Terhesség

Előre megjósolható a szülés utáni depresszió

A felnőtt nők 20 százaléka élete során találkozik a súlyos klinikai depresszióval. A korábban depresszióval kezelt nők különösen veszélyeztetettnek számítanak, amennyiben szülés utáni depresszióról van szó.
2017. Március 30.

A szakemberek felfedezték, hogy viszonylag kevés kutatás vizsgálja azt, hogy mi a helyzet a szülés utáni depresszióval a terhesség során nem, de korábban már depresszióval kezelt nők esetében.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai 343 terhes nőt vizsgáltak, akik a kapcsolattartás idején nem küzdöttek depresszióval, de életük során megkapták már legalább egyszer a klinikai depresszió diagnózisát. A bipoláris depresszió, a skizofrénia és a függőség nem szerepelt a korábbi diagnózisok között.

A szakemberek a terhesség 12. és 36. hete között járó nőket vontak be a vizsgálatban és hangulatukat valamint gyógyszerfogyasztását egyaránt vizsgálták, 60 nappal a gyermek születése előtt épp úgy, mint 60 nappal azután. Kiderült, hogy a korábban depresszióval kezelt nőknek csupán 11 százaléka küzd szülés utáni depresszióval. Ez lényegesen alacsonyabb szám, mint a korábban mért 24-40 százalék.

A kutatásból az is kiderült még, hogy a preventív céllal szedett antidepresszáns nem számít hatékonynak ennél a körnél, viszont a kognitív terápia hasznos lehet, valamint egy jól felkészült szakember jó eséllyel meg tudja mondani, hogy fellép-e szülés utáni depresszió vagy sem.

Kapcsolódó cikkeink:

Szülés utáni depresszió – A menedzser anyáknak nehezebb?

Szülés utáni depresszió: “rossz anyának éreztem magam”

Forrás: Medipress