Terhesség

Így készülj fel a császármetszésre

Még mindig sokan gondolják úgy, hogy a császármetszés a szülés "kényelmesebb módja", pedig egy hasi műtéttel kapcsolatban ritkán jut eszünkbe ez a jelző.
2022. Január 17.
Jobb minden eshetőségre felkészülni! (Fotó: Getty Images)

Ha valaki programozott császármetszéssel hozza világra a kisbabáját, nagy valószínűséggel elkerüli a szülési fájdalmakat, ez azonban nem jelenti azt, hogy varázsütésre lesz anyuka. Ráadásul azok, akiknél sürgősségi beavatkozásra kerül sor, még a vajúdás során jelentkező fájdalmakat is átélik, így cseppet sem helyénvaló azt gondolni róluk, hogy “megúszták” a szülést. Mindeközben meglehetősen kevés információ jut a kismamákhoz arról, hogyan készüljenek fel egy esetleges császármetszésre, hiszen amíg a baba a pocakban van, mindenkinél benne van a pakliban, hogy végül császármetszéssel jön világra. 

Nálam például igencsak állt a zászló, mert a babavárás kicsivel több, mint felétől magas lett a vérnyomásom. Persze az orvos és a szülésznő is biztatott, hogy ez nem jelent egyértelműen császárt, én azonban szerettem volna többet beszélni és tudni róla, még akkor is, ha csak lehetőségként lebegett a fejünk felett. Mikor a szülésfelkészítőn szóba hoztam, hogy mesélhetnének arról is, mire számíthatunk, ha császármetszést kell végezni az orvosoknak, a válasz ennyi volt: “Reméljük, hogy nem kell!” Végül aztán mégis kellett… 

Kórházi csomag

Nem gyökeresen, de bizonyos dolgokban már a kórházi pakk is eltér a megszokottól, ha “császáros anyuka” a tulajdonosa: mivel a műtét után hosszabb kórházi tartózkodás javasolt, több ruhát kell a táskába tenni, és hasleszorítóra (haskötőre) is szükség lehet, ami valamelyest megkönnyíti a kezdeti időszakban a mozgást. Érdemes utánakérdezni, hogy a kórházban van-e lehetőség mellszívót használni – ha nincs, egy ilyet jó magunkkal vinni, császármetszés után ugyanis megeshet, hogy nehezebben indul be a tejtermelődés, és ez a stimuláció segíthet a megoldásban. 

Felkészülés a császármetszésre

Tervezett műtéteknél általában már előző nap berendelnek a kórházba, és estétől megkezdődik a felkészülés a nagy eseményre. Éjféltől kezdődően többnyire már nemcsak enni, hanem inni sem nagyon szabad, de ez utóbbi függhet a kitűzött időponttól is. Fontos az intim részek szőrtelenítése, ha ez nem történt meg korábban, ennek a műtét szempontjából legfőbb célja a fertőzésveszély csökkentése. Még a beavatkozás előtt katétert helyeznek fel, ezt azonban szinte mindig olyan nagy gyakorlattal teszik, hogy nem jár kellemetlenséggel.

Császármetszés

Miután megtörtént az érzéstelenítés a császármetszés során, a baba kiemelése egészen gyorsan lezajlik, 10-15 perc elegendő hozzá. Ha nincs vészhelyzet, megmutatják egy pillanatra a kicsit, aztán elviszik, hogy elvégezzék az ilyenkor szükséges teendőket és vizsgálatokat. Közben a veled foglalkozó orvosok hozzálátnak az átvágott szövetek összevarrásához, ami 30-40 percet is igénybe vehet. Bár az érzéstelenítésnek köszönhetően fájdalmat nem, nyomást érezhetsz a baba világra segítése és a varrás közben is. 

Műtét után

Császármetszés után az őrzőbe kerülsz, ahol megfigyelés alatt tartanak, 1-2 óra elteltével pedig visszavisznek a szobádba. Enni-inni sajnos ilyenkor sem mindig lehet, infúzión keresztül azonban gondoskodnak a hidratálásról, így nem fog szomjúság kínozni és éhségtől sem kell tartanod. Miután a fájdalomcsillapító hatása egyre kevésbé érvényesül, az infúzión keresztül gyógyszereket is kapsz, hogy megkíméljenek a műtét utáni fájdalmaktól. Ha úgy érzed, hogy ez nem elegendő, mindenképp jelezd és segíteni fognak!

Szoptatás

Úgy, mint a hüvelyi szülésnél, hasi szülés után is fontos a lehető leghamarabb mellre tenni a kicsit, még akkor is, ha a tejbelövellés várat magára. Első baba esetében különösen gyakori, hogy nem boldogulsz egyedül, ez teljesen rendben van, a kórházban kapsz segítséget, csak ne félj jelezni, ha nem megy minden zökkenőmentesen! Ha van kéznél, használd a mellszívót, az sokat segíthet a tejtermelésben!

Forrás