Terhesség

Így kell táplálkozni a második trimeszterben  

A második trimeszterre véget érnek a rosszullétek, és a kalória bevitelt is növelni lehet. De azért nem kell máris egy tábla csoki után nyúlni, hiszen ebben az időszakban is szükség van a megfelelő tápanyagok bevitelére.
2019. November 15.
Így kell táplálkozni a második trimeszterben Forrás: iStock

Az első trimeszter vége a nők számára igazi megkönnyebbülés, hiszen jelentősen csökken a vetélés esélye, kezd múlni az enerváltság és fáradtság, visszatér az energia, a rosszullétek pedig csökkenek, vagy teljesen el is múlnak. Ekkor a kisbaba agya, gerincvelője, a fő szervek már elkezdtek kifejlődni, a pici már kevésbé egy ebihalra, sokkal inkább egy valódi csecsemőre hasonlít.

Jó egy kicsit megkönnyebbülni, és élvezni a várandósságot, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szempontból teljesen elengedheti magát az ember. Ebben az időszakban is fontos, hogy megadd a kisbabádnak, amire szüksége van, kezdve a megfelelő tápanyagokkal. A második trimeszterben a baba óriási növekedésen megy keresztül, 10 centis magzatból, 30 centis baba lesz, ehhez pedig extra vitamin- és tápanyagbevitelre van szüksége az édesanyától.

Megnövekedett kalória bevitel

Talán most azt gondolod, hogy ez az a mondat, amire már régóta vártál: végre bűntudat nélkül lehet adózni az édes élvezeteknek. Nagyon fontos azonban, hogy ne üres kalóriákat vigyél be pluszban. Azt az extra 300-500 kalóriát is tápláló és egészséges ételekkel kell bejuttatni a szervezetünkbe. 

Fehérje

A baba növekedési fázisában természetes, hogy éhesebb vagy. Figyelj rá, hogy elegendő fehérjét fogyassz. Ez egyrészt számodra is jóllakottság érzést biztosít, de a baba növekedésére is jó hatással van. Egy átlagos embernek minimum 0,8 gramm fehérjére van szüksége kilogrammonként. Egy várandós nőnek további plusz 25 gramm fehérjebevitel ajánlott, aminek 4 tojás, vagy 9 dkg csirkemell felel meg. Ha kizárólag növényi étrenden vagy, akkor pedig másfél csésze lencsével, vagy csicseriborsóval, esetleg 10 dkg szejtánnal pótolhatod a plusz szükségletet.

Kalcium

A kisbabád csontjai és fogai is folyamatosan fejlődnek. Hogy szerkezetileg szilárdabbá és sűrűbbé váljanak, ahhoz kalciumra van szükség. Kutatások szerint a legtöbb terhes nő nem jut elég kalciumhoz, a szervezet azonban még azt a keveset is elvonja az anyától a baba számára. Ezt elkerülendő, érdemes odafigyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű zöld leveles zöldséget fogyassz, továbbá keresztesvirágúakat, azaz brokkolit, karfiolt, fodros kelt vagy káposztát. Ezekben nemcsak a kalcium található meg nagy mennyiségben, de további vitaminok és ásványi anyagok, amelyek segítik annak felszívódását, így biztosan meglesz a szükséges kalcium mennyiség számodra és a kisbabád számára is. 

D-vitamin

Az első trimeszterben is fontos a D-vitamin bevitele, és érdemes továbbra is szedni, már csak azért is, mert a kalcium felszívódását is segíti. A D-vitamin természetes módon megtalálható a lazacban, tejtermékekben és a tojássárgájában, de a szükséges 4000 nemzetközi egységet ennyivel nem lehet pótolni. Mivel a kismamavitaminok sem tartalmazzák ezt a mennyiséget, érdemes megbeszélni a D-vitamin pótlását az orvossal.

Vas

A vas pótlására mindhárom trimeszterben szükség van, hogy ne alakuljon ki vérszegénység. A csecsemő vérellátása egyre növekszik, a vér mennyisége megduplázódik a terhesség folyamán. Ahogy a kalcium esetében is, a test gondoskodik arról, hogy elvonja a számára szükséges vas mennyiséget, vagyis kimeríti az anya raktárait, és így kialakul a vérszegénység. Ezt elkerülendő a várandósság alatt 27 mg vas bevitelére kell törekedni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a vas székrekedést okozhat, így fokozottan kell figyelni a folyadékpótlásra és a magas rosttartalmú ételek (például korpa, zab, zöldségek, gyümölcsök) fogyasztására.  

Fő az egyensúly

A magas vitamin- és ásványianyag-tartalmú, kiegyensúlyozott étrendnek számtalan előnye van a kismamára és a kisbabára nézve is. Nemcsak jó közérzetet biztosít, de segít energikusnak maradni, segít szabályozni a súlyodat, illetve támogatja a baba megfelelő fejlődését. Ha korábban küzdöttél a rosszullétekkel, és a fehér rizsen kívül nem is tudtál másra ránézni, most feltétlenül törekedj az egészséges, tápanyagokban gazdag ételek bevitelére. A tányérodat lehetőleg 50 százalékban komplex szénhidrátokkal töltsd meg (ezek lehetnek például teljes kiőrlésű gabonák, illetve zöldségek), 30 százalékban jöhetnek az egészséges zsírok, 20 százalékban pedig a fehérjék. Természetesen ezt nem kell patikamérlegen mérni, csak tudd, hogy nagyjából miből mennyi az optimális.

(Forrás: mother.ly)