Terhesség

Elcserélték az embriókat

Attól kezdve, hogy anyánál, apánál több embernek is köze van a fogamzáshoz, az emberi tévedés, a véletlen szerepét sem lehet kizárni. Ahogy a legfrissebb példa is mutatja.
2011. Július 16.

London, 2011. július 19., kedd (MTI) – Egy neves hongkongi termékenységi klinika elismerte, hogy szakemberei elcseréltek két embriót és más nőbe ültették be.A cserében érintett két nő ellentételezést kap. A humán reproduktív technológiákat felügyelő kormányzati tanács úgy döntött, nem tesz lépéseket a Victory ART Laboratory ellen. A bizottság megállapítása szerint emberi tévedés történt, nem a rendszerben van a hiba – adta hírül a BBC hírportálja.A vizsgálatból kiderült, hogy a kezdő embriológus nem ellenőrizte az embriók tárolóján lévő címkét, mielőtt beültették a nőbe. A klinika gyorsan észrevette a hibát és eltávolították az embriókat, ám helycserére természetesen nem volt lehetőség, ez a kis tévedés az életükbe került. Az eset nyilvánosságra kerülése óta a klinika több páciense is fontolgatja, hogy a magzat megszületése után DNS tesztet végeztet majd, hogy ellenőrizhesse, valóban a saját gyerekét hordta-e ki.Mindkét érintett nő – az is, akinek az embrióját felhasználták és az is, akinek tévesen ültették be – pszichológiai tanácsadást kapott és mindkettőjüknek kompenzációt ajánlott fel a klinika. A Victory ART Laboratory továbbra is működhet, miután a bizottsági vizsgálatban úgy döntöttek, emberi tévedés történt.A jónevű termékenységi klinika páciensei között több hongkongi híresség is van.

Forrás: MTI