Terhesség

Kaposi Mór Oktatókórház, Kaposvár

A kaposvári szülészeten múlt és jelen találkozik. A plafonig rakott halványzöld csempék között dolgozó szakemberek nyitottak az újra. (Írásunk a 2009 szeptemberi állapotot tükrözi.)
2010. Szeptember 25.

– Az országban az elsők között hoztunk létre alternatív szülőszobát – mondja dr. Fodor János főorvos. – Az anyukák szeretik is, labdán, bordásfalba kapaszkodva vajúdni könnyebb, a szülőszék sokkal kényelmesebb, mint a szülőágyak. Félig ülő helyzetbe tudjuk állítani, ha az anya úgy szeretné.

Az apás szülés is nagyon népszerű. Persze hozzá kellett szoknunk ezekhez az újításokhoz, mert így másképp folyik a munka, de ez nem volt nehéz. Az injekciótól a kéjgázon át az epidurális érzéstelenítésig nálunk minden elérhető, és használjuk is, ha kérik. A császármetszések spinális érzéstelenítésben történnek, de altatást is lehet választani. A műtőbe az apa nem jöhet be, de a babát ő kapja meg, miután ellátták.

Császármetszés után az anya az őrzőben marad, a harmadik napon kerülhet át a rooming-in szobába. A közel 30 százalékos császárarány oka az, hogy a megye veszélyeztetett, patológiás terheseit mi látjuk el, és sok a koraszülöttünk is. Koraszülöttosztályunk sajnos még nincs, ezért a különleges ellátásra szoruló babákat Pécsre szállítjuk.

Eszter második nap került édesanyja

mellé a kétágyas szobába

Fotó: MélyvízAz újszülöttosztály a gyerekosztályhoz tartozik, a babák egészségéért az ott dolgozó szakemberek felelnek, mindig elérhető a gyermekgyógyász szakorvos.

– Már a felkészítőn az igény szerinti szoptatásra biztatjuk az anyukákat – mondja dr. Major Andrea gyermekgyógyász. – A babákat csak akkor különítjük el, ha muszáj. Enyhe sárgaság esetén az édesanya ágya mellett történik a kékfénykezelés. Ha mégis a csecsemőosztályon kell gondoznunk a kicsit, édesanyja bármikor bemehet hozzá. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden kismama megtanuljon fejni, hiszen erre bármikor szükség lehet. Az orvosi kezelés alatt álló babákat, amint lehet, mellre tesszük, de már előtte is mamája lefejt tejével tápláljuk.

Tények, adatok

  • A születésszám 2008-ban: 1122.
  • A császármetszések aránya: 29,6 százalék.
  • Egy egyágyas, két kétágyas és egy alternatív szülőszoba várja a családokat.
  • Lehet szülésznőt és orvos választani.
  • Az apa nem lehet bent császármetszésnél, és nem maradhat bent az egyágyas gyermekágyas szobában sem.
  • Sima szülés után négy, császármetszés után öt nappal mehet haza a család.
  • Két egyágyas, három kétágyas, két négyágyas kórterem található a gyermekágyas osztályon, mind rooming-in rendszerű.
  • Az osztály szervez szülésre felkészítő tanfolyamot.
  • Kötött látogatási idő van, a látogatószobában lehet vendégeket fogadni, ide nem viheti ki a kismama a babát.
  • Bővebb információ: www.kmmk.hu

Forrás: Kismama magazin