Terhesség

Elkerülhető lenne a vetélések negyede

A kóros soványság, az elhízás, a várandósság alatti alkoholfogyasztás, az éjszakai műszak és a nehéz tárgyak emelése elkerülhető kockázati tényezőt jelent a vetélésnél - mutatnak rá a Koppenhágai Egyetem kutatói.
2014. Március 30.

Következtetésük szerint, miután 91 427 terhességet vettek górcső alá, a vetélések negyede megelőzhető volna, ha az érintettek figyelnének ezekre.

A megfelelő testsúly elérése a fogantatás előtt és az alkoholfogyasztás elkerülése a várandósság alatt jelentősen csökkentené a kockázatot. Emellett az éjszakai műszakok, az emeléssel járó fizikai terhelés, valamint a 30 év fölötti életkor is hatással bír a veszélyre – összegezték a dán kutatók.

Míg a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a kockázati tényezők mérsékelésével akár 25 százalékkal is csökkenteni lehetne a vetélés veszélyét, más tudósok figyelmeztetnek: az eredmények nem bizonyítják, hogy ezek a tényezők okozzák a vetélést.

A Koppenhágai Egyetem szakértői 91 427 terhességet kísértek figyelemmel 1996 és 2002 között, amelyek közül 3 177 végződött vetéléssel a 22. hét előtt. A kismamákat a várandósság 16. hetében megkérdezték a fogantatás előtti és utáni életmódjukról. Azok, akik már átestek vetélésen, azt is elárulták, milyen életmódot folytattak azelőtt. Az eredmények alapján a kor, az alkoholfogyasztás, a 20 kilogrammnál nagyobb súly emelése, az éjszakai műszak, valamint a túlsúly hozható összefüggésbe a vetéléssel. Ezek közül a kor és az alkohol számít a legjelentősebb faktornak a BJOG: An International Journal of Obstetrics and Gynaecology című szakfolyóiratban megjelentek szerint.

“A megelőzésre irányuló példában, amelyben a kismama 25 és 29 éves kora között esik teherbe, nem fogyaszt alkoholt a várandósság ideje alatt, nem emel naponta 20 kilogrammnál nagyobb súlyt, illetve csak nappal dolgozik, 25,2 százalékkal alacsonyabb a vetélés kockázata” – olvasható az értekezésben.

Forrás: Medipress