Terhesség

Hogy lehet érzelmileg felkészülni a szülővé válásra?

Van persze igazság a mondatban, hogy a szülői feladatokra nem tudsz felkészülni előre, azért van néhány dolog, amit megtehetsz, hogy érzelmileg és fejben rá tudj készülni a szülőségre.
2020. Március 13.
Hogy lehet érzelmileg felkészülni a szülőségre? (Fotó: Getty Images)

Óvatosan az elvárásokkal

Dr. Darby Saxbe, a Dél-Kaliforniai Egyetem pszichológia docense azt javasolja, hogy a leendő szülők csökkentsék az elvárásaikat a szülőséggel kapcsolatban, és fontosnak tartja megérteni, hogy az első időszak a babával nem olyan rózsás, mint azt sokan gondolják, és ez egy nagyon megterhelő időszak lehet. A szakember szerint érdemes arra gondolni, hogy a nehézségek átmenetiek, de fontos tudni, hogy egy gyermek születése mindent megváltoztat a szülők életében.

A leendő szülők számítsanak arra, hogy nem valószínű, hogy ki tudják majd aludni magukat, és nem tudnak majd annyi feladatot ellátni, mint szeretnének. Érdemes csökkenteni az elvárásokat, és kedvesnek lennie magához a leendő anyának és apának is, hogy könnyebben vegyék az akadályokat.

Összpontosítsanak a párkapcsolatodra

A párok egymás kősziklái a gyermek születése utáni években. Ugyan a párkapcsolat van, hogy romlik a szülés után, de ez a tendencia nem mindenkinél van így. A szülést követő év a házasság, a párkapcsolat egyik legstresszesebb időszaka Dr. Noosha Niv pszichológus szerint, ezért érdemes előre felkészülni a logisztikai, gyermeknevelési, pénzügyi súrlódásokra, illetve előre megbeszélni ezeket a dolgokat, hogy azzal is csökkenthessék a konfliktusok lehetőségét. A szakember azt is javasolja, hogy erősítsék a párok az egymás közötti kommunikációt is, mielőtt a baba megérkezik.

Szülői értékek

Dr. Niv szerint az is segít a leendő szülőknek, ha időben megbeszélik, milyen szülői, nevelési értékeket tartanának szem előtt, és egymáshoz igazítanák ezeket. – Sokkal könnyebb ezt addig megvitatni, amíg nem fenyeget az alváshiány is – mondta a szakember. A leendő szülők gondoljanak bele abba is, milyen hagyományokat, leckéket szeretnének átadni a gyermeküknek a jövőben, de még az olyan apróságokról is érdemes beszélni, milyen dalokat énekelnének neki.

Nézzenek szembe a félelmekkel

Természetes, hogy szorongást, félelmet éreznek a leendő szülők, és ezekről érdemes beszélgetni is. De ha a félelem vagy a stressz tartós, foglalkozzanak vele mélyebben is, hogy találhassanak megoldást. Ha az eltervezett stratégia sem nyújt elegendő megkönnyebbülést, érdemes fontolóra venni egy szakembertől való segítségkérést is.

Inkább becsüljék túl a szülés utáni felépülés idejét

Fizikai értelemben hat hetet szoktak mondani az orvosok arra, mikorra épül fel az édesanya a szülés után, és a hormonszintek is nagyjából ennyi idő alatt egyenlítődnek ki. A tanulmányok szerint azonban 6-12 hónapig is eltarthat, amíg az anyák felépülnek. A Michigani Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint 8 hónapig is eltarthat, amíg a medencefenék regenerálódik. Az angliai Salfordi Egyetemen végzett kutatása szerint pedig egy évre is szüksége lehet az anyáknak a teljes gyógyuláshoz. Ez alatt az idő alatt a szakemberek azt javasolják, hogy az édesanyák kérjenek bátran segítséget, és adjanak át feladatokat párjuknak, édesanyjuknak, azoknak, akik tudnak segíteni a teendőkben.

Alvástervezés

Senki nem érzi magát jól, ha nem tud eleget aludni, és az alváshiánnyal valóban szokott hangulatingadozás is együtt járni. Az alváshiány gyakori probléma a baba születése után, ezért érdemes jó előre megtervezni, hogyan tudnak majd pihenni a baba érkezése után, hiszen kipihenten a babát is jobban el tudják látni. Kérjenek segítséget a családtól, akár barátoktól, hogy egy rövid ideig felügyeljék a picit, hogy a szülők tudjanak aludni.

Beszéljenek más szülőkkel

Érdemes beszélni olyan ismerősökkel, akik nemrég váltak szülővé arról, hogy mire érdemes számítani – persze azt nem szabad elfelejteni, hogy mindenki másképp reagál az új helyzetekre. Ezen kívül a kiterjedt szociális háló azért is fontos, hogy kellő támogatást kapjanak a szülők a családtól, barátoktól, ismerősöktől a baba érkezése után. A más szülőkkel való beszélgetések nagyon hasznosak lehetnek az új szülői szereppel kapcsolatos érzések feldolgozásában.

(Cikk forrása: parenting.nytimes.com)