Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ez a baba becsúszottVáratlanul várandósan

Szerző: Kállai Cecília

2011. szeptember 26. | Frissítve: 2017. december 21.

Forrás: Kismama magazin

Manapság, amikor szeretünk mindent előre megtervezni, meglepőnek tűnhet, hogy körülbelül a gyerekek fele véletlen terhességből születik. A váratlan kis jövevények alaposan fel tudják bolygatni az addig békésen folyó napok rendjét.

Kissé túlszervezett világunkban egyenlőségjel került a "véletlen gyerek" és a felelőtlenség közé, pedig ha alaposabban körülnézünk ismerőseink között, biztosan találunk olyan párokat, ahol a gyermekáldást nem előzte meg több hónapos felkészülés - a család mégis működik, a gyerek is kiegyensúlyozott, egészséges. Persze az a bizonyos két kis kék csík az első pillanatban kisebb természeti katasztrófával is felér. Élethelyzettől, személyiségtől függ, ki hogyan éli túl az első sokkhatást.

"A kétségbeesés határán álltam..."

Kriszta (30) és Szabolcs (36) harmadik gyereküket várják, aki ugyanolyan váratlan meglepetés volt számukra, mint első kislányuk. Amikor a férjet megkérdeztem, volna-e kedvük beszélgetni velem véletlenszerűen alakuló családjukról, széles mosollyal csak annyit válaszolt: "Óvszerreklámra van szükség? Ha a feleségem nyilatkozik, minden nő azonnal a drogériába rohan." A találkozón aztán kiderült, nemcsak a humorérzék tartja össze a népesedő családot, hanem a gyerekek határtalan szeretete is.

A nem várt jövevény - valódi ajándék

Kriszta: - Amikor Annával teherbe estem, csak pár hónapja ismertem Szabolcsot, aki akkor még hivatalosan el sem vált az első feleségétől. Több mint száz kilométerre laktunk egymástól, éppen csak elkezdtük tervezgetni, hogy feladom a munkámat, és valahol a közelében keresek újat, hogy össze tudjunk költözni. Először nagyon megijedtem, leginkább attól, hogy Szabolcs mit fog hozzá szólni, de kicsit tartottam a szüleim véleményétől is. Végül minden jól alakult. Anna abba a szép rózsaszín ködbe született bele, ami a szerelmeseket körüllengi.
Szabolcs: - Én az első pillanattól fogva örültem neki. Valóban teljesen elhanyagoltuk a fogamzásgátlást, de ha annyira rosszul érintett volna egy esetleges baba, biztos jobban odafigyeltünk volna. Akkortájt már beszéltünk arról, hogy a következő évben akár jöhetne a gyerek is, mert annyira jó együtt. Hamarabb jött egy kicsit... De valahogy így sikerült a most születendő kislányunknál is: hónapokon keresztül állandó téma volt, hogy legyen-e harmadik gyerekünk vagy se.
Kriszta: - Nekem kicsit már elegem volt az otthonlétből, a másoddiplomás képzésem a vége felé közeledett, Anna már óvodás, Ákos fiunk is bölcsibe készült, én pedig dolgozni...
Szabolcs: - ...én is úgy éreztem, hogy a mi családunk két gyereket bír el kényelmesen. Ha Dorka nem érkezik meg véletlenül, akkor nem lett volna több gyerekünk.
Kriszta: - Furcsa módon, miután meghoztuk a döntést, hogy elég kettő, valahogy elkezdtem magamban sajnálkozni, hogy akkor már többet nem is szülhetek. Ennek ellenére amikor kiderült, hogy terhes vagyok, nagyon vegyes érzéseim voltak. Nem tudtam elképzelni, mikor eshettem teherbe.
Szabolcs: - Én igen...
Kriszta: - A fogamzásgátlás Szabolcs feladata volt. Így aztán elég dühös is voltam rá - bár nem tudom, ezt ő mennyire észlelte, mert beszélni nem tudtam róla, de hetekig úgy éreztem, ezzel végképp betette a kaput. A kétségbeesés határán álltam. A helyzetünk annyira nem indokolta, hogy ne "tartsuk meg" a gyereket, hogy ez meg sem fordult a fejemben. A kényelmes életemhez való ragaszkodás nagyon kevés lett volna ahhoz, hogy lemondjak a piciről. Viszont így a következő pár évre vonatkozó minden tervem felborult. Egy ideig elég feszült volt itthon a légkör, a kényesebb kérdéseket nem is tudtuk személyesen megbeszélni, csak e-mailben írtuk meg egymásnak, amit érzünk.
Szabolcs (mosolyog): - Én igyekeztem ezeket a dolgokat a hormonváltozásoknak betudni. Azt nem tudtam, hogy haragszik rám, de jobbnak láttam kivárni a pillanatot, amikor már szót értünk egymással. Ismerem őt, vannak helyzetek, amiken nem tudok segíteni, meg fog nőni a hasa, kicsit meghízik, kicsit minden kényelmetlenebb lesz, de mindezek majd úgyis alakulnak.
Kriszta: - Nem vagyok olyan igazi anyatípus, akinek teljesen kitöltik az életét a gyerekek, ezt be kellett látnom az évek során. Ahhoz, hogy jó anyja tudjak lenni a gyerekeimnek, szükségem van arra is, hogy a saját életemet éljem. Szabolcsban viszont megtaláltam azt a férfit, akire támaszkodhatok, ha kell, és aki remekül kezeli a hormonváltozásaimat is... (Egymásra nevetnek, és felváltva mesélik gyerekeik huncutságait. Aztán Kriszta készülődik a munkahelyére, mert bár néhány hét múlva szülni fog, még dolgozik, és a baba érkezése után is folytatni fogja a munkáját részmunkaidőben.)

Nem várt, de szeretett

A véletlen terhesség bizonyossága általában a nők lelkét viseli meg jobban, sok esetben pedig a teljes felelősség az övék, hiszen megesik, hogy alkalmi kapcsolatból fogant a kicsi. De nem könnyebb a helyzet akkor sem, ha a férj vagy a család tiltakozik a gyerek ellen, az újdonsült mama viszont ragaszkodik hozzá. Akárhogy is van, a növekvő magzat törődést és figyelmet követel.
A mamának és a babának is az a legjobb, ha szeretetteljes a légkör legalább kettejük között. Nem jó azonban görcsösen ragaszkodni egy ideális képhez. Sokan tartanak attól, hogy ha az első időszakban megfordult a fejükben az abortusz gondolata, ezzel szinte örökre megbélyegzik a kicsit. Az anya és a magzat kapcsolata valóban nagyon szoros, szinte az első perctől fogva.
De ha az idő választ ad a kérdésekre, és megbékél a gondolattal, hogy gyereket fog szülni, akkor az a gyerek éppen olyan egészséges szellemű felnőtt lesz, mint tervezett társai. A szeretetben nevelkedő, elfogadó környezetben élő kisgyerekek harmonikus fejlődését nem fogja beárnyékolni az első hónapok tétovasága.
- Éppen kinevezés előtt álltam a munkahelyemen, amikor villámcsapásként ért a felismerés: terhes vagyok. A férjemmel még jó pár évig nem akartunk gyereket, ő is nagyon sokat dolgozott, közben pedig építettük a házunkat. Első gondolatom az volt, hogy ennek a gyereknek nincs helye az életemben, és ebben az egész családom egyetértett.
Már a nőgyógyászommal is megbeszéltem a részleteket, amikor valami elkezdett megváltozni bennem: lassan ráébredtem, hogy mennyire fontos számomra a bennem növekvő kis élet. Az orvost lemondtam, a döntésemet pedig közöltem a férjemmel. Kiderült, titkon ő is abban reménykedett, hogy így lesz. Ez volt életem legjobb döntése! A fiam már egyéves, és hamarosan szeretnénk neki kistestvért is. (Kinga,32) 
Kapcsolódó cikkeink gyermekvállalás témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések