Terhesség

Jelentősen visszaesett a születések száma

Az idei év első két hónapjának adatai alapján jelentős a visszaesés a születések számában. Most minden országban kevesebb gyerek születik, de nálunk az átlagnál jelentősebb a csökkenés.
2022. Április 19.
Sokkal kevesebb gyerek születik 2022-ben (kép: Getty Images)

A KSH adatainak 2022-es, 2021-es, 2020-as, 2019-es valamint 2018-as összevetése alapján sokkal kevesebb születik 2022-ben. Idén januárban összesen 6602 gyermek született, és ez nagyon alacsony számnak tekinthető, mert egy hónap alatt hétezernél kevesebb gyermek igen ritkán születik Magyarországon, sőt, januárban az elmúlt évtizedekben soha nem esett 7000 alá a születésszám. Ez 10 százalékos csökkenés a tavalyi, 19 százalékos a két évvel ezelőtti januárhoz viszonyítva.

2022 februárjában 6068 volt a hivatalos születésszám. Összevetve a az előző évekkel: 2021-ben 7161, 2020-ban 7060-an, 2019-ben pedig 6544 baba született februárban.

A Népszava szakértőket is megkérdezett a látható visszaesés okairól. Szabó-Morvai Ágnes a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) tudományos főmunkatársa szerint a termékenységi politikák kétféleképpen növelik, vagy növelhetik a születések számát. Az egyik csoportba azok a párok tartoznak, akik az intézkedés hatására az eredetileg tervezettnél több gyermeket vállalnak. Ez egy hosszú távon is érezhető, a népességszámot ténylegesen növelő eredmény. Mások ugyanannyi gyermeket vállalnak, mint amennyit az intézkedések bevezetése nélkül is terveztek, de előbbre hozzák a családbővítést, hogy hamarabb részesüljenek a támogatásból. Ez pedig csak átmeneti növekedést jelent, ami később automatikus csökkenést eredményez.

Tóth G. Csaba demográfus szerint a koronavírus okozhatta a születések számának év eleji visszaesését. “A vakcina miatt sokan halasztották el a gyermekvállalást. Hogy ez áll-e a háttérben, vagy valami másról van szó, csak később derül ki – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy “most minden országban kevesebb gyermek születik, de úgy tűnik, nálunk az átlagnál jelentősebb a csökkenés.”

2020-ban a teljes termékenységi arányszám 1,55-re emelkedett, és így megszűnt a három éven keresztül tapasztalt, 1,49-es szinten való stagnálása. Ahhoz, hogy a népesség fennmaradjon, 2,1-es arányszámra lenne szükség.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal