Terhesség

Kórházi csomag: mit vigyünk magunkkal a szülésre?

Mindenki tisztában van azzal, hogy érdemes időben összekészíteni a kórházi csomagot. Az, hogy ez pontosan mikor legyen, több mindentől is függ. Lássuk, mit és mikor pakoljunk a táskába.
2021. November 29.
Kórházi csomag: mit vigyünk magunkkal? (fotó: Getty Images)

A kórházi csomagot a szülés várható időpontja előtt kb. egy hónappal érdemes összekészíteni. A legtöbb kisbaba a terhesség 38-40. hete között születik meg, mindössze 5 százalékuk érkezik a kiírt napon. Tehát nagyjából a terhesség 34-36. hete között már jó, ha minden bepakolva vár. Amennyiben koraszülés veszélye áll fenn vagy veszélyeztetett terhes a kismama, akkor érdemes még ennél is korábban bekészíteni mindent, amire a kórházi tartózkodás alatt szükséged lehet neked és a babának.

Természetesen más a helyzet, ha tudod, hogy császármetszésed lesz és akkor is, ha ambuláns szülést tervezel. Fontos, hogy mindenképp egyeztess a kórházzal, ahol szülni készülsz, mert intézményenként lehetnek különbségek abban, hogy mit kérnek a családoktól.

Érdemes két csomaggal készülnöd: egy kisebbel a szüléshez és egy nagyobbal, a kórházi tartózkodáshoz. Kezdjük az okmányokkal, iratokkal, ezek legyenek kéznél:

  • TAJ-kártya
  • személyi igazolvány
  • lakcímkártya
  • terhesgondozási könyv
  • terhességi leletek
  • házassági anyakönyvi kivonat vagy apasági nyilatkozat

Amire az anyának szüksége lehet a szülésnél

  • szülési terv
  • szénsavmentes ásványvíz vagy sima víz, kulacsban vagy bármiben, amiből könnyen tudsz kortyolni
  • szőlőcukor, gyümölcsszelet, esetleg csoki (olyasmi, amiből a vajúdás alatt ehetsz néhány falatot)
  • zokni (főleg, ha fázós vagy)
  • papucs
  • hálóing
  • 1-2 kisebb törölköző
  • hajgumi
  • papír zsebkendő
  • vécépapír
  • gátmasszázsolaj (ha tudod, hogy támogat ebben a szülésznő, orvos)
  • telefon és töltő
  • fényképezőgép
  • maszk (ha a járvány miatt kötelező)

Kapcsolódó: Mi az a fészekrakó ösztön?

Ha apás szülést terveztek, az alábbiakat is készítsétek be a csomagba:

  • maszk
  • rágcsálnivaló, hideg élelem, víz
  • papucs
  • apás szülés szett: hajvédő, textil ing, textil nadrág, cipővédő

Kórházi tartózkodáshoz szükséges csomag

Lássuk, mire lesz szükséged a kórházi várhatóan 3-5 napban. A listát úgy állítottuk össze, hogy külön gondoltunk az anyára, a babára és végig vesszük, hogy császármetszés esetén mire van szükség.

Kórházi csomag az anyának

  • 2-3 szoptatós hálóing
  • 3-5 db nagyobb és 3-4 normál alsónemű
  • eldobható alsónemű
  • 2 db szoptatós melltartó
  • melltartóbetét
  • mellszívó
  • nagy nedvszívóképességű egészségügyi betét, inkontinenciabetét
  • papucs
  • papucs zuhanyzáshoz
  • köntös
  • zoknik
  • hazamentelhez szükséges ruha
  • törölközők (kicsi és nagy is)
  • pohár, tányér, evőeszközök, szalvéta
  • szappan
  • fogkefe, fogkrém
  • sampon, fésű, hajgumi
  • vécépapír, fertőtlenítő
  • papír zsebkendő
  • gátseb krém
  • telefon, telefontöltő
  • fényképezőgép
  • zsák a szennyes ruhákhoz
  • kispárna
  • fertőtlenítő (kéz és törlőkendő)
  • szoptatási tanácsadó elérhetősége (ha a kórházban nincs szoptatási tanácsadó)

Amire a császármetszéssel szült anyáknak van szüksége

  • magas derekú alsónemű, amely a bemetszés fölött helyezkedik el
  • eldobható, hálós alsónemű nagy méretű betéttel
  • szoptatós párna, hogy a baba ne irritálja a sebet
  • belebújós cipő, hogy ne kelljen lehajolnod
  • állítható lábfejű papucs: a lábdagadás miatt nagyon praktikus lehet
  • fürdőszobai fellépő, megkönnyíti az ágyról való fel-és leszállást
  • extra hosszú töltőkábel a telefonodhoz (hogy ne kelljen nyújtózkodnod)

Kapcsolódó: Mi kerüljön a kórházi császáros csomagba?

Kórházi csomag a babának

A legtöbb kórházban biztosítják a benntartózkodás alatt a baba ruháit, de ha szükségét érzed, akkor vihetsz a babának saját ruhát is. Ezt is érdemes egyeztetned a kórházzal. Lássuk, mire lehet szüksége a babának a kórházi napok alatt.

  • 2-4 db textilpelenka
  • pelenka (eldobható vagy mosható)
  • popsitörlő
  • popsikenőcs
  • 4-5 body (általában 56-os méretben)
  • 4-5 rugdalózó
  • sapka
  • takaró
  • hazamenős ruha (ez nagyban függ az évszaktól, body, sapka, rugdalózó, kocsikabát, kardigán, takaró illetve téli babáknak overáll, vastag takaró, vastag sapka, bundazsák)

A cikkhez szakmai segítséget nyújtott Dr. Pethő Boglárka szülész-nőgyógyász, a Babagenetika Egyesület szakértője.