Terhesség

Kiderült, hogy terhes vagyok, majd 16 perccel később szültem

Az anyuka szerint Charlie-nak meg kellett születnie, azt viszont nem is sejtették, hogy már úton van a baba.
2017. November 23.

Kiderült, hogy terhes vagyok, majd 16 perccel később szültem

A szülést a legtöbb esetben egy izgalmakkal teli időszak előzi meg, amikor szülési tervet írunk, szülésfelkészítő tanfolyamra járunk, és alig győzzük kivárni, hogy végre elérkezzen a nagy nap. A négygyermekes Kristy-vel is ez volt a helyzet az első három gyermeke esetében, akiket a St. John’s Subiaco kórházban hozott napvilágra a magánorvosa közreműködésével. Meglepő módon azonban a negyedik gyerekkel kicsit másképp alakultak a dolgok.

Négy évvel ezelőtt az ausztrál édesanya egy reggel igen erős hasfájásra ébredt, ezt azonban menstruációs görcsöknek tudta be.

Fogalma sem volt, hogy terhes

“Ez volt az utolsó dolog, amire gondoltunk, hiszen a férjem 8 évvel ezelőtt vazektómián esett át” – mondta Kristy a Kidspot.com.au online magazinnak. Elmondása alapján semmilyen terhességre utaló jelet nem tapasztalt a 9 hónap alatt, sőt az utóbbi időben még fogyott is.

Ahogy a legtöbb anya tenné, Kristy sem dőlt ágynak egy kis fájdalom miatt, és három gyerekével (Lachlan, 15, Cambell 13 és Kaitlyn 12) elindultak a foci mérkőzésre. A lelátón ülve azonban egyre komolyabb fájdalmak kezdték gyötörni.

“Emlékszem, azon agyaltam, hogy biztosan vakbélgyulladásom van” – meséli. “Félidőben, mivel az anyósom is ott volt, megkértem, hogy vigyen el a kórházba, mert nem érzem jól magam. Közben a férjemet is felhívtam, így ő is elindult a kórház felé.” Arra azonban se a gyerekek, se ők nem számítottak, hogy életük legnagyobb meglepetése várja őket.

Jött a sokk

“Rohantunk a sürgősségire, és közben mindenki csak azt kérdezgette, hogy ugye nem vagyok terhes, mi pedig nem győztünk válaszolni, hogy nem!” Az orvos ennek ellenére megröntgenezett, amikor is világosan kiderült ennek az ellenkezője. Egyértelműen látszott, hogy Kristy bizony várandós, annak ellenére, hogy amikor a legkisebb gyerekükkel volt négyhetes terhes, a férje, Ray elköttette magát.

Spontán rekanalizáció történt” – mondja a meglepett édesanya. “Két orvos kellett hozzá, hogy lenyugtassák a férjemet, aki azt hitte, hogy megcsaltam.” Spontán rekanalizáció nagyon ritkán (2000 esetből nagyjából egyszer), de megtörténhet. Ilyenkor az ondóvezeték újra átjárható lesz, így az elkötött férfi újra teherbe ejtheti a partnerét.

Miközben a család próbálta feldolgozni a sokkot, az orvosok – mivel nem tudták pontosan, milyen fázisban van a szülés – úgy döntöttek, a King Edward kórházba szállíttatják az anyát, de ehhez már túl késő volt. “Éreztem, hogy nyomnom kell, így azonnal a szülőszobára toltak. Gyakorlatilag 16 perccel azután, hogy megérkeztünk a kórházba, megszületett a fiam. Pontosan 3 kiló volt.”

Persze, Kristy szörnyen aggódott, hogy vajon egészséges-e a baba. “Nagyon féltem, hogy mi van, ha valami baja van Charlie-nak. Akkoriban egy csomag cigit szívtam el naponta, és mivel valószínűleg már karácsonykor és szilveszterkor is terhes voltam, alkoholt is ittam” – mondta a sokkos állapotban lévő anya a Kidspot-nak.

“Óriási szerencsém volt, hogy ennek ellenére a fiam makkegészségesen született. Először meg sem akartam fogni. Azt gondoltam, hogy ha nem fogom meg, akkor az egész meg sem történtté tehető, de a szülésznő a mellkasomra tette a babát, és abban a pillanatban szerelembe estem.”

Egyetlen éjszakát töltöttek a kórházban. Másnap már mehettek is haza a hír hallatán érthető módon szintén megdöbbent gyerekekhez. Charlie azóta vidám, egészséges négyéves nagyfiúvá cseperedett.

De mégis, hogy történhetett mindez?

“A méhlepény elhelyezkedése miatt nem éreztem a magzatmozgásokat. Ha mégis valami furcsát tapasztaltam, azt a szeleknek tudtam be” – mondja Kristy. “Így visszagondolva azért elég gyakran volt székrekedésem, és nagyon kívántam a sós csirkehúst, de mindössze ennyi volt, amire gyanakodhattam volna. Egyébként az utolsó pillanatig napi 8 és fél órát dolgoztam. Soha nem gondoltam volna, hogy a férjem elköttetése feloldódik.”

További cikkeink szülés témában: