Terhesség

Kismamák, akik biztos, hogy vashiányosak lesznek

A vashiányos vérszegénység a szülést követően akár minden második édesanyát érintheti. Kik azok a kismamák, akik megfelelő vaspótlás nélkül vérszegények lesznek?
2022. Január 03.
A fáradékonyság, fáradtság a vashiány egyik tünete Fotó: Getty Images

A várandósság idején megduplázódik a keringő vér mennyisége –  hiszen a fejlődő magzatot is el kell hogy lássa -, a fokozott vérképzéshez pedig akár két és félszer több vasra lehet szükségünk, mint korábban.

De mit jelent ez számokra lefordítva?

A WHO ajánlása szerint megfelelő telítettségű anyai vasraktárak esetén vashiány megelőzésére napi 30-60 mg elemi vas bevitele ajánlott, csakhogy ezt kiegyensúlyozott táplálkozással sem lehet megvalósítani.

Pedig a megfelelő vaspótlás minden kismama számára fontos ahhoz, hogy a szülésig ne alakuljon ki nála vashiányos vérszegénység. Ehhez azonban a várandósvitaminokban található vas mennyisége sem lesz elegendő.

Kik azok, akiket különösen veszélyeztethet a vashiány?

1. Akik már a várandósságukat megelőzően is vashiányosak voltak

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szerint a magyar lakosság, és különösen a nők  körében a vasbevitel elmarad a kívánt mennyiségtől. Holott a vasraktárak feltöltöttsége a fogantatás időszakában fontos jelzés arról, hogy a terhesség során számíthat-e a kismama vashiányos vérszegénységre. Mivel tízből négy nő eleve vashiányos már akkor, amikor teherbe esik, ezért érdemes külön figyelmet fordítani vasraktáraink feltöltésére már a tervezett fogantatást megelőzően. Ezáltal biztosíthatjuk ugyanis, hogy a magzat optimális feltételek mellett induljon fejlődésnek.

Szintén megfontolandó, hogy a tervezett gyermekvállalás előtt laborvizsgálattal is ellenőriztessük, hogy nem vagyunk-e vérszegények. Ha ilyenkor fény derül a problémára, a terhesvitaminunk mellett célzott vaspótlásra is szükségünk lesz.  

2. Akik a szülést követően rövid időn belül újra teherbe esnek

A terhesség, a szülés és a szoptatás kimeríti a szervezetet, a regenerációhoz, vasraktáraink feltöltéséhez pedig a testünknek időre van szüksége. Ne feledjük! A szülés során jelentős vérveszteséggel is kell számolnunk: ez a hüvelyi szülésnél mintegy 4-500 ml vért jelent, ami császármetszés során pedig akár ennek a kétszerese is lehet.

Egy vizsgálat szerint azoknál a nőknél, akiknél 2 év telt el a két terhességük között, nagyobb arányban fordult elő vérszegénység mindhárom trimeszterben, mint azoknál, akik négy évvel később vállaltak gyermeket.

3. Akiknek ikerterhességük van

Az ikerterhesség nagyobb terhet ró az édesanya szervezetére, keringési rendszerére. Becslések szerint ikerterhesség esetén a vasszükséglet 1,8-szor nagyobb lehet, és 2,4-4-szer nagyobb valószínűséggel alakul ki vashiányos vérszegénység, mint az egy gyermeket váró kismamáknál. 

4. Akik már a 2. trimeszterben járnak, és korábban vashiányra utaló jeleket tapasztaltak

A 2. és 3. trimeszterben a magzat intenzív fejlődése miatt mindenképpen szükséges a vaspótlásról gondoskodnunk, hiszen a vashiány koraszüléshez, a magzat alacsony súlyához és idegrendszeri károsodásához is vezethet.

Ha már az első trimeszter során tapasztaltunk vashiányra utaló jeleket, ám akkor még nem töltöttük fel vasraktárainkat, akkor a második trimeszterben mindenképpen emelnünk kell a napi vasbevitel mértékén az orvosunk uta­sítása szerint.

Melyek a vashiányra utaló jelek a terhesség idején?

A vashiányra utalhatnak bőr- és nyálkahártyatünetek (sápadt bőr, barázdált és törékeny köröm, törékeny haj, bőrszárazság és hajhullás), de tipikus anémiás tünet a nyelv- és ajakégés, a fejfájás, a fáradékonyság, az ingerlékenység, a légszomj és a szapora pulzus is. A vérszegénységgel küzdő várandósok éjszakáit jócskán megnehezítheti az RLS (nyugtalan láb szindróma) is: ez egyfajta kellemetlen, bizsergő érzés a lábban, ami csak mozgatás hatására enyhül.

Emellett olyan szokatlan tünetet is tapasztalhatunk, mint a pika (pica), ami ehetetlen vagy akár undorító ételek iránti sóvárgást jelent. Ha tehát olyan különös dolgok megkóstolása iránt érzünk olthatatlan vágyat, mint az agyag, föld vagy kréta, érdemes vashiányra gyanakodnunk.

Mire figyeljünk a vaspótlásnál?

A várandósság során legalább hat hónapon keresztül szükséges a vaspótlás. Ha kellemetlen mellékhatásokat tapasztalunk (pl. székrekedést), ez esetben se függesszük fel a vas szedését, hanem kérjük orvosunk segítségét, és váltsunk kíméletesebb vaspótló készítményre.

A témához kapcsolódó cikkek: