Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Judit naplója - az első hetekVárt, de nem tervezett...

Címkék:

egészség

Szerző: Hidasi Judit

2013. április 3.

Forrás: babaszoba.hu

Új várandósnaplóval jelentkezünk! Most Judit fogja megosztani velünk ennek az izgalmas kilenc hónapnak az eseményeit, érzéseit.

Amikor nyolchetes terhesen, zsebemben az első ultrahangfotóval meglátogattam vidéken élő anyukámat, hogy bejelentsem neki a nagy hírt, teljesen váratlanul csak ennyit mondott: - Ez teljesen nyilvánvaló volt! - Tényleg? - kérdeztem, majd összecsuklottam a pogácsaillatú konyhában, és egy nagy könnycsepp gördült végig az arcomon: - És most mi lesz? - szipogtam.

De ne szaladjunk ennyire előre! Sok helyen olvasni, és sokan állítják is, hogy ők bizony már az első pillanatban tudták, hogy most aztán megfogant, itt van és megérkezett a trónörökös, majd ez a végtelen nyugodt tudat lengte be az életüket, minden gondolatukat, és életük leggyönyörűbb időszaka vette kezdetét. Hát ez nálam nem így történt...

A menstruáció elmaradásánál ugyan már biztos voltam benne, de előtte két hétig olyannyira fel voltam puffadva, mint az a bizonyos férfi azon a bizonyos buszon, abban a bizonyos sárga bogyós reklámban. Életem szerelme azzal tréfálkozott esténként, hogy pont úgy nézek ki, mint akinek baba van a hasában. Haha, jó vicc! Most, hogy két hónapja nincs állandó munkám, és ötletem sincs, mibe fogjak, pont jó is lenne! Azért persze megnéztem a neten a terhességi tüneteket, és nagyot néztem, hogy az első jelek közt az emésztés felborulása és a napi húszórás alvásigény is szerepel. Majd mivel este nyolcat ütött az óra, elmentem aludni... Néhány napos késés után azonnal tesztet vettem, rögtön hármat, hogy biztos legyek a dolgomban. Mindegyik pozitív lett. A gondolat, hogy anya leszek, hurrikánként söpört végig rajtam: most mi lesz? Annyi tervem van, annyi dolgom! Munkát kéne találnom, nagyobb lakás, festés kellene, arról nem is beszélve, hogy azt terveztük a nyáron, elutazunk hosszabb időre, én az új könyvemen dolgozom, és elkezdünk "dolgozni" a babán is. De még nem most! - Kisbabánk lesz! - ölelt át a kedvesem, és ezzel a mondattal lesöpörte a vállamról a szomorúság madarát. Ránéztem, és bólogatva nyeltem a könnyeimet: igen, nem akart tovább várni.

Nem tudom, hogy kiben mikor születik meg az anyaság érzése, és van-e ennek bármi köze ahhoz, hogy előtte a szülők mennyi időt töltenek tervezgetéssel. Mi nem terveztük, de egyre jobban vártuk. A barátaink, a szüleink mind meghatódva fogadták, kicsit furcsálltam is, hogy ők jobban meghatódnak, mint én, sőt időnként szégyelltem is magam. Nekem egyelőre maradt az állandó fáradtság (rendszerint hat óra alvással simán elvagyok, az első hónapokban azonban ez sokszor napi tizenkét órára is felment), az egész napos hányinger (ki mondta azt a badarságot, hogy csak reggel?!), a puffadás (amire egyébként tuti biztos módszer a tejsavó, mint azt a piacon egy néni ajánlotta, és tényleg...) és a különös evési szokásaim.

Persze gugliztam. Mert olyan vagyok, hogy folyton figyelem a testem, és aggódom, ha valami történik, ami furcsa, ami eltér az átlagtól. Védőnőm, a drága, beavatott a titokba, hogy ha nem eszem 300-400 kalóriával többet, akkor nem lehet nagy baj hízásügyileg. Úgyhogy maradtam a normál étkezésnél, amire már három éve áttértünk: mindent csakis a piacról, zöldséget csak nénitől, húst csak a csarnokból a srácoktól. A hagymától és a gombától mégis rosszul lettem, húst pedig... hát leginkább semennyit nem kívántam. Új szenvedélyem azonban sebtében megérkezett: csokoládé.

Viszonylag édes szájú voltam mindig. A csoki viszont sosem tartozott a kedvenceim közé. Történt mégis, hogy a kádban ülve magamra kentem a csokoládés arcmaszkot, és az illatától összefutott a nyál a számban! Tudtam, hogy nem lesz ez így jó, mégis belenyaltam, majd harsány nevetésben törtem ki: hát legyen! Legyen ez az új szenvedély! Egy órával később már egy vödör fagyival az ölemben bömböltem végig a Szerelmünk lapjait, miközben a kedves fél szemével méregetett. - Ez vicces lesz! - mondta, és visszafordult a laptophoz, én pedig megsimogattam a hasam. - Most mit csináljak? A fiad csokievő! - Honnan tudod, hogy fiú? - kérdezte. - Megérzés - mondtam.

És mi tagadás... igazam lett. Persze ez csak hetekkel később derült ki!

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések