Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Influenza terhesség alatt: mikor, milyen lázcsillapítót használhatunk?

Szerző: Babaszoba.hu

2019. január 20.

Forrás: babaszoba.hu

Nyakunkon az influenzaszezon. A betegség még a teljesen egészséges felnőtteket is ledöntheti a lábukról, a várandós kismamákra pedig további veszélyeket jelenthet. Milyen gyógyszereket használhatunk a tünetek ellen, például lázcsillapításra?

A terhesség alatt az immunrendszerünk sem úgy működik, mint máskor, ez pedig azzal jár, hogy az influenza (vagy a hozzá hasonló felső légúti fertőzések) jobban megviselik a szervezetünket. Például hosszabb ideig tart a gyógyulás, és az esetleges szövődményekre is sokkal nagyobb az esély. A súlyos influenza ráadásul a koraszülés rizikóját is megnöveli. Szerencsére, a terhesség nem jár együtt annak nagyobb kockázatával, hogy megbetegedjünk, vagyis egy terhes nőnek nagyjából ugyanakkor esélye van az influenzára, mint egy nem várandós hölgynek.
Milyen gyógyszert szedhetünk influenzásan?
A legnagyobb veszélyt a magas, 38,5 fok feletti láz jelentheti, így mindenképpen fontos azt csillapítani. Fontos azonban tudni, hogy a terhesség első 12 hetében nem ajánlott gyógyszert szedni, csak akkor, ha az orvosunk is rábólint erre (és ha feltétlenül szükséges). A 12. hét után biztonsággal alkalmazhatóak többek között a mentolt tartalmazó kenőcsök (melyeket a mellkasba dörzsölve segíthetjük a levegővételt), a szopogatós gyógyszerek, a köhögéscsillapító szirupok és tabletták. A láz- és fájdalomcsillapítók közül az acetaminofen (paracetamol) tartalmúakat szedhetjük.
Kerüljük a kombinált készítményeket, illetve az acetil-szalicilsav és ibuprofen tartalmú fájdalom- és lázcsillapítókat.
Bármilyen gyógyszert kezdünk is el szedni, mindenképpen egyeztessünk előtte az orvosunkkal!
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések