Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Egyre többször végeznek császármetszést Magyarországon

Szerző: Babaszoba.hu

2019. október 28.

Forrás: Index.hu

Az európai átlagnál is magasabb az összes szüléshez viszonyított császármetszések aránya Magyarországon - a szülések nagyjából 40%-át teszik ki.

Egyre többször végeznek császármetszést Magyarországon (Fotó: iStock)
Az Index.hu 2016-os cikkében számolt be arról, hogy itthon is megfigyelhető, hogy az összes szülés közt a császármetszések aránya folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak: 1990-ben 10% körüli volt a számuk, a 2000-es évek elejére ez megduplázódott, 2006-ban már közel 30% volt, 2015-ben pedig már 39%. Azóta ugyan csak néhány év telt el, de még az akkori állapotnál is sokkal több lett a császármetszés itthon - írja az Index.hu. A legfrissebb hivatalos adatokat a témában a Nők Lapja közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő statisztikái alapján.

Hatalmas az eltérés a kórházak között

Az Index.hu szerint minden negyedik magyar nő császárral szül, de az eltérés kórházanként hatalmas: ennek az oka részben az, hogy eltérő kockázatú esetekkel dolgoznak, másrészt a szüléssel kapcsolatos szemléletük is eltérő. Olyan szülész is van, aki szerint a mai fiatalok egyszerűen nem bírják a fájdalmat, de olyan is akad, aki azzal érvel, hogy több a műhibaper a hüvelyi szülésnél. A lap infografikája szerint olyan kórházak is vannak, ahol 10 százalékpontot is nőtt a császármetszés aránya az összes szülés közül az elmúlt 3 évben - ilyen a nagykanizsai, a szolnoki, a berettyóújfalui és szekszárdi kórházban is. De olyan kórház is van, ahol csökkent csökkent ez az arány, mint a budapesti Péterfy és Uzsoki kórházak, illetve Gyöngyösön, Kaposváron, Karcagon és Egerben is.

Nemzetközileg is magas az arány

Az összes szülés 15-19%-át teszik ki  valóban indokolt császármetszések az orvosi szakirodalom (mint a WHO ajánlása vagy a Harvard egyetem jelentése) szerint, azonban az utóbbi évtizedekben mégis ez volt a leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás a fejlett országokban, és nem csak Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint Magyarország a 4. az országok között, az 1000 szülésre jutó császármetszéseket figyelembe véve. A császármetszés nemzetközi összehasonlításban is jóval több nálunk, mint máshol - ha a 2015-ös adatokat nézzük, 8.5 százalékponttal magasabbak az EU-, 7.3 százalékponttal az OECD-tagországok átlagánál, A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése című kiadvány szerint.
Ez a nemzetközi összehasonlításban magasabb arány sok szempont miatt lehet - derül ki az Index.hu korábbi cikkéből. Ebben a megkérdezett szakemberek a következőket említették:
  • Számít, hogy az alacsony vagy a magas kockázatú esetekre szakosodott az adott intézmény, de a magas kockázatra szakosodás elvileg csak pár százaléknyi emelkedést indokol, a páciensek arányainak megfelelően.
  • Számít az is, hogy hány szülés van egy kórházban: ha nagyon sok (évi 3000-nél több), akkor jóval kevesebb idő van a kórházban a szülőszoba használatára, nem örülnek a kórházakban a hosszadalmas vajúdásnak, gyorsabb megoldás a császármetszés.
  • Számít, hogy egyre több olyan nő vállal gyereket, akinek van valamilyen kockázatot jelentő egészségügyi problémája.
    Számít, hogy a császármetszés után többet fizet a kórháznak az állam, mint a sima, hüvelyi szülés után: maga a műtét sokkal költségesebb műfaj, de kérdés, hogy a valós költségkülönbség nem a műtétekre ösztönöz-e inkább.
  • Számít, hogy kevés szülész vállalja a farfekvéses szülések spontán levezetését, illetve a harántfekvéses babák megfordítását.
  • Sokan óvakodnak a megelőző császármetszés utáni hüvelyi, spontán szülés levezetéstől.
  • Számít a hálapénz is, mert a császármetszésekért többet szoktak a családok fizetni, mint a hüvelyi szülésnél.
  • Számít, hogy sokkal kevesebb kártérítési ügy van az elvégzett császármetszésekből, mint a nem elvégzettekből.
  • Számít, hogy sok nő saját választása a programozott császármetszés (amikor előre meghatározott időpontban szül, és nem (feltétlenül) akkor, amikor természetes útján beindul a szülés.
  • Számít, hogy az adott kórházban lehet-e szülésznővel, dúlával szülni.
Kapcsolódó írásaink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések