Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jogod van hozzá!Mire számíthatsz, ha szülni mész?

Szerző: Schütz Gabi

2011. május 16.

Forrás: Kismama magazin

Az egészségügyi törvényben szerepelnek a szülő nők jogai, akiket a jogszabály ugyan betegnek nevez, de csak "egészségügyi ellátást igénybe vevőt" ért rajta.

Tehát ezekről van szó:
- Az egészségügyi ellátáshoz való jog: a szülő nő szabadon választhat orvost, illetve egészségügyi intézményt, ha nem azonnali beavatkozásra van szükség. Továbbá a kezelőorvos által felállított diagnózissal, javasolt terápiával kapcsolatban kezdeményezheti, hogy másik orvos is vizsgálja meg.
- Az emberi méltósághoz való jog: a szülő nő emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, és csak méltányos okból és ideig lehet várakoztatni.


- A kapcsolattartás joga: a szülő nőnek joga van ahhoz, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig ahhoz, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el. A szülő nő jogosult saját ruháinak és személyes tárgyainak a használatára, azaz nem kell felvennie a kórházi hálóinget. Továbbá a kiskorúnak joga van arra, hogy szülője, képviselője vele legyen, azaz ha az anya nem is, de egy másik felnőtt éjjel-nappal a babával maradhat.
- A betegnek joga van elhagyni a gyógyintézetet, ha azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti
. - A tájékoztatáshoz való jog: a szülő nő jogosult arra, hogy teljes körű, részletes tájékoztatást kapjon az egészségi állapotáról, a javasolt vizsgálatokról, eredményekről, beavatkozásokról, azok elvégzésének, illetve elmaradásának előnyeiről, hátrányairól.
- Az önrendelkezéshez való jog: a szülő nő szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. Kivétel: ha a beavatkozás elmaradása mások - ide értve a 24. hetet betöltött magzatot is - egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti.
- Az orvosi titoktartáshoz való jog: a szülő nő jogosult arra, hogy egészségügyi és személyes adatait csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék.
Szakértő: Kapronczay Stefánia jogász, a TASZ betegjogi programvezetője

Szülészetkeresőnk segítségével tesztelheted, hogy az általad választott kórházban érvényesülnek-e a betegjogok, például a kapcsolattartás joga. Vajon lehetővé teszik, hogy éjjel-nappal együtt légy a kisbabáddal?

Nézd meg azt is, olyan kórház áll-e nyerésre az Év szülészete versenyben, amely tiszteletben tartja a kapcsolattartás jogát!

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák