Terhesség

Influenzaoltás a terhesség alatt: amit tudni érdemes róla

Bár még mindig sokan úgy vélik, az influenza "csak" egy kis betegség, valójában rendkívül súlyos szövődményei lehetnek, melyek különösen erősen érinthetik a várandós kismamákat. Talán a legfontosabb fegyver a védekezésben a védőoltás.
2018. November 24.
Minden kismamának javasolt a védőoltás

A szakemberek szerint az influenza az átlagnál jobban megviselheti a várandós nők, különösen a második és harmadik trimeszterben lévők szervezetét. Ennek oka többek között a terhes nők testében végbemenő változásokban keresendő, megváltozik például az immunrendszer működése. Ugyanakkor a betegség maga (pl. a magas láz) és az esetleges szövődmények a magzatot is súlyosan károsíthatják. Ezért lehet olyan fontos a védőoltás, mely egyrészt már annak a rizikóját is csökkenti, hogy elkapjuk a betegséget, de a szövődmények kialakulásának esélye és súlyossága is kisebb lesz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a terhesség alatt megkapott védőoltás az újszülöttet is védi, pont azokban a kritikus hónapokban, amikor a kisbaba maga még nem kaphat oltást.

Minden esetben biztonságos az oltás?

Az influenza elleni oltás a terhesség egész ideje alatt biztonságosan beadható, akárcsak a szülést követő hónapokban, illetve a szoptatás alatt. Természetesen, minden gyógyszernek, így a védőoltásnak is lehetnek mellékhatásai, például fejfájás, izomfájdalmak, hőemelkedés, hányinger vagy fáradékonyság, ám ezek viszonylag ritkák.

Érdemes azonban egyeztetni az orvosunkkal abban az esetben, ha súlyos tojásallergiában szenvedünk. Ilyenkor a védőoltásban található fehérjék ritkán bár, de allergiás reakciót válthatnak ki. Célszerű tehát ezt már előre tisztázni az orvosunkkal, hogy ő is felkészülhessen a reakció esetleges ellátására. Természetesen, a szakember azt is tanácsolhatja, hogy ne oltassuk be magunkat.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: