Terhesség

Csak egy pohárral?

Mindig újabb és újabb kutatások látnak napvilágot a terhesség alatti alkoholfogyasztással kapcsolatban. Egy dán vizsgálat szerint néhány pohár bort nyugodtan meg lehet inni.
2012. Június 26.

Nem vezet gyerekkori fejlődési problémákhoz, ha az anya terhessége korai szakaszában kevés, heti egy-nyolc adag alkoholt elfogyaszt – állapították meg dán kutatók a BJOG című szülészeti-nőgyógyászati szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.

A témáról végzett részletes dán tanulmány következtetései ellenére az eredményeket kommentáló szakemberek úgy vélik: érdemes fenntartani azt a korábbi figyelmeztetést, hogy várandós nő ne igyon alkoholt.

Ha az állapotos nő nagyobb mennyiségben, rendszeresen fogyaszt alkoholt, az vetéléshez, magzati alkoholos szindrómához és kis születési súlyhoz vezethet.

A tanulmányban 1600 terhes nőt követtek nyomon, akiket ellátásuk első orvosi látogatása alkalmával vontak be a vizsgálatba. A megszületett gyerekeket 5 éves korukban tesztelték, ekkor értékelték intelligenciájukat, figyelmük időtartamát, önkontrolljukat, valamint a tervezéshez és szervezéshez szükséges gondolkodási képességeiket – ismertette a BBC hírportálja.

Kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek az édesanyja a várandósság alatt nem ivott heti 8 adagnál több alkoholt, átlagosan teljesítettek. Ezzel szemben azok a gyerekek, akiknek az anyjánál rohamszerű – alkalmanként 5 adagnál több alkoholt jelentő – ivások fordultak elő, vagy hetente nyolcnál több adag alkoholt ittak állapotosan, rövidebb ideig tudták figyelmüket összpontosítani – írja az MTI.