Terhesség

Így védekezz a szúnyogok ellen

Néhány hasznos tanácsot gyűjtöttünk össze a szúnyogok elleni védekezéshez.
2020. Július 13.
Így védekezz a szúnyogok ellen (fotó: Getty Images)

Idén már nem lehet a levegőből kémiai anyagokkal irtani a szúnyogokat, 2020-tól ugyanis jogszabály tiltja, hogy légi permetezés történjen kémiai szerekkel. A szakemberek évek óta mondják, hogy a kémiai, permetezős szúnyogirtás csak tűzoltásra jó, Nyugat-Európában évtizedek óta a biológiai gyérítést alkalmazzák.

Idén kifejezetten sok a szúnyog, szinte lehetetlen kint tartózkodni esténként. A katasztrófavédelem nemrég közleményt is kiadott, amelyben azt írták, a kifejlett szúnyogok ellen kifejezetten lakóterületi, szabadtéri használatra engedélyezett irtószert alkalmaznak, amely emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nem jelent veszélyt – írja a hvg.hu.

Ahhoz, hogy a védekezés hatékony legyen, a lakosság szerepe is fontos, hiszen sok szúnyoglárva a magánkertekben kel ki. Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos, hogy a ház körül szüntessünk meg minden olyan helyet, ahol összegyűlhet a víz, azt javasolja, hogy az esővizes hordók tetejére tegyünk hálót, tartsuk tisztán a csapadék-elvezető rendszereket és eresszük le a vizet a használaton kívüli medencékből, díszkutakból, a kerti tóban pedig tartsunk halakat, hogy minimálisra csökkentsük a szúnyoglárvák számát.

Mivel védekezhetünk még?

Szúnyogriasztó spray

Természetesen fújhatunk magunkra – gyerekeknél ügyeljünk a használati utasításra, hogy egyáltalán hány éves kortól alkalmazható – különféle sprayket. Általában 2 órán át hatásosak.

Bőrre dörzsölhető növények

Kicsit macerás, de a szúnyogok nem kedvelik a levendulát, a citromfüvet és a borsmentát sem.

Szúnyogháló

A klasszikus megoldás, igaz, csak akkor jó választás, ha a lakásból szeretnénk kitiltani a szúnyogokat.

Illóolajok

A szúnyogok nem kedvelik, ha citromfüvet, eukaliptuszt, szegfűszeget, fodormentát vagy levendulát párologtatunk. Az adagolással vigyázzunk, ha túl töményen használjuk, nekünk sem lesz kellemes belélegezni.

Füstölő

Semmilyen füstölőt nem kedvelnek a szúnyogok, illattól függetlenül.

Almaecet

Tálba, csészébe öntsünk almaecetet (vagy sima ecet is jó), odavonzza és ezzel kiiktatja a szúnyogokat.

Szúnyogriasztó karkötő

Gyerekeknek is nagyszerű megoldás lehet, 3 éves kortól használható és 400 órán át hatásos. Szilikonból készült, vízálló.

És ha mégis megtörténik a baj, megcsípett minket, vagy a gyerekeket a szúnyog, akkor a legfontosabb, hogy ne vakarjuk. Hűsíthetjük a csípés helyét, kenhetjük aloe vera géllel, hűvös, almaecetes vízzel áttörölhetjük a területet, de ügyeljünk arra, hogy ne marja fel a bőrt. Antihisztamin tartalmú kenőcsöt is használhatunk a viszketésre. Egy egyszerű szúnyogcsípés néhány nap alatt elmúlik, azonban ha 3-4 nap után még mindig ugyanakkora, esetleg növekszik is, akkor már célszerű orvosi segítséget kérni. Fertőzés, gyulladás esetén láz, váladékozás, fokozódó fájdalom jelenhet meg a korábbi csípés helyén, ilyenkor mindenképpen forduljunk orvoshoz.

(forrás: hvg.hu, alon.hu,  m.gyermeksebeszdoktor.hu)