Terhesség

Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

A környék legmagasabb épületében kényelmes körülmények között születnek a kisbabák, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hatodik emeleten, a felhőkhöz közel kapaszkodva.
2011. Április 08.

Ahogy közeledünk a határhoz, a városi ember számára szokatlan nyugalomba csöppenhetünk, ez az érzés azonban hamar elszáll, amikor a korház épületébe lépünk. A meghökkentően zsúfolt várótermeken átvágva végül újra nyugalmat lelünk, a szülészet békés kis szigetként fogadja az érkezőket.A jelenlegi helyére 1998-ban költözött osztály még ma is modern és korszerű, s az átszervezéseket kisebb ágyszámcsökkentéssel vészelte át.

– Nem panaszkodhatunk, hiszen zökkenőmentesen, jó körülmények között, ma is jól működő csapattal fogadhatjuk az anyukákat és az újszülötteket a szülészeten.

Vannak azonban álmaink, melyeket már évek óta dédelgetünk – mesél hosszú távú terveikről dr. Novák Miklós osztályvezető főorvos. – Szeretnénk alternatív szülőszobát kialakítani, egyelőre azonban még semmilyen alternatív eszközzel nem rendelkezünk.

A helyzet persze nem elkeserítő, hiszen igazán modern osztály várja a kismamákat. A három egyágyas szülőszobában háborítatlanul szülhetnek az anyukák, igény szerint bármikor kérhetnek epidurális érzéstelenítést, s minden ágy mellett fájdalomcsillapító gáz áll az anyukák rendelkezésére, melyet Novák doktor elmondása szerint szinte 100 százalékban ki is használnak a kismamák, az epidurállal ellentétben. – A lehetőségekhez mérten próbáljuk megkönnyíteni a vajúdást, így korlátozottan ehetnek és ihatnak is a nők szülés közben, s amíg a szívhang jó, sétálhatnak is. Egy személy elkísérheti őket a szülőszobára, legyen ez apuka, vagy akihez a szülő nő ragaszkodik, akár dúla is – folytatja a főorvos.

Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

Doktor Novák Miklós szerint fontos a nők felkészülése a szülésre, bár ez a folyamat mindig más és előre tervezhetetlen. Nem zárkóznak el a szüléstervek, konkrét elképzelések megfogalmazása elől, az osztályvezető szerint nagyon ritkán érkeznek az anyukák ilyenekkel, leginkább az első szülések alkalmával.

A gyermekágyas osztályon pasztellszínek és kedves hangulat fogadja a babákat. A hat kórteremben folyamatosan változtatható az ágyszám. A négy-, három- és kétágyas szobákban szinte mindenki a kisbabával van egész nap, a szobákhoz pedig külön vizesblokk is tartozik.

– Igazán szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kórházban, a szomszéd épületben NIC2 koraszülöttosztály is működik, így nem kell messze vinni a babákat, ha gond van – mondja a főorvos. – A szükséges feltételeket kialakítva egy későbbi átalakítás alkalmával szeretnénk, ha a NIC2 átkerülne osztályunkra, így az érintett mamák és babák még közelebb lehetnének egymáshoz.

Tények, adatok:

2010-es születésszám: 795

Császármetszések aránya: 19 százalék

Szülésznőválasztás lehetséges.

Apa ablakon nézheti a császármetszést.

Rugalmas látogatási rend, a babákat folyosón vagy külön szobában nézhetik a látogatok.

Két egyágyas fizetős szoba van, napi 5000 forintért.

Szülésfelkészítő, terhestorna nincs.

24 órás rooming-in működik.

Szülés kórházi hálóingben.

Hat kórterem működik, összesen negyven ággyal.

Császár után a hatodik, normál szülés után az ötödik napon lehet hazamenni.

(Az interjú 2011 márciusában készült)

Forrás: Kismama magazin