Terhesség

Egy bababarát rangú szülészeten

A budapesti Szent István kórház szülészete több mit százéves múltra tekint vissza. A hajdani klasszikus osztály 14 ágyas kórtermeinek sora már a múlté. Ma modern, minden igényt kielégítő Szülészet várja a kismamákat.
2007. Április 13.

A száz év fordulópontjai

A Szent István kórház több mint százéves, és fennállása óta működik itt a szülészeti osztály. Hogy az osztályt a főváros egyik legnépszerűbb szülészetei között tartják számon, annak több oka van. Az idők során működése több fordulóponthoz is elérkezett.

A szülészet 1989-ig igazi klasszikus osztályként működött, 14 ágyas kórtermekkel. Ez messze nem volt ideális semmilyen szempontból.

A főváros legrosszabb állapotban lévő szülészeti osztályán több fázisban zajlott a rekonstrukció. Gyakorlatilag mindent újraépítettek – csak a főfalak és a födém maradt meg -, új, kisebb kórtermeket és új műtőblokkokat hoztak létre, majd kibővítették az egész szülészet alapterületét a lépcsőházi résszel.Az osztály ebben az időben nem használta ki teljes mértékig a kapacitását, évente mintegy 7-800 szülés zajlott itt.

Az 1992-ben bekövetkezett vezetőváltásnak köszönhetően még jobban fellendült az intézet szülészeti-nőgyógyászati osztályának a fejlődése. Más osztálystruktúra alakult ki.Az intézet bevezette az együttszülést, a szülésre felkészítő foglalkozást, és a rooming-in rendszert. Ez azt takarja, hogy az újszülött az édesanyja mellett van elhelyezve.A korai mellre tétel már a szülést követő 30 percen belül a szülőszobán megtörténik.A gyermekágyas osztályon a csecsemős nővérek segítik a szoptatás technikájának elsajátítását.Az 1992-től 2007-ig terjedő 15 évben két nagy átalakítás következett. Először is nem volt a kornak megfelelő a szülőszoba, mert egy nagy légtérben volt három ágy, lepedővel elválasztva. Az 1990-es évek közepén létrejött három önálló szülőszoba, a későbbiekben pedig a megfelelő körülmények biztosítására 5 darab egyágyas szülőszobát hozott létre osztály vezetése.

Bababarát osztály a WHO-tól

1998-ban az intézet a WHO magyarországi irodájától megkapta a bababarát osztály címet. A követelmények szerint bababarát osztály csak olyan osztály lehet, ahol a szoptatás elősegítéséért mindent megtesznek. Egy tíz pontból álló kritériumnormának kell megfelelni a címért, s ezek meglétét nagyon szigorúan ellenőrzik – említette Dr. Siklós Pál főorvos, majd hangsúlyozta, hogy nem a titulus a lényeg, hanem az elv, és az, hogy ilyen rendszerben működjön az osztály.

A babák csak saját anyatejet kapnak, kívülről nem hoznak be idegen anyatejet, de olyan előfordulhat, hogy valakinek több van az osztályon belül, ezt megfelelő higiénés körülmények között megkaphatja egy másik újszülött is. Az osztályon az a jellemző, hogy szinte mindenkinek van megfelelő mennyiségű anyateje gyermeke számára – említi Siklós főorvos.

Hozzátartozik a bababarát szobához, hogy az osztály dolgozói korai mellre tevéssel és szoptatással próbálják rávenni az édesanyákat a rendszeres és igény szerinti szoptatásra.Manapság már nem adnak teát. Csak is orvosi indokkal fordulhat elő, hogy az újszülött más folyadékot kap az anyatejen kívül. Ilyen orvosi eset lehet, ha az édesanyának nem elegendő az anyateje, és folyadékpótlásra van szükség.

Az intézet próbálja elérni az összes kismamánál, hogy szoptassa a gyermekét, mert a gyermek fejlődése szempontjából is az a legjobb megoldás.

A Boldog Születésért Alapítvány sokat segít

Az évek során a gyermekágyas osztályon is lényegesen kulturáltabbá váltak a körülmények. Hisz régen még a kisebb szobákban sem volt fürdőszoba, de megfelelő alapítványi és kórházi támogatásból sikerült fürdőblokkokat létrehozni.Elérhetővé vált három alapítványi kórterem, a Boldog Születésért Alapítvány hathatós támogatásával.Az alapítványi szobák egyágyas fürdőszobás, jól felszerelt szobák, ahol alaptartozék a hűtőszekrény és a TV is, ami szintén a családok kényelmét szolgálja. Lehetőség van az apukák itt alvására is. Ezek az alapítványi szobák állandóan tele vannak, óriási igény van rájuk.Az alapítvány célja, hogy a mama- és bababarát működést elősegítse, mind a szakemberek terén (továbbképzések stb.), mind pedig technikai átalakítások anyagi finanszírozásával.A szülőszobák átalakításában is óriási szerepet vállalt az alapítvány.A szülészeti részen 27 ágy várandós- és gyerekágy áll rendelkezésre.2006-ban 2750 szülés történt az osztályon. Csak részben köszönhető az átalakításoknak, hogy a legforgalmasabb osztály lettünk. A szemléletváltás is nagyban hozzájárult a szülésszám növekedéséhez, és természetesen szerepet játszik az osztály munkáját segítő ún. külsős (externista) orvosok munkája is.

Alternatív szülőszoba és társai

Egy bababarát rangú szülészeten

Az átalakításoknak köszönhetően Szent István kórház szülészete lett a főváros legnagyobb szülészeti osztálya.A szülőszoba átalakítása során az intézet figyelembe vette azt az igényt, hogy a szülőnőknek lehetőségük legyen a vajúdási és szülési pozíciójuk megválasztására.Az egyik szülőszobát alternatív szülőszobaként alakították ki, de természetesen a többiben is lehet alternatív pozícióban szülni.Az alternatív szülőszobában van kád, rugalmas labda, bordásfal, és Magyarországon először itt vezeték be a vízben vajúdást mintegy tíz évvel ezelőtt. Sokan használják a vízben vajúdás fájdalomcsillapító, relaxációs lehetőségét.A szabad orvos- és szülésznő-választás lehetősége adott, számosan élnek is vele, hiszen mind a szülészorvos, mind a szülésznő személye fontos kapocs a születés során.

Ami a kismamáknak még fontos

Fájdalomcsillapításban az intézet elsősorban a pszichoszomatikus fájdalomcsillapítást részesíti előnyben. Ennek a lényege, hogy a kismamák már a várandóságuk alatt felkészülnek arra, hogy mi fog a szülés alatt történni. Olyan kérdésekre kapnak választ többek között, hogy mi a szülés, hogyan történik, milyen lehetőségek vannak a vajúdásnál, a szülésnél, melyik testhelyzet miért előnyös.Természetesen létezik injekciós fájdalomcsillapítási lehetőség is. A vajúdás alatt az epidurális érzéstelenítést viszonylag kevesen kérik.Az őssejt levételének lehetősége adott, technikailag tudja biztosítani az osztály a feltételeket.Egy bizonyos szintig van meddőségi kivizsgálás is, sőt a meddőségi ambulancia is elérhető.Az osztály a normál hüvelyi úton történő szülést támogatja, de orvosilag indokolt esetben természetesen császármetszést is végeznek. 2006-ban a császármetszés aránya 20,5% volt.Az anyára nézve a császármetszés szövődményrátája magasabb, mint a normál szülésé. Éppen ezért az intézetnek az a véleménye, hogy akkor kell császármetszést végezni, ha ez az anyára vagy a magzatra nézve hasznosabb, mint a hüvelyi szülés.A gátvédelemben is szemléletváltozás lépett fel az elmúlt 5-10 évben. Lényegesen kevesebb gátmetszést végez az intézet, mint a korábbi időszakban.Ma már az anya írásos beleegyezése szükséges ahhoz, hogy valakinél gátmetszést végezzünk – említi Siklós főorvos.

Szent István Kórház Szülészeti osztály
Osztályvezető főorvos: Dr. Ungár László
Szülészet alapítása: 1906
Szülések száma: 2750/év
Alternatív szülőszoba: van
Orvoslétszám: 21 fő, külsős 22 fő
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 56 fő (szülészet és nőgyógyászat)
Aktív ágyak száma: 27
Alapítvány: A Boldog Születésért Alapítvány
Bankszámla száma: 12001008-00101180-00100004

Forrás: HáziPatika.com