Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jó szülésért a világvégére is!Szülésturizmus - nekik megérte

Szerző: Svraka Júlia

2011. augusztus 23.

Forrás: Kismama magazin

Felmerülhet a kérdés, vajon miért vállal egy mindenórás kismama hosszú és kényelmetlen autóutat, vagy ül repülőre a 36. héten. A válasz egyszerű. Mert a legjobbat akarja gyerekének és magának. Ellentmondás? Dehogy!

Ma már sokan határozott elképzeléssel vágunk neki a szülésnek. Aztán felkeressük a kiszemelt kórházat, és rádöbbenünk: elképzeléseink köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. "Nem, anyuka, itt nincs vízben szülés", "Nem, anyuka, itt nincs gátvédelem", "Apuka jöhet, de...", "Szülőszobába csak kitolásra megyünk". A többség csalódottan beletörődik, néhányan azonban ragaszkodnak szülési tervükhöz, addig keresgélnek, amíg meg nem találják az ideális körülményeket biztosító intézményt, vagy azt a személyt, aki mellett teljes biztonságban érzik magukat. És ha kell, hát több száz kilométert utaznak.

Az ikrek beavatkozás nélkül jöttek világra

Pécsről Budapestre
Távolság: 200 km
Mikor: a terhesség 39. hetében

- Ikerpárt vártam (harmadik és negyedik gyermekünket), vagyis az orvosi protokoll szerint veszélyeztetett terhesnek számítottam - meséli Bodor Andrea Lili. - Bár nem volt semmiféle panaszom, valahogy mindent túllihegtek körülöttem. Elegem lett a "magas kockázat", "lehetséges komplikáció" kifejezésekből, mert éreztem, hogy a testem jól végzi a dolgát, éppen ezért jeges rémület töltött el, amikor meghallottam, hogy milyen szülésre számíthat egy ikres anyuka a klinikánkon. A protokoll szerint fekve vajúdás, kötelező gátmetszés, oxitocin stb. várt volna rám, két nőgyógyász, két szülésznő, két csecsemős, két gyerekorvos vezette volna a kitolást és a vajúdást. Kisebb focicsapat... Ez nagyon messze volt a háborítatlan szüléstől, amire én vágytam, amennyiben a babák jól vannak. Konzultáltam a nőgyógyászommal, aki nagyon megértő volt, és kértem, találjunk egy helyet, ahol nincs kőbe vésve, hogyan "kell" szülnöm. Budapest, Szent Imre Kórház. Nosza, hazaszaladtunk, összepakoltunk, és öt nappal a szülés előtt felköltözünk Pestre a testvéremhez. Úgy gondoltam, két óra autóút nem áldozat azért, hogy jó eséllyel úgy hozzam a világra a gyerekeket, ahogy én szeretném. Dr. Kovács Zoltánhoz kerültem, aki egy nagyon rugalmas, holisztikus szemléletű orvos. Inkább csak kísérte, mint vezette a szülést, került mindenféle felesleges beavatkozást. El tudtam engedni magam, senki sem sürgetett, semmi sem volt kötelező. Talán ennek a nyugalomnak is köszönhető, hogy alig másfél óra alatt megszülettek a lányaim. A kitolási pózt is én választhattam. Az elsőt térdelve, páromba kapaszkodva, a másodikat félig ülve hoztam világra. A kicsiket azonnal a mellemre tették, rajtam is vizsgálták meg őket. Két csecsemősnővért a biztonság kedvéért a kitolás idejére odarendeltek, de észre sem vettük őket, csak álltak a sarokban, nem piszkáltak minket. A gyerekorvos is csak akkor lépett be a szobába, amikor már mind a két gyerek rajtam pihegett. Mikor megszületett a lepény, megkérdezték, hogy szeretném-e elvinni. Régóta tervezgettük, hogy hazavisszük, elássuk, és ültetünk rá egy életfát, de akkor, ott eszünkbe se jutott. Nagyon meglepő volt, hogy felajánlják, és nem nekünk kell nyafognunk érte. Gyönyörű élmény volt, minden feszültségtől mentes szülés, pont olyan, amire vágytunk.

Angliában szó se volt hálapénzről,
mégis mindenki örömmel tette a dolgát

Budapestről Nagy-Britanniába (Milton Keynes, Londontól mintegy 100 kilométerre)
Távolság: kb. 1500 km
Mikor: a kiírt időpont előtt négy héttel

- Négy gyerekem van. Előrebocsátom, ha a férjem magyar lenne, valószínűleg soha eszembe nem jutott volna, hogy külföldön szüljek - meséli Bender Erika. - A párom azonban brit, így volt alkalma bepillantani az angliai egészségügyi rendszerbe. Mikor kiderült, hogy gyereket várok, elképesztő lelkesedéssel vetette bele magát a szakirodalomba, ismerkedett az itthoni viszonyokkal, és megdöbbenve tapasztalta, mekkora a különbség. A szigetországban nincs gátmetszés, ami idehaza, főleg első gyerekem születésekor, abszolút rutin volt, nincs beöntés, nincs fogadott orvos, nincs hálapénz, van viszont tökéletesen felkészült és kedves személyzet, felszerelt állami kórház, szülőszoba mindenkinek, rendes kórtermek. Első gyerekemet Magyarországon szültem. Az apás szülés akkoriban nem volt divat, a férjem csak nagy nehézségek árán tudta beimádkozni magát. A vajúdó anyukák sorban álltak a szülőszoba előtt, és csak a finisre mehettek be, a fejem fölött kiabáltak, ide-oda rendeltek, nem beszélve arról, hogy a párom és az orvosom között a szülés teljes ideje alatt én tolmácsoltam. Az egész szituáció méltatlan volt, futószalagszerű, személytelen, senkinek egy kedves szava se volt, de mikor a markukat tartották, szélesen mosolyogtak. Akkor megfogadtam, ilyet soha többé nem akarok átélni, ezért hogyha lesz még gyerekünk, kint szülök. Háromszor utaztam e célból... Légiutas-kísérő vagyok, a repülés számomra természetes állapot, ezért egy pillanatig sem feszültem a gondolattól, hogy nagy pocakkal kell gépre szállnom. A szülés tervezett időpontja előtt négy héttel kiutaztam az anyósomékhoz, és amikor elfolyt a magzatvíz, beautóztunk a legközelebbi állami kórházba. Nem volt kapkodás, sem hangos szó. Sétálhattam, ehettem, kezdettől fogva saját szülőszobában vajúdtam. Nem kellett azon idegeskednünk, hogy a választott orvos épp ráér-e, mert kint nincs ilyen. A szüléseket magasan képzett szülésznők vezetik, akik ügyeleti rendszerben dolgoznak. Csupa mosoly, kedves nők, akiknek a szülés kísérése mellett olyasmire is jutott idejük, hogy teával és keksszel kínálják az anyósomat. Valahogy természetesebb, egyszerűbb volt minden. Hagyták, hogy dolgozzon a testem, nem zavartak, nem csináltak felesleges vizsgálatokat. Mivel a férjem brit állampolgár, az egészségügyi szolgáltatások nekem is ingyen jártak. Hálapénzzel nem is próbálkoztunk. Vérig sértettük volna őket.

Szardiniáról Budapestre utazott Mario és Szandra.
Stella itt született meg júliusban
.

Szardíniáról Budapestre
Távolság: kb. 1400 km
Mikor: a kiírt időpont előtt négy héttel

-A férjem, Mario osztrák állampolgár, három éve egy panziót üzemeltetünk Szardínián. Első látásra beleszerettünk a szigetbe, és elhatároztuk, ott fogunk letelepedni, családot alapítani - meséli Szandra. - Amikor kiderült, hogy babát várok, gyors fejszámolás után rájöttünk, hogy a pici pont a főszezonban érkezik, és mivel mindkettőnknek fontos volt, hogy a férjem velem legyen a nagy napon, először szóba se került, hogy hazajövök szülni. De volt bennünk egy csomó félelem és kérdés, vajon milyen lehet egy idegen országban, idegen kultúrában, más nyelven szülni. Elkezdtem keresgélni a neten, segítséget keresve. Így találtam rá Békés Emőke dúlára. E-mailt írtam, aztán skype-oltunk. Az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt, ezért kértem, utazzon ki hozzánk, és legyen mellettem a szülés közben. Sajnos volt már egy várható szülés az én időpontomra, ezért nem tudta vállalni a szülés kísérését, és bár mindent elkövetett, hogy találjon maga helyett valakit, úgy éreztem, ő kell, senki más.
- Az első beszélgetésünk végére mindketten úgy éreztük, hogy annyi kérdés, érzés vár kimondásra, hogy sokkal jobb lenne, ha személyesen is találkozhatnánk - folytatja Békés Emőke dúla. - Az események felpörögtek, postafordultával érkezett a repülőjegy, és pár nap múlva már a tengerparton beszélgettünk az anyává válásról, vajúdásról, szoptatásról. Azt hiszem, egészen különleges élmény volt ez a néhány nap mindkettőnknek. Vittem könyveket, dévédéket is, próbáltam pár nap alatt átadni minden tudásomat. Úgy tűnt, Szandra és a férje is megnyugodtak. Könnyek között búcsúztam el tőlük, és arra kértem őket, hogy még a szülés előtt feltétlenül menjenek el megnézni azt a kórházat, ahol Szandra szülni fog, és ismerjék meg az ottani lehetőségeket. Néhány nappal később kétségbeesett levelet kaptam.
- Semmi sem volt úgy, ahogy elképzeltem - magyarázza Szandra. - Bár a kórház gyönyörű volt, a szülészet a számomra személytelen, "konzervatív" vonalat képviselte, és nem volt lehetőség alternatív technikák alkalmazására sem, vagyis pont azokat a körülményeket zárták ki, amelyek számomra a biztonságérzetet nyújtották. Megbeszéltük, hogy ez életünk legmeghatározóbb eseménye, így jegyet foglaltunk a legközelebbi budapesti járatra.
- Azért örültem Szandra döntésének, mert a tapasztalataim szerint sokak számára szülni a szülőföldön a legmegnyugtatóbb, és sokat jelent a szülő nőnek, ha az anyává válás óráiban az anyanyelvén szólnak hozzá. Ha nem kapja meg a kellő érzelmi támogatást, nincsenek mellette azok az emberek, akikben megbízik, nem érti, mi történik körülötte, az feszültté teheti. Márpedig a biztonságérzet nagyon fontos a vajúdás és a szülés óráiban, hiszen a feszültség helyett pont az elengedettség segíti a baba elengedését. Igyekeztem az idő rövidsége miatt és a helyzetre való tekintettel segíteni azt, hogy ez a biztonságérzet minél hamarabb kialakulhasson Szandrában, ha már ekkora utat vállal. Amikor először láttam őt a kórház szülészetén beszélgetni a szülésznőjével, elérzékenyültem örömömben, mert akkor éreztem, hogy Szandra valóban "megérkezett". - Érdemes volt-e több ezer kilométert utazni, mert ragaszkodtam az elképzeléseimhez? - teszi fel magának a kérdést Szandra. − Egyértelműen ez volt a legjobb döntés. Mert itt minden adott ahhoz, hogy úgy szüljek, ahogy elképzeltem.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések