Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így lett tudományos fokozatom

Szerző: Babaszoba.hu

2012. január 29.

Forrás: babaszoba.hu

Luca születése előtt anya még gyorsan megvédte a PhD-jét, aztán egyre erősebb fájásokkal elmetrózott a kórházba, és egy röpke idő múlva már világra is jött Luca baba .

Zolival tizennégy éve vagyunk együtt, az utóbbi néhány évben már komolyan gondoltuk, hogy jó lenne, ha belevágnánk a babaprojektbe. Azonban előtte mindenképpen szerettem volna megszerezni a PhD fokozatot, aminek már hat éve nekifogtam. Mivel mindenki riogatott, hogy az orvosnőknek nem szokott hamar összejönni a baba a sok stressz miatt, úgy gondoltam, legalább kezdjük el a "próbálkozást". Hát mi voltunk a kivételek: nekünk rögtön az első próbálkozásra megfogant a pici babánk!

Augusztusban kiderült, hogy farfekvéses a pici lány, így nagy meglepetésemre az orvosom, dr. Kiss Attila már a 34. héten kitűzte a programozott császármetszés időpontját szeptember 27-re (eredetileg szeptember 30-ra voltam kiírva). Elkezdtem a PhD-védésem szervezését. Kiderült, hogy nem kis feladat, többen azt javasolták, hogy mégiscsak inkább a szülés után kellene megoldani a védést. Na, azt már nem! Mindenféle kérvénnyel sikerült elintézni, hogy soron kívül, szeptember 10-én, délután kettőre szervezzem a megmérettetést, három héttel a kiírásom előtt.



Elérkezett a nagy nap. Aznap délelőttre volt még időpontom a nőgyógyászhoz. A nővérke rám tette a CTG-t, majd rápillantott az eredményre, és csak úgy mellékesen megkérdezte, hogy vannak-e fájásaim. Én nem éreztem semmi különöset. Ötven perc múlva jutottam be a doktor úrhoz. Megvizsgált, megnézte a CTG-eredményt, és csak annyit mondott: "Hát, Zsuzsikám, akkor ma meg kellene ejteni azt a műtétet..." Hidegzuhany, lesokkolódtam. A doktor azt mondta, mást ilyen helyzetben haza sem enged, hiszen tulajdonképpen bármikor megszülhetek, és csak azért enged el a védésemre, mert tele lesz a hely orvossal... De utána még összepakolni se mehetek haza, azonnal be a kórházba!

Átmetróztam a védésem helyszínére, a volt munkahelyemre, a kutatóintézetbe. Első dolgom az volt, hogy a témavezetőmnek és az intézetvezető professzoromnak felvázoljam a helyzetet. Szájról szájra terjedt a titkom, így végül mindenki megtudta, hogy éppen vajúdok. Valamilyen csoda folytán szépen elővezettem az előadásomat, állítólag a magabiztosságon kívül nem látszott rajtam semmi. Irány a MÁV-kórház. A CTG egyre erősebb fájásokat mutatott. Ekkor már tudtam, hogy nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy szülünk. Olyan gyorsan történt minden, hogy Zolival már nem is maradhattunk kettesben, nem tudtuk megbeszélni a helyzetet. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a műtőben, az ablak mögött, az újszülöttellátóban megláttam beöltözve. A műtét gyorsan lezajlott. Rettegtem attól, hogy érezni fogom a vágást, de az altatóorvos végig kommentálta, mi történik éppen, és jó volt hallani, hogy "megtörtént a vágás", azután meg: "ott egy popsi"... És 18 óra 39 perckor megszületett az én Luca babám, 2550 grammal. Odatartották a fejem fölé egy pillantásra, de vitték is el az újszülöttellátóba. Bepólyázták, majd odahozták nekem, hogy ismerkedjünk meg. Annyira furcsa érzés volt, hogy ott volt előttem, hogy ő tényleg az én lányom. A kilenc hónapnyi várakozásnak most ilyen kurtán-furcsán, hirtelen vége lett. Nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam távol a babámtól, és egyáltalán nem szerettem meg a császár gondolatát. Jöttek a telefonok, a legjobb barátnőm Olaszországból hívogatott, és adta a jó tanácsokat, hogy azonnal kezdjek el fejni, vagy legalábbis próbáljam meg. Akkor tudatosult bennem, hogy a szoptatást én eddig olyan természetesnek fogtam fel, de mi van, ha nem fog menni, főleg a császár miatt? Másnap délelőtt mehettem fel először a picimhez. Kérdeztem, hogy lehetne-e mellre tenni, de azt mondták, hogy nincsen erre külön helyiségük, úgyhogy várjak délutánig, amikor már lesz ágyam az osztályon. A délután 2-re ígért ágyat csak később tudtam elfoglalni, de legalább már ott voltunk együtt, végre. Én még mindig vártam, hogy jöjjenek segíteni, de elég későn jutottak el hozzánk az - egyébként készséges - csecsemősök. Ráadásul a pelenkázásnál bukott egy adag vizet (a cumisüveg a cukros vízzel minden kiságyból kikandikált), így azt tanácsolták, hogy inkább még később próbálkozzunk a szoptatással... Így szegény pici lányom csak 24 órával a születése után jutott először ciciközelbe. Utólag nem győztem tőle bocsánatot kérni, amiért hagytam, hogy így alakuljon, csak hát akkor én még nagyon tapasztalatlan voltam. Szerencsénkre nem lett baj a dologból: Luca baba gyönyörűen szopizott, a tejem nagyon hamar, már másnap beindult, cukros vizet nem is adtam neki többet. A harmadik napon, amikor hazamentünk, már 70 grammot evett! A jó étvágya azóta is megmaradt, már három hónapos korára megduplázta a súlyát!

Még a gyönyörű babát a kezemben tartva is sokáig tartott elfogadni, hogy így alakult a dolog. Hiányzott a szülésélmény, a lelki ráhangolódás. Az emlékezetes napnak ez a része szerencsére már feledésbe merült, és látván a kisbabám egészséges fejlődését, most már úgy gondolom, hogy ennek így kellett történnie. Lucámnak meg lehet majd mesélni az anekdotát, hogy hogyan lett részese a születésének egy egész előadóteremnyi orvos és kutató...
Dr. Horváth Zsuzsanna, Budapest
Regisztáció

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések