Terhesség

Kismamák osztották meg terhességük legkínosabb pillanatait

A babavárás során számtalan hullámhegy és hullámvölgy akad út közben, csodaszép, vicces, és esetenként kínos pillanatokat is megélnek a kismamák.
2021. Február 20.
Kismamák osztották meg terhességük legkínosabb pillanatait (Fotó: Getty Images)

A Whattoexpect.com közösségének fórumozó leendő anyukái osztották meg erről a saját tapasztalataikat, és együtt nevettek, tudván, hogy mindezek csak átmeneti dolgok, amikkel nincsenek egyedül. Az általuk megosztott legviccesebb és legkínosabb pillanatokból szemezgettünk.

Nem egy átlagos irodai nap

“30 hetes terhes voltam, és a munkahelyemen azt hittem, hogy összehúzódásaim vannak. A kollégáim kihívták a mentőket, hogy bevigyenek szülni. Kiderült, hogy a fájásaim székrekedés miatt voltak… ez egyike azoknak a pillanatoknak, amikor az arcodat a tenyeredbe temeted. dorkydorkette

Fel a fejjel!

“Negyedik osztályosokat tanítok, és miközben ma a gyerekek asztalai között járkáltam, tarkón csaptam egy fiút a hasammal.” ex1tedm0m

A zsúfolt lift esete

“Egy zsúfolásig megtelt liftben voltam, amibe az igazgató is beszállt, a pocakom pedig valahogy súrolta a fenekét (nagyon magas nő, aki mindig magassarkút hord!). Nagyon kínos pillanat volt akkor, és minden alkalommal, amikor utána meglátott.” MrsDRob

Szorult helyzet

“Bepréseltem magamat az autóm és egy másik autó közé egy parkolóban, és beszorultam a tükrök közé.” Firsttimemummyaus

Örvendek a találkozásnak!

“24 hetes terhes vagyok, a férjemmel épp most költöztünk. Próbálunk összebarátkozni néhány párral. Ma este az egyik pár elhívott minket sétálni, így a kutyáinkkal csatlakoztunk. Körbeállva beszélgettünk. Hátraléptem, kiment a bokámat és eldőltem! Annyira ügyetlen vagyok mostanában!” ellekrand

Zavarba ejtő baleset

“Szellentettem a munkahelyemen! Annyira megalázó! Azt hittem, hogy nem lesz hangja, de nem így történt. Inkább olyan volt, hogy ‘Helló, világ!’ Amikor rájöttem, hogy biztosan hallották mások is, elkezdtem üzenetet küldeni a barátomnak, a legjobb barátaimnak és a nővéreimnek. Természetesen mindannyian kinevettek, de azt mondták, legközelebb vállaljam magamra és kérjek elnézést. Legalább kijátszhatom a terhesség-kártyát!” moonmama2be

Az ünnep és a hormonok

“Elsírtam magam, amikor anyukám és a mostohaapukám karácsonyra edényeket vettek nekem. Szomorú lettem, mert szerettem az edényeimet. Könnyek gyűltek a szemembe, és zokogtam: ‘Most nagyon meg vagyok bántva!’ Nem tudom, ez honnan jött… Mondanom sem kell, tényleg tetszettek az edények, amiket kaptam tőlük. Csak hirtelen, nem tudom miért, de olyan érzésem volt, mintha a macskámat ölték volna meg, vagy valami hasonló.” B3ccabutt

Amikor pihennél egyet…

“Leültem, és kiesett egy csavar a székből. Így gyilkolják meg a székeket.” betsyws

Mosdószünet

“Eltörtem a WC-ülőkét! Mindig balra hajolok a törléshez, ami nevetségesen kényelmetlen, de annyira nehezen tudom elérni, és a WC-ülőke félbe tört. Pedig nem is vagyok olyan nehéz!” May2016Boy

Láncreakció

“Az élelmiszerüzlet közepén voltam, ahol tojástekercs kóstolót osztogattak. Beleharaptam egybe, és egy kis morzsa valószínűleg a rossz csövön ment le, vagy valami hasonló. Annyira erősen kezdtem köhögni, hogy bepisiltem miatta – nagyon.” mhaugh2016