Terhesség

Gyógyszerek a terhesség alatt

Amikor életünk legnagyobb eseményére készülünk, nem számolunk azzal, hogy boldogságunkat megzavarhatja egy váratlan betegség, gyötrő fogfájás vagy makacs görcs. Mit tehetünk, hogy magunkat is megóvjuk, és a születendő babának se ártsunk?
2014. Szeptember 05.
Gyógyszerek a terhesség alatt

Természetesen a várandós anyák is szedhetnek gyógyszert, ha kell, de csak kiemelt körültekintéssel” – hangsúlyozza dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyász, onkológus, klinikai farmakológus professzor. “Mindig az előny-hátrány elv alapján dönti el az orvos, hogy ragaszkodni kell-e a készítményekhez, és ha igen, melyiket érdemes adagolni.”

Ha a fog fáj

Dr. Piskóty Ildikó fogszakorvos szerint fogfájás esetén, ha szükséges, nyugodtan lehet fájdalomcsillapító tablettát szedni, de érdemes megbeszélni az orvossal, hogy melyiket tanácsos alkalmazni. – A gyógyszerrel azonban csak átmeneti javulás érhető el, sajnos a fogfájás nem múlik el magától – magyarázza a szakorvos. – Valódi megoldást a gyulladásra csak a fogászati kezelés nyújt.

Az amalgámtömést nem célszerű cserélni sem a terhesség, sem a szoptatás időszaka alatt, mert a töméscsere alkalmával szabadul fel a legnagyobb mennyiségben a higany. Persze ha elkerülhetetlen a beavatkozás, megfelelő óvintézkedések mellett természetesen kicserélhető az amalgámtömés is. A kezelés alatt szabad, sőt ha szükséges, kell is kérni fájdalomcsillapítást a fogorvostól. A beavatkozástól való félelem, a stressz, a megemelkedő vérnyomás és a magas adrenalinszint is káros lehet a magzatra, ezért akár kisebb fogászati kezelés esetén sem kell visszariadni a fájdalomcsillapítástól.

Az persze igaz, hogy a legtöbb fájdalomcsillapító és a lidokain is átmegy a placentán, és az anyatejbe is bekerülhet, de ez nem olyan mennyiség, ami problémát okozhat a magzatnak vagy a csecsemőnek, így nyugodtan alkalmazható.

Magas láz

Sok kismamát megijeszthet, ha megfázása, köhögése hosszabb idő után sem múlik el. Ilyenkor szükség lehet antibiotikumos kezelésre, amiről még mindig sokan hiszik, hogy veszélyes. – Az igaz, hogy több olyan készítmény is van, amit nem szabad szedni a terhesség alatt – mondja Bánhidy professzor -, de létezik olyan is, ami biztonsággal alkalmazható.

A mielőbbi gyógyulás azonban fontos, mert akár a bakteriális fertőzésnek, akár a vírusfertőzésnek is kísérő tünete lehet a magas láz vagy az erős fejfájás. A fejfájást lehet, míg a lázat kell is csillapítani, mivel a 38,5 fok fölötti láz súlyos komplikációkhoz vezethet, fejlődési rendellenességet okozhat. Azonban több olyan gyógyszer is létezik, ami biztonsággal szedhető.

Varjas Éva védőnő szerint is rendkívül fontos a magas láz csillapítása. Azt azonban jó tudni, hogy az ennél alacsonyabb hőfok egy ideig “gyógyító láznak” számít, hiszen a szervezetünkben lévő baktériumok, vírusok ezt a hőmérsékletet nehezen tolerálják, és elpusztulnak. Így a hőemelkedésre nem szükséges gyógyszert szedni. – Viszont abban az esetben, ha tartósan magas, nehezen csillapítható a láz, a gyógyszer mellett hűtőfürdőt is érdemes alkalmazni, de csak zuhany formájában, kádba ülni tilos! – hangsúlyozta a védőnő.

Kellemetlen és veszélyes is lehet a görcs

– A terhesség alatt sok kismama panaszkodik lábikragörcsre – hívja fel a figyelmet Varjas Éva védőnő. – Erre a kellemetlenségre elsősorban kalciumot és magnéziumot érdemes szedni. A másik gyakori, ám sokkal veszélyesebb görcs a hasi görcs vagy méhösszehúzódás. Ez már komoly odafigyelést igényel. Ha a kismama gyakori pocakkeményedést tapasztal, mindenképpen szüksége van ágynyugalomra, és feltétlenül beszélnie kell a szülészorvosával is a további teendőkről.

A szakember szerint vannak olyan kisebb-nagyobb panaszok, amelyek kezelésében sokat tud segíteni a védőnő, nem kell rögtön orvoshoz fordulni. Több kellemetlenséget is enyhíthetnek a tünetkezelő természetes gyógymódok.

Fontos a felkészülés

Előfordulhat, hogy a leendő anyának eleve, már a babavárás előtt is volt valamilyen krónikus betegsége. – Amennyiben például 1-es típusú diabétesze van a kismamának (tehát már gyerekkorában vagy fiatalkorában kialakult a betegség), akkor rendkívül fontos már jó előre tudni, hogy a várandósság alatt ugyanúgy tovább kell alkalmazni az inzulint, nem lehet átállni semmilyen más gyógyszerre – hangsúlyozza dr. Bánhidy Ferenc. – Magas vérnyomással is nagyon sokan küzdenek, ezért ha valaki hipertóniában szenved, akkor a tervezett fogantatás előtt átállíthatja a kezelőorvos olyan szerekre, amiket nyugodtan szedhet a várandósság alatt is.

A kismamákat sem kíméli az allergia

Az allergia egyre több embert érint, sajnos a kismamákat sem kíméli. A szakember azt tanácsolja, a terhesség első három hónapjában érdemes kerülni a gyógyszerszedést. Az a legjobb, ha sima tengervizes orrcseppel sikerül átvészelni ezt az időszakot. Azonban ha annyira megkeserítik a mindennapokat a tünetek, hogy feltétlenül szükséges a panaszok gyógyszeres csillapítása, akkor általában a terhesség alatt is alkalmazható a terhesség előtt szedett allergiaellenes szer.

Nagyon fontos az odafigyelés a gyógyszerekkel kapcsolatban, mert attól függően, hogy a várandósság melyik szakaszában szedi be a kismama, sajnos számos rendellenességet is okozhatnak. A terhesség utolsó trimeszterében szedett gyógyszerek pedig fejlődési eltéréseket idézhetnek elő, de akár a koraszülés megindulásában is szerepük lehet. Megijedni azonban egyáltalán nem kell. Körültekintően, a gyógyszer mellett található betegtájékoztató figyelmeztetéseit betartva, a családorvossal vagy a szülészorvossal egyeztetve a kismamák is szedhetnek gyógyszert, ha szükséges.

Kapcsolódó cikkeink gyógyszerszedés terhesség alatt témában:

Forrás: Kismama magazin