Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Kiszáradás a terhesség alatt

Szerző: Babaszoba.hu

2018. június 29.

Forrás: babaszoba.hu

A várandósság hónapjai alatt nagyobb a rizikója a kiszáradásnak, ráadásul a melegebb hónapokban több nőt érinthet. Szerencsére, a legtöbb esetben csak enyhe mértékű kiszáradásról van szó.

A komolyabb kiszáradás azonban veszélyes lehet, mind az anyukára, mind pedig a születendő babára nézve. A szervezetünk nagy része, mintegy 60 százaléka víz, és ha nem jut elegendő folyadék a sejtjeinknek, akkor azok nem tudnak megfelelően működni. Ennek szélsőséges esetben akár halálos következményei is lehetnek.

Milyen tünetei vannak a kiszáradásnak?

Az első és legfontosabb természetesen a szomjúság, ám érdemes megjegyezni, hogy a szomjúság sokszor "későn" jelentkezik, vagyis a szervezetünknek ilyenkor már nagy szüksége van a folyadékra. A kiszáradás egyéb tünetei között találhatjuk a szájszárazságot, a kirepedezett ajkakat, a bőr viszketését vagy húzódását, a gyengeséget, a koncentrációs zavarokat, később a szédülést, a fejfájást vagy a szapora szívverést. Aki ki van száradva, ritkábban jár mosdóba, a vizelete pedig sötét árnyalatú. A kismamák azt is észrevehetik, hogy a magzat mozgása megváltozik.

Milyen problémákat okozhat, ha nem iszunk eleget?

Mi okozza a kiszáradást?

A kiszáradás okait két nagyobb csoportba lehet osztani: vagy nem iszik eleget valaki, vagy pedig a szervezete nem tud elegendő vizet hasznosítani. Az előbbi csoportba tartozik például az, ha valaki a melegben nagyon izzad, esetleg komoly fizikai munkát végez vagy sportol, és nem pótolja az elvesztett folyadékot. A terhes nőknek a szokásosnál több folyadékot kellene fogyasztania, de sokan nem igazodnak a szervezetük megváltozott igényeihez. A második csoportba tartozó problémák között találhatjuk a hányással, hasmenéssel járó betegségeket - a hányás különösen gyakori lehet a várandós nőknél. A folyadék felszívódását befolyásoló betegségek közé tartozhatnak például a veseproblémák, a ritka anyagcsere-betegségek, vagy a gyulladásos bélbetegségek is. 

A kiszáradás lehetséges veszélyei

Az enyhe mértékű kiszáradás általában semmilyen veszéllyel nem jár együtt, főleg ha a kismama gyorsan pótolja a hiányzó folyadékot. Súlyosabb esetben azonban az anyát és a magzatot is veszélyezteti a kiszáradás, például a magzatvíz mennyiségének csökkenését okozhatja, koraszüléshez vezethet, de az anyatej mennyiségét is befolyásolja. 

Mikor forduljunk orvoshoz?

A z enyhe vagy közepes mértékű kiszáradást nehéz diagnosztizálni, de ha egy nagy pohár víz (vagy más egészséges folyadék) elfogyasztása után sem érezzük jobban magunkat, érdemes konzultálni a védőnővel vagy az orvosunkkal. A következő tünetek esetén szintén haladéktalanul forduljunk orvoshoz:
  • ha a magzat mozgása, rugdosása megváltozik
  • ha vérezni kezdünk 
  • ha szivárogni kezd a magzatvíz
  • ha összehúzódásokat érzünk
  • ha korábban már diagnosztizáltak valamilyen súlyos betegséget (pl. veseelégtelenséget)
  • ha legalább 12 órán át hánytunk vagy hasmenésünk volt
  • ha nem izzadunk (annak ellenére, hogy többet iszunk
  • ha nagyon keveset vagy egyáltalán nem pisilünk, illetve ha a vizeletünk nagyon sötét
  • ha elájulunk vagy nagyon zavarodottnak érezzük magunkat
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések