Terhesség

Hímivarsejt-ügy: nem volt szándékos a törvényszegés

A Krio Intézet nem szegi és nem szegte meg szándékosan a hazai hatályos törvényeket - reagálta a szervezet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményére.
2015. Június 29.

A tisztiorvosi szolgálat azt közölte az MTI-vel, hogy márciusban az európai riasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ arról, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából. Így derült fény arra, hogy a Krio Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból.

Az ÁNTSZ eljárást indított, és megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv szerint az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el. Közleményük szerint az emberi szövetek, sejtek adományozásáról, gyűjtéséről, vizsgálatáról, feldolgozásáról, elosztásáról uniós irányelv rendelkezik. A tagállamok azonban ezzel összhangban szigorúbb konkrét szabályokat is alkothatnak.

A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba. Továbbá egy ivarsejtdonortól a magyar szabályozás szerint legfeljebb négy utód származhat, a dán szabályozás szerint viszont tizenkettő – hangsúlyozta az ÁNTSZ.

A Krio szerint viszont a Dániából származó minták a hazainál szigorúbb előírások szerint vizsgálták és kezelték. “A génhiba, amely az ügyet elindító mintában megtalálható volt, egy olyan hiba, amelyet Magyarországon nem kell szűrni, így tudomásunk sem lenne erről az elváltozásról, ha ezek a minták Magyarországon és nem Dániában kerültek volna levételre” – hangsúlyozták.

Az uniós gyorsriasztás éppen a rendszer biztonságos működését bizonyította – tették hozzá. Közölték azt is, hogy a Dániából származó spermaminták a hazai rendelkezésre álló állománynál jobban, több genetikai elváltozásra szűrtek, tehát azon leendő édesanyák számára, akik csak ilyen módon vállalhatnak gyermeket, semmivel nem kockázatosabbak, mint az itthon levettek.

A hazai igényeket eleve nem fedezik a Magyarországról gyűjtött minták – írták. A Krio Intézet saját jogértelmezése alapján törvényesen kezelte a spermaminták behozatalát az Európai Unió irányelvét figyelembe véve, amely kimondja, hogy fel kell szabadítani a minták felosztását és elosztását az Európai Unión belül a tagállamok között.

Mintákat ráadásul olyan uniós tagországból hoztak csak be – tették hozzá -, ahol a szabályozás szigorúbb, mint a hazai elvárások, tevékenységüket pedig 2013 óta az ÁNTSZ tudomásával végzik.

“Az ÁNTSZ ez idáig semmilyen kifogást nem emelt ez ellen, ezért határozottan visszautasítjuk, hogy a hatóság kijátszásával vádolják intézetünket” – hangsúlyozták.