Terhesség

Ez is jelezheti előre a baba nemét

Megjósolható a baba neme még az ultrahang előtt? Eddig a válasz egyértelműen nem volt, sem a has formája, sem mérete nem árul el semmit a baba neméről. Egy új tanulmány azonban most más következtetésre jutott.
2022. Június 29.
Ez is jelezheti előre a baba nemét (fotó: Getty Images)

A torontói Mount Sinai Kórház kutatói megállapították, hogy azoknak a nőknek, akik fiút szültek, általában magasabb volt a vérnyomásuk, mint azoknak, akik lányt hoztak világra – és a legmagasabb vérnyomásértékekkel rendelkező nőknek körülbelül 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel született fiuk, mint a legalacsonyabb értékekkel rendelkező nőknek.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vérnyomás közvetlenül szabályozza, hogy a kromoszómák hogyan kapcsolódnak egymáshoz, így a baba nemét továbbra sem tudjuk előre szabályozni, manipulálni. Azaz hiába manipulálnánk valahogyan a terhesség előtt a vérnyomást, azzal nem tudjuk eldönteni, hogy fiú vagy lány babánk születik-e majd.

A kutatás vezetője Ravi Retnakaran, PhD a The Huffington Postnak elmondta, hogy nem gondolja ezt az összefüggést ok-okozatinak, inkább egy mögöttes fiziológia egyik jelzőjének.

A tudósok 1411 nő vérnyomását mérték meg körülbelül 26 héttel a terhesség előtt, és az értékeket korrigálták a kor, az iskolai végzettség, a dohányzás, a BMI, a koleszterinszint, a trigliceridek és a vércukorszint függvényében. Az American Journal of Hypertension című folyóiratban közzétett eredményeik nagy hullámokat vertek, mivel feltártak egy potenciálisan fontos tényezőt a babák nemének meghatározásában – de a kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség.

(Cikk forrása: thebump.com)