Terhesség

Császármetszés kérésre

Az utóbbi évek szemlélete szerint a szülészeten a nő az orvos egyenrangú partnerévé vált. Vajon ebből az is következik, hogy akár úgy is dönthet: császármetszéssel akar szülni?
2011. Október 01.
Császármetszés kérésre

Dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász markáns ellenvéleményt fogalmazott meg: “Az élet nem úgy működik, mint egy italautomata: bedoboma pénzt, kijön a gyerek. A gyereket világra kell hozni. Ha gyereket vállal az ember, vállalja a vele járó örömökkel és kellemetlenségekkel együtt. Azt kellene megérteni, hogy a gyerek nem az ember tulajdona. Ő ajándék, lehetőség az élettől, akit becsülni kell. Nem rendelkezhetünk fölötte.”

Egészséges testbe vágni?

Az orvosi indok nélküli, előre eltervezett császármetszés kérdése megosztja az orvostársadalmat. Nyugaton – ahol régóta erősebb a verseny a betegekért – számtalan orvos keresi az igazolását annak, hogy a hüvelyi szülés a természet elfuserált találmánya. A fő érv ellene, hogy károsítja a medencefenék izmait, inkontinenciát okoz.

– Nagyon fontos, hogy leszögezzük, kire vonatkozik ez a kérdés – mondja Rákóczi István professzor. – Amikor “kért császármetszésről” beszélünk, más elbírálás alá esik az a nő, aki szövődménymentes várandósság után szeretne műtétet, mint az, akinél kisebb-nagyobb problémák miatt az orvos is eleve fontolóra veszi, hogy operáljon-e. Az első esetben egyértelmű a válasz: a császármetszés hasi műtét, ami kimutathatóan veszélyesebb, mint a hüvelyi szülés. Az orvos tehát jogosan utasítja el az ilyen kérést. Természetesen, ha a kismama ragaszkodik az elképzeléséhez, biztosan talál olyan szülészt, aki kötélnek áll.

A professzor szerint az orvos dolga az, hogy mindenre kiterjedő, kiegyensúlyozott felvilágosítást adjon. Ismertetnie kell azokat az érveket, amelyek a műtét mellett, illetve ellene szólnak – a “felvilágosítás” mikéntje erősen befolyásolhatja az anya döntését. Vajon ha a spinális érzéstelenítés és az altatás között kell döntenie, melyiket fogja választani, ha az orvos ezt kérdezi: “Hátba szúrjam, vagy aludni szeretne?”

– Egészséges terhesség után véleményem szerint nem kétséges, hogy a hüvelyi szülést kell előnyben részesíteni. Bizonyos esetekben viszont – amikor van valamennyi létjogosultsága a műtétnek – a szülő nőt is be kell vonni a döntésbe. Ilyen például a korábbi császármetszés utáni szülés. Tudjuk, hogy ilyenkor jó esélye van, hogy a szülés hüvelyi úton zajlik le, de figyelembe kell venni az anya véleményét is, hogy megpróbálja a hüvelyi szülést, vagy ismételt császármetszést szeretne. Ritkán előfordul, hogy az előzetes császármetszés után a hüvelyi szülés során a heg szétválik, és ez az anya és a magzat életét veszélyezteti. Ennek gyakorisága 0,5-1,5 százalék. A másik ilyen eset a magzat farfekvése. Első szülésnél jobbak az esélyek, ha császármetszést végzünk. Többedik szülésnél már nincs komolyabb rizikó, mégis sokat nyom a latban az anya véleménye. Ha a műtétet választja, a kórlapon rögzítjük, hogy ez az ő kérésére történt.

Lehetséges szövődmények

Kóros esetben a hüvelyi szülésnek is lehetnek szövődményei, ezek megelőzésére számtalan eszköze van az orvostudománynak – többek között a császármetszés. Ha viszont minden rendben van, vajúdás közben sem merülnek fel nehézségek, és a szülés folyhat a maga módján, a maga természetes ütemében, akkor csak ritkán okoz maradandó károsodást. A medencefenék izmainak megnyúlására lehet számítani – ami szexuális problémákhoz és vizelettartási nehézségekhez vezethet -, ezek azonban – általában – átmeneti gondok.

A császármetszés lehetséges szövődményei számosak, hiszen itt a műtét és az érzéstelenítés (esetleg altatás) veszélyeivel – ha ritkán is – egyaránt számolni kell.

– Császármetszés után gyulladás jöhet létre a műtét által érintett területeken. Komolyabb esetben szepszissel (az egész szervezetre kiterjedő fertőzéssel) is meg kell küzdeni. A császármetszés természetéből adódóan a hüvely kórokozói (a hüvely nem steril!) a méhen és a szabadon álló hasi szerveken följuthatnak egészen a hasfalig. Létrejöhet bélelzáródás a lelassult bélműködés és helyi gyulladás miatt. Nagyobb a trombózis (vérrögképződés) veszélye is, ugyanúgy, mint bármely más műtétnél. Ma már viszonylag ritkák az ilyen szövődmények, de egészséges nőt egyik veszélynek sem tenném ki szívesen ok nélkül.

A császármetszés további veszélye abban rejlik, hogy növeli a következő terhességek és szülések kockázatát. A méhen ejtett metszés hege a következő terhességnél nehezíti a lepény megtapadását, császármetszés után gyakoribb a lepényleválás, és növekszik a különböző lepényi tapadási rendellenességek gyakorisága. Ezeket a lehetőségeket mind figyelembe kell venni, amikor valaki kényelmi, esztétikai vagy más okból császármetszést kér – mondja Rákóczi professzor.

Rutinműtét lett

Fél évszázaddal ezelőtt, amikor születtem, veszélyes, nagy műtét volt a császármetszés, amire csak végszükség esetén szánta rá magát az orvos – mondja Dr. Krasznai Péter szülész-nőgyógyász, a Péterfy Sándor utcai szülészet egykori főorvosa, az úgynevezett Misgav-Ladach császár-műtéti technika hazai meghonosítója.

Óriási fejlődés ment végbe az elmúlt években, s ennek köszönhetően a műtét anyai veszélyei töredékükre csökkentek. Az antibiotikumoknak köszönhetően ritkán fordul ma már elő fertőzéses szövődmény, a varróanyagok, a Misgav-Ladach műtéti technika és az anesztézia korszerűségének köszönhetően ma már pár órával műtét után felkelhetnek a kismamák, és képesek arra, hogy ellássák kisbabájukat, a harmadik-negyedik napon pedig haza is mehetnek. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban találkozunk azzal a világszerte tapasztalható jelenséggel, hogy a szülő nő eleve császármetszéssel szeretne szülni.

Jobb eredmény várható attól a műtéttől, amelyet megfelelően kivizsgált, előkészített páciensen, a személyzet számára optimális időpontban, még a fájások megindulása előtt, tehát nem kialakult vagy fenyegető vészhelyzetben hajtanak végre. Az érett, egészséges magzatot pedig manapság nem éri számottevő hátrány amiatt, hogy császárral születik. Nemrégiben olvastam egy amerikai szülész emlékirataiban, hogy azt még sosem bánta meg, ha császármetszés mellett döntött, de azt már sokszor, hogy mégis hüvelyi szülés mellett voksolt. Ez a gondolat nemcsak arra világít rá, hogy a szülésnek számtalan, előre nem látható szövődménye lehet, hanem arra is, hogy a császármetszés elmulasztása miatt jogi következményekkel is számolnia kell az orvosnak.

Azért még senkit sem pereltek be, mert császármetszést hajtott végre. Ráadásul a császármetszés vitathatatlan előnye a szüléssel szemben, hogy semmiféle kárt nem tesz a hüvelyben és a gátizomzatban. Nehéz szülés esetén azonban sokféle szövődménnyel lehet számolni.

Felesleges császármetszés? Nehéz volna utólag megmondani, melyik volt az. Nem véletlen, hogy a műtét javallatát Zoltán Imre professzor nyomdokain haladva ma így foglaljuk össze: minden olyan esetben császármetszés mellett kell dönteni, amikor ettől jobb eredmény várható, mint a hüvelyi szüléstől. A világ valószínűleg afelé halad, amit az említett konferencián is megfogalmaztak: a terhesség során mindenkit fel kell világosítani a szülés és a császármetszés előnyeiről, hátrányairól, s ezután meg kell adni a lehetőséget, hogy az anya adott esetben az általa választott szülési mód mellett dönthessen. Tapasztalataim szerint az, aki félelmei miatt nem akar hüvelyi szülést, előbb-utóbb úgyis a műtőasztalon köt ki, akkor is, ha nem volt orvosi javallata a beavatkozásnak.

Ezt érdemes megfontolni!

  • A császármetszések aránya a nyugati országokban és hazánkban is húsz év alatt négyszeresére emelkedett (ma közel 40 százalék).
  • Az újszülöttkori agyi károsodások száma alig néhány százalékkal csökkent.
  • Több olyan országban, ahol nagyon alacsony a szülés körüli megbetegedések, sérülések száma, a császármetszések aránya nem éri el a 15 százalékot.
  • A WHO ajánlása szerint “nincs olyan területe a világnak, ahol a 10-15 százalék feletti császármetszési gyakoriság indokolt lenne.”
  • A császármetszés költségei a hüvelyi szüléssel járó kiadások többszörösére rúghatnak.

Műtét után

Megkönnyebbülést jelent, amikor körülbelül 6 óra elteltével eltávolítják a hólyagkatétert, kihúzzák az infúziót, és lábra lehet állni. Az első kiegyenesedés azonban meglehetősen fájdalmas. Sok függ az alkalmazott műtéti módszertől. Minél több szövet sérült, annál nagyobb fájdalmakra lehet számítani. Az új műtéti technikánál nem vágják szét az izomszövetet, és a lehető legkisebbre méretezett vágásokat kézzel tágítják. A fájó műtéti heget nem ajánlatos jegelni, mert a tartós hideghatás hólyaghurutot okozhat.

A vizeletürítés kezdetben fájdalmas lehet, ennek az az oka, hogy a hólyagot a műtét során le kell fejteni a méhről, így néhány napig érzékeny marad ez a belső sebfelület. A harmadik-negyedik naptól már lényeges javulás tapasztalható, bár még jó ideig bűvészmutatványszámba megy az egyik oldalról a másikra fordulás, felülés.

A tüsszentés, nevetés, öklendezés még jó ideig megríkatja az embert, ezért a viccmesélést tanácsos pár héttel későbbre halasztani. Érdemes joghurtot, kefirt fogyasztani, esetleg gabonafélékkel, búzakorpával keverve, mert ez segíti a bélműködés rendeződését. Szoptatni talán ülve a legegyszerűbb. A metszés helye két-három hétig nagyon érzékeny, de sokkal tovább tart, amíg teljesen gyógyultnak mondhatjuk.

Kapcsolódó cikkeink császármetszés témában:

Forrás: Kismama magazin