Terhesség

Császár herpesz miatt?

Ha babavárás idején betegszünk meg, az első kérdés, ami felmerül, hogy veszélyezteti-e állapotunk a magzatot, aztán rögtön a második az, hogy miként csökkenthetjük a kockázatot. Nincs ez másképp a meglehetősen gyakori nemi herpeszekkel sem.

Császár herpesz miatt?

Kérdés: Pont most újult ki!

Nagyjából a húszas éveim óta küszködöm újra és újra, de azért nem túlságosan gyakran a fellángoló nemi herpesszel. Már van egy gyerekünk, most várom a másodikat, a 37. héten járok, lényegében a szülésre készülődöm.

És éppen most vettem észre az égő, viszkető érzésről, hogy megint ott van két kis hólyag a nagyajkakon, a hüvelybemenethez közel. Nem is tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget, de azért a soron következő vizitnél és CTG-nél megemlítettem az orvosomnak, aki megvizsgált, és azt mondta, tényleg herpesz, és emiatt valószínűleg császárral kell majd szülnöm, mivel a fertőzés veszélyes lehet a természetes úton születő kisbabámra. Persze eszemben sincs veszélyeztetni őt, de tényleg ennyire súlyos a helyzet? Nem tehetek semmit a gyógyulás gyorsítása érdekében? Akkor is császár lesz, ha addigra elmúlik?

N. Eszter, e-mail

Császár herpesz miatt?

Dr. Boros Judit válasza: Az aggodalom és az óvatosság érthető, hiszen az újszülöttkori herpeszfertőzés rendkívül veszélyes, magas halálozási aránnyal járó, bár nagyon ritka betegség. Akkor, ha a nemi szerveken vagy a méhszájon aktív herpeszhólyagocskák láthatók, valóban császármetszésre van szükség, hogy a magzat a szülőcsatornában ne fertőződhessen a hólyagokban bőségesen jelen lévő vírusokkal. Azt viszont most még nem lehet teljes biztonsággal megmondani, hogy Önnél valóban szükség lesz-e erre, hiszen a kiírt időpontig még három hét hátra van, és ezalatt akár nyomtalanul meg is gyógyulhat. Erről tehát a szülés megindulásának napján várható végleges döntés.

A gyógyulást gyorsíthatják bizonyos vírusellenes gyógyszerek, amelyeket szájon át és a hólyagokra kent “kence” formájában lehet alkalmazni a terhesség alatt. Beszéljen erről a lehetőségről az orvosával! Mivel Önnél egy régi, néha kiújuló herpeszfertőzésről van szó, kiindulhatunk abból, hogy a magzat a méhlepényen keresztül már kapott Öntől ellenanyagokat, így az Ön esetében bizonyos fokú védettséggel már születésekor is rendelkezni fog, melyet az anyatejes táplálás is megújít majd.

Rosszabb a helyzet akkor, ha a kismama a terhessége első harmadában fertőződik első ízben a herpeszvírussal (a nemi herpeszt a HSV2-es típus terjeszti), mert ilyenkor gyakran vetélést vagy fejlődési rendellenességet okoz, és az sem szerencsés, ha az utolsó harmadban, már a szüléshez közeledve történik ugyanez. Önnél azonban nem erről van szó, és joggal reménykedhet abban, hogy mire megindul a szülés, már leszáradnak a herpeszpörkök. Ha a férjénél vagy bármely más családtagnál, babához látogató ismerősnél is ugyanebben az időszakban jelenik meg a herpesz, ugyanilyen fokozott óvatosságra lesz szükség.

Akinek aktív herpesze van, viseljen szájmaszkot, alaposan fertőtlenítse a kezét, és csak akkor érjen a babához, ha ez elkerülhetetlen. Ritkán előfordul az is, hogy a herpesz a mellbimbón vagy a környékén jelenik meg, ilyenkor azon az oldalon jobb szüneteltetni a szoptatást a beszáradásig, de ha a herpesz messze van a bimbótól, elég, ha steril kötszerrel leragasztjuk, hogy a baba semmiképp se kerülhessen kapcsolatba a hólyagokkal.

Kapcsolódó cikkeink császármetszés témában:

Forrás: Kismama magazin