Terhesség

Ez a különbség az első és a második terhesség között

Annak ellenére, hogy már tapasztaltnak mondhatod magad, számíthatsz néhány meglepetésre, mind fizikai, mind mentális szempontból. Arról nem is beszélve, hogy a másik gyermekedet is fel kell készítened a kistesó érkezésére.
2020. Július 25.
Ez a különbség az első és a második terhesség között (fotó: Getty Images)

Lássuk, milyen különbségekre számíthatsz.

Fizikai különbségek

Elég nagy a valószínűsége, hogy minden, a terhességgel, testeddel kapcsolatos változást sokkal előbb érzékelni fogsz. A magzat mozgását is. Ennek nemcsak azaz oka, hogy a test emlékezik, hanem az is, hogy már te is jobban ismered a terhességgel járó érzéseket.

Ugyanakkor minden terhesség egyedi és ugyanolyan gondozást igényel minden egyes várandósság. Éppen ezért a terhesgondozás menete pontosan ugyanúgy zajlik majd (leszámítva, ha menet közben változott a terhesgondozási protokoll vagy ha a második várandósságod más kockázati besorolásba kerül, mint az első volt). Ha az első terhesség (vagy szülés) alatt fellépett valamilyen komplikáció – például terhességi cukorbetegség -, akkor nagy valószínűséggel szorosabb megfigyelés várható a terhesgondozás alatt.

Valószínűbb az is, hogy többedik terhesség során erőteljesebb, fájdalmasabb Braxton-Hicks-összehúzódások tapasztalhatsz meg.

Érzelmi és mentális különbségek

Az első terhessége valószínűleg sokkal jobban megmozgatott érzelmileg, mint a második, hiszen most már a nagyobbik gyermekedről is gondoskodnod kell, miközben a másodikat várod. Így lehetséges, hogy érzelmileg távolabb vagy a terhességedtől a második alkalommal. Ez egy teljesen normális reakció és semmi köze ahhoz, hogy mennyire fogod szeretni a második gyermekedet vagy mennyire fogsz kötődni hozz.

Sokan számolnak be arról is, hogy párjukat is kevésbé érdekli a második baba várása.

És persze sokan aggódnak amiatt, hogy vajon lehet-e még egy gyereket annyira szeretni, mint az elsőt, ahogy az elsővel megélték. Ne felejtsük el, hogy ez a baba egy másik gyerek, egyedi, mindenki mástól különböző, egyszeri és megismételhetetlen. A szeretet pedig nem egy véges szám, nincs felső határa, nem fogy ki. Lehet, hogy több időbe telik a kötődés kialakulása, az igazi anyai érzések megszületése, de sokaknál ez az első babánál is így van.

Különbség a szülésekben

Általános vicc, hogy az először szülő nők aggódnak a szülés miatt, mert nem tudják, mire számíthatnak, a második alkalommal azonban éppen amiatt aggódnak, mert már tudják, mi fog történni. Teljesen normális, ha másodszor is szorongsz annak ellenére, hogy már van benne tapasztalatod. Ez sok minden miatt lehet: talán el akarsz kerülni valamit, amiben először részed volt, talán azért, mert pont olyan szülésre vágysz, amilyen az első volt.

Sokan arról számolnak be, hogy másodszor sokkal nyitottabbak voltak, mert már tudták mire számíthatnak, például nem taglózta le őket a kontrakciók erőssége.

Próbáld meg élvezni ezt a terhességet, és pihenni akkor, amikor a nagyobbik gyermeked alszik.(Cikk forrása: verywellfamily.com)

Forrás: Gyerekszoba