Terhesség

Ezért kell egészségeset enniük a kismamáknak

Egy tanulmány szerint azon anyák gyermekei, akik terhességük alatt főleg egészségtelen ételekkel táplálkoztak, nagyobb arányban lesznek különféle viselkedési és pszichés megbetegedések áldozatai.
2013. Szeptember 04.

A Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry folyóiratban publikált tanulmány szerint a nagyon korai korban túlzottan egészségtelenül táplált gyermekek nagyobb arányban mutatják a depresszió és a pánikbetegség, valamint az agresszió és szeszélyesség tüneteit.

Az ausztráliai Deakin Egyetem kutatói norvégiai kollégákkal közösen végzett felmérése először mutat rá közvetlen kapcsolatra a pszichés és viselkedésbeli megbetegedések, valamint az anyák terhesség alatti, illetve a gyermekek korai táplálkozási szokásai között.

“Azt már jó ideje tudjuk, hogy a gyermekek korai ételfogyasztása, beleértve a az anyaméhbeli táplálkozást is, közvetlen hatással van a későbbi megbetegedésekre való hajlamra. Gondolok itt például a szívbetegségekre, a cukorbetegség kialakulására. Ez a kutatás azonban az első olyan, ami a táplálkozás és a mentális megbetegedések összefüggése között mutat fel bizonyítékot” – nyilatkozta Felice Jacka, a kutatás vezetője.

A depresszió és a pánikbetegség a világ leggyakoribb betegségei közé tartozik, ezért is készítettek a szakemberek igen átfogó kutatást ebben a témakörben, mintegy 23 ezer anya és gyermeke megfigyelésével. Az adatgyűjtésre az anyák terhessége alatt, valamint a gyermekek 18 hónapos és 3 éves korában került sor, a gyermekek depressziós, pánikbeteg, hiperaktív és egyéb tüneteinek megjelenését pedig jól összeállított kérdőívek kitöltetésével a szülőktől szerezték be. A kutatás kizárólag a táplálkozási szokásokat vette figyelembe, figyelmen kívül hagyva mindenfajta egyéb mentális betegségeket kiváltó okokat, mint például a társadalmi hátteret vagy a családban korábban jelentkező hasonló tüneteket.

Mint Jacka elmondta, ez újabb bizonyítéka annak, hogy nagyon oda kell figyelni mind a terhesség alatti, mind pedig a gyermek korai éveiben történő táplálkozásra, táplálásra. “Nagy szükség van arra, hogy világszerte jobban odafigyeljenek erre az összefüggésre az országok kormányai is, és ez olyan lépések megtételére ösztönözze őket, ami csökkenti az egészségtelen ételek társadalmi méretű túlzott fogyasztását” – tette hozzá.

Forrás: Medipress