Terhesség

Észrevétlen üzenetek

Egy szép kép a vajúdó falán, egy sürgető, morcos pillantás, egy rosszul megfogalmazott tájékoztató, egy jó helyen, jó időben elejtett mondat. Mind-mind hat ránk, megszépíti vagy megnehezíti életünk egyik legfontosabb élményét: a szülést.
2009. Január 04.

Bár nem mindig tudatosul bennünk, folyamatosan üzenetek érkeznek hozzánk a külvilágból. Üzeneteinket adjuk-vesszük reggeltől estig, ám a nagy csereberében néha olyasmit is kapunk, amire egyáltalán nem számítunk, sőt esetleg észre sem vesszük, mégis hatással vannak ránk. Ebben az esetben beszélünk szuggesztióról. A pozitív és negatív szuggesztiókat még különösebbé teszi a tény, hogy nem feltétlenül szándékosak. Rengeteg olyan üzenet ér, amiről még a “feladója” sem tudja, hogy létezik. Bizonyos mértékben mindannyian érzékenyek vagyunk erre. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor megnő irántuk a fogékonyságunk – ilyen például a várandósság és a szülés időszaka.

Szavaink ereje

A babánkkal vagy majdani szülésünkkel kapcsolatos kijelentések nagyon komolyan képesek befolyásolni gondolatainkat és érzelmeinket. Még akkor is, ha szinte mindenki használja őket, és elsőre nem találunk bennük semmi rosszat. Dr. Varga Katalin szerint a mi kultúránkban már maga a fájás szó is elhibázott.

– Itthon fájásnak nevezik a méhösszehúzódást. Ez enyhén szólva is előnytelen, és csak ráerősít az esetleg otthonról hozott rettenetes szüléstörténetekre. Érdekes különben, hogy ez egy fordítási hiba. Az eredeti bibliai megfogalmazás nem fájásról szól, hanem munkáról – az angol nyelvterületen ezt meg is tartották. A szülés valóban nem mindennapi aktivitást követel a testünktől. Ez azonban nem feltétlenül fájdalmas! Lehet pozitív élmény is. Viszont ha borzalmas szülésekről, fájdalomról hallunk, a testünk is elbizonytalanodik. A kórházban is van egy halom olyan egymást erősítő hatás, ami már önmagában problémás. Maga a kórház szó rosszat sugall. A szülő nőt sok helyen betegnek szólítják. A beleegyező nyilatkozatok alján is az szerepel, hogy a beteg aláírása. Hallottam olyan nőről, aki az aláíráskor áthúzta a beteg szót, és odaírta, hogy anya. Önmagukban ezek apróságok, de egymásra rakódva már jelentős lehet a hatásuk.

Finom megerősítés

A kórházi környezet a legtöbb esetben nem túl barátságos. Sok helyen vannak ugyan törekvések az otthonosabb kialakításra, de a változásnak még csak az elején járunk. A kellemetlen élményeket szerencsére tompíthatja, ha olyan szüléskísérőket választunk, akik jó üzenetekkel látnak el bennünket. Dr. Varga Katalin tapasztalatai alapján is ez utóbbi a fontosabb.

– Természetesen a nő elsősorban olyan helyet válasszon, ami szimpatikus neki. Azonban előfordul, hogy a kellemes körülmények nincsenek összhangban a szemlélettel – ez szerencsére fordítva is igaz. Egy jó szemléletű szülést kísérő stáb a leglepukkantabb helyen is képes olyan hangulatot teremteni, amiben kifejezetten jó szülni. A legjobb az lenne, ha a helyzet azt üzenné, hogy “Te vagy itthon, mi csak háttér vagyunk”. Vajon ki uralja a szülőszobát? A személyzet kopog, amikor belépnek az ajtón? Az én igazi otthonomban nem nyitnak rám… A konkrét megnyilvánulásoknak is nagy jelentőségük van, például a “nyomjon, nyomjon!” típusú utasítások az esetek java részében elhibázott mondatok. Mi lenne, ha azt mondanák: “Engedjen… igen… így jó!” Vagy még inkább semmit. A méhünk tudja, mit tegyen: önmagától nyomja kifelé a babát, éppúgy, ahogy a szívünk is önmagától dobog, nem kell dobogtatni. Ha tudatos munkával próbáljuk irányítani a természetes folyamatot, az lehet, hogy kizökken. Az utasítások más irányba viszik a szülést. Inkább finom, lágy megerősítésekre volna szükség, hogy itt minden rendben zajlik. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor kell a határozott iránymutatás. Jó esetben azonban ezek is ajánlatként hangzanak el, amit az anya vagy elfogad, vagy nem.

Kibújhatunk alóla?

Vedd észre, hogy hányszor érkezik hozzád negatív üzenet!

– Ha valaki hozzám jár szüléssel kapcsolatos foglalkozásra, azt szoktam kérni, hogy gyűjtse össze ezeket. Így aktívan figyel, valószínűleg könnyebben függetleníti magát a rejtett sugallatok hatásától – mondja dr. Varga Katalin. Nagyon fontos, hogy a szülésre készülő nő minél hamarabb önmagával kezdjen foglalkozni. A belső elvárásaival, érzéseivel, főleg a pozitív élményekkel, mert ezekből lehet építkezni. Figyeld meg, hogy vajon miért esik jól valami! Mit ad? Ha megvan, keress ehhez hasonló élményeket. Járhatsz mondjuk hastáncra! Jó ötlet, ha felveszed a kapcsolatot olyan szülőkkel, akik élvezték a szülést. Mert ilyet is lehet hallani: “olyan hamar elment az idő, annyira sajnáltam, hogy gyorsan vége lett”.

“Az orvosom, mikor problémát vélt felfedezni, mindig a férjemmel közölte, hogy mit miért tesz. Szegény annyira meg volt ijedve, hogy eszébe sem jutott visszakérdezni a beavatkozások előtt. Az orvosomat nem hibáztatom azért, mert rendellenességeket keresett – hiszen éveken keresztül azok megoldására készítik fel őket -, de azért igen, hogy rólam döntött, de a megkérdezésem nélkül!”

“22.45-kor tudatosult bennünk, hogy jön a baba. Ketten voltunk. Most mi lesz? – ijedtem meg. Semmi, szülünk! – jött a válasz páromtól. Robi higgadtsága átsegített a nehéz pillanaton. Kislányunk 23 órakor édesapja karjai közé érkezett, a saját szobájában.”

“Akkor már leírhatatlan fájdalmaim voltak. A szülésznő megvigasztalt azzal, hogy ez még kétszer jobban fog fájni.”

“Legnagyobb örömömre egy fiatal doktornő az ügyeletes. Megbeszéljük, hogy ő fog segíteni a szülésnél. -Segíteni, mondja, nem levezetni!!! Ez már jól kezdődik.”

“A lombikprogram kezdetén mondta az orvos a pároknak tartott, -ráhangolódást segítő előadáson:

– Magukat a természet kiszelektálta… de most van egy lehetőségük. Maguk a kincskeresők. A kincs egy krokodiloktól hemzsegő folyóban van, amibe bele kell lépniük, és soha nem tudják, mikor találkoznak eggyel… állandó életveszélyben vannak… én vagyok az idegenvezető.”

Szakértő: dr. Varga Katalin pszichológus, PhD, hipnoterapeuta

A cikkben található idézetek olvasóink leveleiből, illetve Dr. Varga Katalin – dr. Diószeghy Csaba Hűtésbefizetés, avagy a szuggesztiók szerepe a mindennapi orvosi gyakorlatban című könyvéből származnak. A szuggesztív kommunikációval kapcsolatos képzésről a www.sas-ok.hu oldalon találhatsz bő tájékoztatást.

Forrás: Kismama magazin