Terhesség

Kinek kell influenza ellen oltatni? Az infektológus válaszol

Kik tartoznak kor, betegség, egészségi állapot szerint a rizikócsoportba? Íme Szlávik János infektológus főorvos ajánlása az oltás kapcsán.
2017. Október 25.

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni – mondta Szlávik János infektológus főorvos.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa közölte: a vakcina a beadása után két héttel már védetté tesz az influenza ellen. A védettség természetesen nem százszázalékos, de súlyos influenzája semmiképp nem lesz annak, aki beoltatja magát – tette hozzá.

Szlávik János ismertetése szerint Magyarországon jelenleg nincs influenza megbetegedés. Az előző évek tapasztalatai szerint november-decemberben már lesznek megbetegedések, a járvány pedig általában januárban kezdődik, amikor a gyerekek a téli szünet után visszamennek az iskolába. Rendszerint februárban van a legtöbb megbetegedés, az pedig, hogy meddig tart a járvány, többnyire az időjárás függvénye: ha hosszú a tél, márciusig is elhúzódhat az influenzaszezon.

Kitért arra: az influenza az egészséges immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjainál igenis veszélyes, akár halálos is lehet, ez látszik abból is, hogy Magyarországon minden évben februárban, a járvány tetőzésének időszakában hal meg a legtöbb ember.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Influenza: melyik gyerek van nagyobb veszélyben?
  • Kezdődik az influenzaszezon, ideje oltatni
  • Forrás: MTI