Terhesség

Kelta eredetű keresztnevek fiúknak és lányoknak

Számos kelta eredetű keresztnévnek van különleges hangzása, és gyakran valamilyen kedves, pozitív jelentéssel is bírnak. Ha éppen névkeresőben vagytok, érdemes lehet ezt a listát is átfutni, amiben kelta eredetű lány- és fiúneveket gyűjtöttünk össze.
2022. Május 26.
Kelta eredetű keresztnevek fiúknak és lányoknak (Fotó: Getty Images)

Kelta eredetű lánynevek

Talán az egyik legismertebb a Magyarországon is anyakönyvezhető, kelta eredetű lány utónevek közül az Izolda, Trisztán és Izolda legendájának egyik főhőse. A név azt jelenti, hogy a vas felett is uralkodó, de társítanak hozzá olyan jelentést is, vas/jég+rendelkezni, uralkodni.

Szintén a legendákból találkozhattunk a Gvendolin névvel is, hiszen az Artúr királyról szóló mondákban ő Merlinnek, a varázslónak a felesége. A név jelentése feltehetőleg az, hogy fehér.

A legtöbben valószínűleg a Shrek című meséből ismerjük a Fióna nevet, hiszen így hívják a hercegnőt is, aki később maga is ogre lesz, mint a címszereplő. A Fióna is egy kelta eredetű név, ami azt jelenti, hogy szőke, világos (hajú).

Kétfajta írásmóddal is anyakönyvezhető az Imogén név – a másik verziója az Imodzsen -, ami azt jelenti, hogy ártatlan, lány, hajadon. Shakespeare egyik drámájában, a Cymbeline-ben szerepel Imogen.

Rövid női keresztnév az Enid, amely kelta-walesi-angol eredetű lehet, a jelentése pedig élet, lélek. Hasonló jelentéssel bír az Evelina név is, amelynek héber-latin-francia-angol eredetet tulajdonítanak, azonban a jelentései alapján kelta-gael erdetű is lehet, ekkor életet, életet adó nőt jelent – másik jelentése a kellemes.

Három különlegesebb hangzású, M betűvel kezdődő nevet is találunk a kelta eredetű női nevek között, amelyek mind nagyon szép jelentéssel bírnak. Az egyik a kelta-angol-normandiai eredetű Muriel, amely azt jelenti, hogy ragyogó, mint a tenger. A kelta Meluzina név vízi nimfát jelent, míg a kelta, illetve latin-angol közvetítéssel átvett Melióra jelentése egyes források szerint ismeretlen, de más források szerint a jelentései a jobb, a derekabb, és az ügyesebb.

Latin-francia eredetű névnek tartják az Eponin lánynevet, amely Epona római istennő nevéből származik – azonban az Epona név pedig a kelta epo, azaz ló szóból származtatható.

Ahogy az átvett neveknél lenni szokott, az elbírálásnál figyelembe vett szempontrendszer szerint magyar helyesírással lehet ezeket bejegyezni. A kelta eredetű, Magyarországon anyakönyvezhető női nevek között a fentebb említetteken kívül ilyen név még például a Kelli (az angolban Kelly), amely harcias nőt jelent, és a Dzsenifer (az angolban Jennifer), amelynek eredeti alakja a Guinevere, illetve a Gwenhwyvar – ez utóbbi név szintén az Artúr mondakörhöz tartozik, és a történetek szerint Guinevere volt Artúr király felesége.

Kelta eredetű fiúnevek

A már többször emlegetett Artúr mondák királyának neve, az Artúr is kelta-angol eredetű, a jelentése pedig lehet az, hogy erős, mint a szikla, más források szerint esetleg az, hogy medve, illetve egy római nemzetségnévből is származtatják ezt a nevet.

A történeteknél maradva Trisztán és Izolda legendájának férfi főhőse Trisztán. Ennek a névnek az eredetije lehet a kelta Drystan, a Tristan, így pedig a Trisztán változatot pedig latin-francia eredetűnek tartják, és ebben az esetben a jelentése az, hogy szomorú.

Ismeretlen a jelentése az Alen kelta eredetű fiúnévnek, amelynek az Alán változata is anyakönyvezhető utónév. A szintén az ábécé elején álló Brendon névről pedig úgy tartják, hogy a jelentése a tüzes hegy lakója.

A Magyarországon is anyakönyvezhető kelta eredetű fiúnevek között számos K betűvel kezdődőt is találunk: ilyen a Kevin, amelynek számos pozitív jelentést tulajdonítanak, mint a kedves, a szíves, a nemes, a szelíd, illetve a finom; a Kolen, amely jelentése erős, izmos, fiatal, férfias; a Konor, amely egyes források szerint német eredetű, ekkor a jelentése merész és tanács, míg más források alapján kelta eredetű ír férfinév, ekkor a jelentése az, hogy kutyabarát, farkasbarát, illetve az, hogy magasztos óhaj.

Szintén K kezdőbetűs név a Kilián, amely szerzetes jelent, akárcsak női párja, a Kiliána. A Kilián alakváltozatai a Gellén, illetve a Kilény nevek is.

A kelta Gallusz névből (amely gall származásút jelent) eredeztethetők a Gál, illetve a Gálos fiúnevek is, amelyek kelta-ír-római-magyar átvitelűek, és a jelentésük az, hogy kakas.

Az Osszián keresztnév pedig a kelta Ossian magyarosított változata – ez egy James Macpherson skót költő által adott irodalmi név, egy fiktív költő neve.