Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Influenzaoltás: hosszú várólisták vannak

Szerző: Babaszoba.hu

2020. november 9.

Forrás: Népszava

Hiába a nagy érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt, van ahol alig, van, ahol pedig egyáltalán nincs már az oltóanyagból. Sok körzetben az is kétséges, hogy jut-e vakcina a krónikus betegeknek.

Influenzaoltás: hosszú várólisták vannak (fotó: Getty Images)
A kormány ingyenessé tette az influenza elleni védőoltás és azt ígérte, hogy elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy idén különösen fontos beadatni az influenza elleni oltást, mert ha valaki egyszerre lesz koronavírus fertőzött és influenzás, annak beláthatatlan következményei lehetnek.
A Népszava 20 háziorvost kérdezett meg, 90 százalékuk azt mondta, hiába nagy az érdeklődés, már alig tudnak mivel oltani influenza ellen.
"Összesen két ampulla influenza elleni vakcinám van, ezek kivételével az összes kapott, vagyis 238 oltást beadtam és még legalább 150-en várakoznak. Egyetlen hét alatt fogyott el az egész szezonra szánt adag. A területi ÁNTSZ-nél azt ígérték, ha lesz utánpótlás, szólnak. Egyelőre nem jelentkeztek" - mondja Komáromi Zoltán XII. kerületi háziorvos, az ellenzéki DK fővárosi egészségpolitikusa a Népszavának. "Jó lenne, ha legalább kiállnának, és elmondanák, hogy tévedtek, és legalább hagynák, hogy az egészségesek helyett a betegek kaphassák meg a rendelkezésre álló vakcinákat" - javasolja Komáromi.

A négykomponensű Vaxigrip hasított vírust tartalmazó oltóanyag, míg a háromkomponensű, a Fluart elölt vírust tartalmaz. A három év alatti, valamint a kockázati csoportba tartozó gyerekek számára csak a Vaxigrip adható.

Vészesen fogynak a készletek, például Egerben, Horváth Gábor 3000-es betegszámú körzetében már a második adag oltást kezdik adni. A háziorvos szerint a korábbinál jóval többen jelentkeznek: tavaly a rendelt 260 adagból a szezon végén 47 megmaradt, idén ilyesmiről nincs szó.
Hasonló a helyzet Szegeden, ahol egy rendelőben arról tájékoztatták lapunkat: elfogyott a készlet, két hét alatt 220 embert oltottak. A tavalyi évben decemberig igényeltek ennyi vakcinát. Most várólista van, nem tudják, mikor érkezik újabb szállítmány. Ugyanez a helyzet Budapesten is, az egyik IX. kerületi rendelőben az összes (200 darab) vakcina elfogyott.
"Tavaly 250, az idén 260 vakcinát kaptam - mondta a lapnak Erdő Gabriella, nagyatádi háziorvos. "Még 24 adag van, ami nagyjából két napra elegendő. Hivatalos helyről azt az információt kaptuk, Nagyatádon és környékén az egyik vakcinából sincs raktáron egy darab sem. Egy normális évben az 1800 fős körzetem 20-30 százaléka oltatja be magát, most ez az arány akár a 60 százalékot is elérheti" - mondja Erdő Gabriella.
Az egyik főváros melletti agglomerációs település háziorvosa azt mondta a lapnak, hogy nagyon sok idős betege van. Ő a 2000-es körzetére 200 adag oltást kapott: előbb a krónikus betegek, utána az egészséges idősek, és ami marad, azt kaphatja meg a többi jelentkező. Ám nekik nem marad majd, az orvos abban reménykedik, hogy legalább a krónikus betegségben szenvedőknek és a 70 felettieknek elég lesz. Egy somogyi falu háziorvosa is ezt erősítette meg.
A legtöbb körzetben Ajkán sincs már háromkomponensű vakcina, a veszélyeztetett korosztályokat azonban még be tudják oltani a négykomponensűvel. "Naponta, kétnaponta érdeklődöm, mikor várható újabb adag, de mindig csak annyit mondanak, hogy egy kis türelmet kérnek" - mondja az egyik háziorvos. Nyíregyháza egyik rendelőjében ugyan még nem fogytak el a védőoltások, de biztosan nem lesz elég, hiszen az elmúlt 2 hét alatt 205 oltást adott be az ottani háziorvos. Míg tavaly összesen 117 oltás fogyott, idén 260 darabot hoztak el, de ez is kevés. Négykomponensű oltást csak kismamáknak és transzplantáltaknak adhatnak, de ebből Nyíregyházán úgy kaptak két darabot, hogy egyébként 5 transzplantált beteg van a körzetben.
Póta György házi gyermekorvos arról beszélt a Népszavának: az ő praxisában egyelőre van elég vakcina, de a készlet biztosan nem lesz elegendő. "Az az 100-200 ember, akik tavaly megvették a négykomponensű vakcinát, most nálam kéri az oltást, mivel az oltóanyag nincs patikai forgalomban. Azt ígérték, még kapunk vakcinát, de hogy mikor, azt nem tudjuk" - mondta Póta.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák