Terhesség

Elérhetetlenné vált a magyar őssejtbank

Sem telefonon, sem a Facebookon nem lehet elérni az egyik legnagyobb magyar őssejtbankot, gyakorlatilag eltűntek.
2019. Június 30.
Elérhetetlenné vált a magyar őssejtbank

A központi számuk ki van kapcsolva, de az értékesítőik telefonszámai sem működnek már az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknak, a CryoSave nevű cégnek, így a klienseik sem érik el a céget. Még a Facebook-oldaluk is eltűnt – írja az Index.

Az őssejtbank vállalása szerint megőrzi ügyfelei köldökzsinórvér és köldökzsinór-szövetét 385 ezer és 595 ezer forintért – attól függően, hogy alap-vagy kombinált szolgáltatást vesznek-e igénybe. Sokan havi díjat fizetnek a szolgáltatásért, ez 18-52 ezer forint között van.

A Cryo-Save a három legnagyobb magyar őssejtbank egyike.

A Cryo-Save-et 2013-ban alapították, jelenleg egy holland kft. a 100 százalékos tulajdonosa és kilenc főt alkalmaz. A 2017-es árbevétele több mint 140 millió forint volt, nyoma sincs annak, hogy a cég csődbe ment volna vagy adótartozása lenne. Az viszont felettébb érdekes, hogy a fő tevékenysége reklámügynökségi tevékenység. Csak 2018-ig már közel egymilliárd forint volt az árbevétele.

Az Index elérte azt a svájci céget, amelynek elérhetőségei fel vannak tüntetve a Cryo-Save weboldalán. A lapnak azt mondták, hogy több kliens is panaszkodik amiatt, mert a magyar cég elérhetetlen, de azt is mondták, hogy a minták megvannak. Az Index kérdésére, hogy hol tárolják őket és miért nem elérhető a magyar cég, nem kaptak megnyugtató választ.

Az Indexet egyik olvasója jelezte, hogy ők levelet kaptak a Cryótól. Ebben többek között az a cég arról is tájékoztatta ügyfeleit, hogy a közelmúltban megállapodást kötött a Közegészségügyi Hatóságok által is hivatalosan elismert, varsói PBKM nevű vállalattal, amely laboratóriumot üzemeltet és hosszú távú tárolási szolgáltatást kínál. Közölték azt is, hogy ettől még a gyermek őssejtjeinek tárolása a Cryo ellenőrzése és felügyelete alatt marad, továbbra is ők a belépési pont.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu