Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Koronavírus: a szülészetek ugyanúgy működnek, mintha nem lenne járvány

Szerző: Babaszoba.hu

2020. április 4.

Forrás: Index.hu/babaszoba.hu

Egy hónapja igazolták az első koronavírusos eseteket Magyarországon. Szombatra hat új áldozata van a járványnak. Online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs.

Koronavírus: a szülészetek ugyanúgy működnek, mintha nem lenne járvány (fotó: Getty Images)
Valamennyi áldozat krónikus megbetegedésben szenvedett. Már a tömeges megbetegedések küszöbén járunk.
Szombaton hat repülőgéppel újabb védőfelszerelés érkezett Budapestre, de később még befut a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépe is, újabb kínai szállítmánnyal.
Az egyik budapesti idősotthonba bejutó fertőzés miatt a fővárosi tisztifőorvos meghatározta a szükséges intézkedéseket, szobakarantént rendelt el, megkezdődött a fertőtlenítés, és több mint 200 mintavétel is történt pénteken az otthonban. Elmondták azt is a tájékoztatón, hogy az önkormányzatok törvényi kötelezettsége az idősek gondozása.
Lakatos Tibor szerint ha a szükséges lesz, komolyabb eszközökkel is fellépnek majd a hatósági karantént és egyéb korlátozásokat megszegők ellen.
Folyamatosan zajlik az egészségügyi személyzet (online) képzése, hogy megfelelő mennyiségű dolgozó legyen mindenhol, ahol szükség lesz rájuk. Orvosokat, a védekezésben résztvevőket szállásolnák el a hotelekben, mondta Lakatos az Orbán Viktor által lefoglaltként említett 58 szállodára vonatkozó kérdésre.
Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy kijelölésre kerültek azok a szülészeti ellátó intézmények, amelyekben igazoltan koronavírusos kismamák szülhetnek. Mindenki más számára minden ugyanúgy működik, mintha nem lenne járvány, mindenki más ugyanúgy veheti igénybe a szülészeteket. Ugyanúgy zajlik majd a szülés, mint korábban, erre felkészült az egészségügy a tisztifőorvos szerint.
A HVG kérdésére Müller Cecília elmondta, hogy továbbra is a WHO iránymutatását követik, azt tesztelik, akit a háziorvosa gyanúsnak ítél, akivel a gyanús beteg kapcsolatba került. Azaz nem szükséges a tesztelőkapacitás növelése.
Ha valaki koronavírusos tüneteket tapasztal magán, akkor továbbra is a háziorvost kell hívni telefonon és a háziorvos intézkedik majd. A háziorvos tágabb teret kapott arra az esetre, ha ő úgy véli, hogy koronavírusos fertőzött hívta, akkor ő intézkedik, és kéri a vizsgálatot, már területi korlátozás nélkül.
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondták azt is, hogy továbbra arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon, bár itt a tavaszi jó idő, de továbbra se menjünk kirándulni csoportosan, tartsuk a távolságot sportolás közben is. Továbbra is nagyon figyeljünk a személyes higiénére, az alapos és gyakori kézmosásra.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák