Terhesség

Hogyan gyógyítható ceruzával a fejfájás?

Akár egy kapkodós nap után a munkahelyen, akár a gyerekzsúr délutánján jelentkezik, a lüktető fejfájásnak soha nem örülünk. Ahelyett azonban, hogy rögtön a gyógyszerek után nyúlnánk, egy szakértő szerint a megoldás pofonegyszerű is lehet...
2016. Március 09.

…például egy olyan egyszerű módszerrel, hogy egy ceruzát veszünk a fogaink közé, azzal ellazíthatjuk vele az állkapocs izmait, oldjuk a feszültséget okozó fájdalmat.

Dr. Jane Leonard orvos-esztétikai szakértő elmondta, hogy a tenziós fejfájások többségét a stressz, a szorongás, a fáradtság és az érzelmi zaklatottság váltja ki. A fejfájásokat általában az arc, a nyak, az állkapocs és a fejbőr izmainak görcsei okozzák.

„Akinek fáj a feje, gyakran a halántékát fogja, ezzel is jelezve a fájdalom forrásának helyét” – mondta a szakértő. „A fájdalom a halántékoknál húzódó, a fej hátsó részéig terjedő legyező alakú izom, a halántékizom görcse következtében jelentkezik.”

Ezek a görcsök az állkapocs izmaival is összefügghetnek, és temporomandibuláris ízületi (TMI) működési zavar jelei lehetnek. Jellemzően az állkapocs alvás közbeni összeszorítása vagy a fogcsikorgatás okoz. Dr. Leonard szerint a fent említett praktikával, azaz ha egy ceruzát tartunk a fogaink közé, ellazíthatjuk az állkapocsizmunkat.

Az állkapocs a test egyik legösszetettebb ízülete, és bármilyen probléma, ami akadályozza a benne lévő izmok, ínszalagok, porckorongok és csontok megfelelő működését, okozhat TMI diszfunkciót. A jellemzően fájdalommal és az ízület kattogásával járó működési zavar a becslések szerint minden negyedik embert érint valamikor élete során.

A rossz testtartás következményeként kialakuló fejfájást okozhatja a nyakra nehezedő fokozott nyomás, melyet korábbi kutatások is alátámasztanak. A rossz tartás általában görnyedést jelent, amelynek következtében csomók alakulhatnak ki a nyak izmaiban, melyek olyan vegyületeket szabadítanak fel, amelyek érzékenyebbé teszik az idegeket a fájdalommal szemben. A szakértők szerint az összes tenziós fejfájás mintegy 80 százalékát ezek a nyaki izmokban kialakuló csomók okozzák.

„Ezeket az izmokat egyébként számos tevékenységre használjuk,” – magyarázta Dr. Leonard, „például a fejünk mozgatására, a testtartás fenntartására, evésre, beszédre és az arckifejezések létrehozására. Különféle tényezők, többek között A rossz testtartás és a fokozott nyaki feszültség is létrehozhatnak csomókat, amelyek az idegek túlérzékenysége miatt, távoli területen is okozhatnak fájdalmat, panaszokat. Ezt nevezzük kisugárzó fájdalomnak, ezzel magyarázható az, hogy a nyaki izmok olyan fájdalmat okozhatnak, amely a fejünkben érezhető.”

Kapcsolódó cikkeink:

  • Miért fáj a fejed?
  • Sokat fáj a fejed?
  • Már megint fáj a fejem!
  • Forrás: Medipress