk a világot. Sorozatunkban nyomon követjük mi történik bennünk és körülöttünk a terhesség három harmadában.

Láthatatlan hetek - az első három hónap
Bár Lilla vágyott gyerekre, mégsem volt felhőtlenül boldog, amikor nőgyógyásza megerősítette a pozitív teszt eredményét. Sőt, még hetekkel később is különös érzések kavarogtak benne. Hirtelen rádöbbent, hogy nem akarja megosztani a testét mással, nem akarja feladni eddigi életét, a férjét pedig egészen magának akarja megtartani. Haragudott magára, hogy ilyesmibe belement.
A szakember számára nem ismeretlenek ezek az ingadozó érzések. Sok nő elbizonytalanodik, még ha egyébként sikeres és magabiztos is az életben. Sőt, éppen az kelt félelmet bennük, hogy úgy érzik, fel kell adniuk függetlenségüket. A várandósság elején minden mérlegre kerül. Mi lesz a munkámmal? Valóban véglegesen el kell köteleznem magam a partneremmel? Megbízhatok benne, jó apa lesz belőle, és ugyanúgy fog szeretni engem anyaként is, mint előtte? Azonban a pocak növekedtével általában csillapodnak ezek a felkavaró érzések, és a párok szülőkké érnek, miközben választ keresnek a kérdésekre, közös terveket szőnek.
Bea számára nem volt kétséges, hogy gyerek mellett is helyt tud állni üzletvezetőként, párja pedig csodálatos apa lesz. Ám amikor a nőgyógyásza veszélyeztetett terhességet állapított meg és további vizsgálatokra küldte, az öröm helyét jeges rémület váltotta fel szívében. Milyen vizsgálatokról van szó? Milyen kockázattal járnak, és mi derülhet ki? A kismamák sokszor ekkor találkoznak először olyan orvosi kifejezésekkel, amelyekről az egészségügyi szakember már elfelejtette, hogy magyarázatra szorulnak. Az orvosi vizsgálatok közepette pedig sokszor elsikkad az a tény, hogy a gyerekek 97 százaléka egészségesen jön világra.
Bármilyen szorongató is a helyzet, arra kell törekednünk, hogy megkapjuk a szükséges tájékoztatást, és reálisan értékeljük a vizsgálatok eredményeit. Tudatosítsuk magunkban, hogy a terhesség tulajdonképpen természetes élethelyzet, és nem orvosi esemény.

Testünk

Feszül a melle? Nem jelentkezik a szokásos időben a menstruáció? Az első jelek máris a hormonháztartás megváltozott működésére utalnak. Ha a petesejt megtermékenyül, az ösztrogéntermelődés fokozódik, ez teremti meg a beágyazódáshoz és az embrió fejlődéséhez szükséges feltételeket.
Az első hónapokban ez a legnagyobb hormonális változás a szervezetben. Ez áll a legtöbb tünet hátterében. Van, aki étvágytalan, érzékeny a szagokra, mást állandóan farkaséhség gyötör. Egyikünk állandóan fáradt, holott rengeteget alszik, másikunk hegyeket bírna megmozgatni. Egyik sem jelent bajt. Sőt, ez éppen annak a bizonyítéka, hogy testünk jól működik: számára most az új élet védelme a legfontosabb, a hormonok vezérletével biztosítja a magzat számára szükséges nyugalmat és energiát.
A "reggeli rosszullét" a terhesség mellékhatása. A hányingeres időszak rendszerint a fogamzás után kettő-négy héttel kezdődik. Az első hetekben reggel a szokásosnál alacsonyabb a vér cukorszintje, ez okozza a gyengeséget. Az ágyban elfogyasztott kétszersült, mézes tea hamar egyensúlyba hozza a szervezetet.
Ki bír enni hányingerrel küszködve? A terhesség kezdetén két-három kilót is fogyhat a kismama anélkül, hogy ez a magzatra veszélyes lenne. Csak akkor kell táplálékkiegészítőkhöz folyamodnunk, ha egy hétig szinte semmi nem ment le a torkunkon. Fokozott odafigyelést igényel azonban a gyakori és tartós hányás, ilyenkor az orvos elektrolittartalmú infúzióval pótolja az elvesztett vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat. Ám az első három hónap elmúltával, de legkésőbb a 16. hétig rendszerint magától elmúlik az émelygős időszak.

Hallgassunk a belső hangra!

Az első hetekben és hónapokban bizonytalan a kismama, hogy mit szabad, mit nem. Ez érthető, de nem érdemes sokat gyötrődni. Ilyenkor ugyanis a mindent vagy semmit elv működik: ha a megtermékenyült pete beágyazódott, és a kismama egészséges, minden a természet rendje szerint működik. Hagyatkozzunk az ösztöneinkre, és figyeljük testünk jelzéseit. Ez biztosan elárulja, mire van szükségünk, mi tesz jót, és mit kell kerülnünk. Folytassuk eddig megszokott tevékenységeinket! Ha eddig hetente kétszer tíz kilométert futottunk, nyugodtan megtehetjük most is, ameddig jól esik. Ám ne a teljesítményre törekedjünk, hanem arra, hogy jól érezzük magunkat. Engedelmeskedjünk a testünknek, ha pihenésre ösztönöz: most egy heverészős délután szolgálja egészségünket, és nem a fitneszedzés.

Magzat

Nem mindenki tudja pontosan, melyik volt az az emlékezetes éjszaka, amelyiken kisbabája fogant. Az utolsó havivérzés idejét azonban tudjuk, így ez ad támpontot a negyvenhetes várandósság kezdetének és végének kiszámításához.
Detti számára különösen az első hetek voltak izgalmasak. Minden ugyanúgy folyt tovább, mint eddig, dolgozott, sportolt, találkozott a barátaival, semmi nem látszott kívülről. Bent mégis növekedett már egy új élet, mely mindenhová vele tartott.
A megtermékenyülés után hat nappal az embrió a petevezetéken keresztül elér az anyaméhbe és beágyazódik. A méhfal nyálkahártyájához tapad, míg az teljesen bevonja - ezzel kezdetét veszi a közös anyagcsere: tápanyagok, oxigén és más vegyületek áramlása az anya és a magzat között. Mivel a nőgyógyászok az utolsó vérzés első napjától számolnak, ez már a harmadik terhességi hét. Tizennégy nappal később megjelenik az idegpálya kezdeménye, amelyből a gerinccsatorna alakul ki, végén a pici agykezdeménnyel.
A következő jelentős állomás a hatodik hét. Detti pontosan emlékszik az első ultrahangvizsgálatra: a képernyőn már látszottak a petezsák körvonalai. Az alig öt milliméter nagyságú kis kör közepében ott dobogott egy pici szív! Máris pumpálja az oxigént és a tápanyagokat az alakuló szervekhez. A szívhang a magzat jóllétének legbiztosabb jele.
A hetedik héten robbanásszerű fejlődésnek indul az embrió. A parányi arcocskán felfedezhető a szem, az orr, a száj, bár a magzat még leginkább egy halacskára emlékeztet oldalt álló szemeivel. A nyolcadik héten apró kitüremkedések formájában jelennek meg a végtagokon az ujjacskák. Legérzékenyebb a kilencedik hét: ekkor fejlődnek ki az idegpályák és az agy, a magzat most különösen érzékeny a méreganyagokra. A hét végére már a fülek is láthatók, és az ultrahangos vizsgálatkor apró mozgások is felfedezhetők.
Két héttel később minden szerv készen áll, nő a haj és a köröm, a mellkas záródik, és az egész testet finom pihe burkolja be. A harmadik hónap végére a magzat már hétcentis, forog, mozgatja a száját és ökölbe szorítja a kezét. Ezután már csak növekednie kell!

A partner

Míg a kismama sokszor áhítattal éli át ezeket a folyamatokat, az apa rendszerint tartózkodóbb az első hetekben. Érzi a nagy változás előszelét, hogy "ők ketten" egészen közel vannak egymáshoz, és félti kapcsolatának kizárólagosságát, no meg egy kicsit a szabadságát is. Mi lesz a kedvteléseivel, a barátaival? Nyomaszthatja a felelősség, hogy ezután már a családjáról kell gondoskodnia.
Tanácstalan lehet, hogyan közelítsen a feleségéhez, aki mindig fáradt, minden apróságon felkapja a vizet, vagy magába fordulva gubbaszt. Attól sem kell pánikba esni, ha egyébként életvidám és mozgékony párunk az első hetekben nem repes úgy a boldogságtól, ahogy várnánk. Ő is ismerkedik a helyzettel, meg kell találnia helyét a jövőbeli hármas felállásban.
Duzzogásra, neheztelésre azonban semmi ok! Hiszen ő is hasonló cipőben jár, egyszerre öröm és aggodalom járja át. Hagyjuk kicsit, hadd rendezze a sorait. A szülővé válással olyan új életszakaszba lépünk most, amikor minden sokkal egyszerűbben megoldódik, ha nem várunk hirtelen, gyökeres fordulatot, kész megoldást, hanem szelíden kapcsolunk az "átmenetre".
Kapcsolódó cikkeink koraterhesség témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések