Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jót akart, de megölte a magzatot a nőgyógyász

2018. február 12.

Forrás: tények.hu

Ultrahang készülékkel verte agyon egy kismama 9 és fél hetes magzatát egy orvos Tapolcán 4 éve - ezt állítja egy nő.

Jót akart, de megölte a magzatot a nőgyógyász
A harmadik gyermekével várandós kismamát éppen vizsgálta a nőgyógyász, amikor egyszer csak azt látta, hogy megállt a baba szíve. A Tényeknek nyilatkozó nő beszámolója szerint ekkor az orvos pánikszerűen elkezdett nagyokat ütni a hasára, hogy megpróbálja úgymond újraéleszteni a magzatot. Ezzel azonban éppen ellenkező hatást ért el: állítólag a baba koponyája deformálódott, a kismamának pedig olyan belső sérülései lettek, hogy csaknem életét vesztette.
A nő szerint az orvos azzal védekezett, hogy úgyis beteg lehetett a gyerek, majd olyan hivatalos papírokat akartak vele aláíratni, mellyel abortuszra kötelezték volna. A nő ekkor rendőrségi feljelentést tett.
A Tények stábja felkereste a kórházat is, ahonnan azt a választ kapták, hogy betegjogokra hivatkozva nem adhatnak tájékoztatást, és hogy az érintett esettel kapcsolatban mind ez idáig panasz nem érkezett hozzájuk. A tapolcai nő azonban azt mondja, nem adja fel, addig küzd az igazáért, ameddig csak tud.
Kapcsolódó cikkeink veszteség témában:

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések