Terhesség

Csak akkor jött rá, hogy terhes, amikor megindult a szülés – meglepő esetek

Időről időre előfordul, hogy olyan nő hoz a világra gyermeket, aki azt állítja, nem tudta, hogy terhes. Hogyan létezik ez? Mi lehet a magyarázat?
2021. Május 21.
Nem mindenkin látszik  Fotó: Getty

Néhány évvel ezelőtt történt az eset, hogy az ohiói Ally Opfert fájdalmas menstruációs görcsök kezdték gyötörni – legalábbis ő annak hitte ezeket. Valaki rákérdezett, nem terhes-e, de ő nem érezte magát annak, és nem is látszott rajta ilyesmi. A biztonság kedvéért azért készített egy tesztet, ami negatív lett.

Lefeküdt aludni, de mikor felébredt, újra érezte a görcsölést, ami egyre erősebb lett. Azt gondolta, menstruálni fog, és mivel enyhén vérezni is kezdett, ebbe bele is nyugodott.

Ám éjszakára már kínzó fájdalmai lettek, ezért a szülei végül kórházba vitték, ahol vesekő-gyanúval ultrahang-vizsgálatra küldték. A vizsgálat közben az orvosnak kikerekedett a szeme, Ally pedig biztos volt benne, hogy rákos, és mindjárt elmondják neki, hogy haldoklik. Ám egész mást közöltek vele: “úgy néz ki, hogy ön 38. hetes terhes, és rövidesen szülni fog.”

A fiatal lány épp csak felocsúdott a döbbenetből, és már meg is született a kisfia, Oliver – teljesen egészségesen.

Hasonló eset történt  a harminchét éves Carlo Collazóval, aki midig is úgy tudta, hogy policisztás petefészek szindrómája miatt nem eshet teherbe. Így aztán ő lepődött meg a legjobban, amikor saját fürdőszobájában egészséges kislánynak adott életet, a sógornője segítségével. Mindezt úgy, hogy egészen addig, míg vajúdni nem kezdett, fogalma sem volt róla, hogy babát vár. Mint mondja, a terhessége alatt egyáltalán nem hízott, sőt, három negatív terhességi tesztje is volt.  “Olyan gyorsan történt. Akkor derült ki minden, amikor a méhlepény már a kezében volt, a kisbaba pedig az enyémben. Mondtam neki, hogy van egy kisbabánk” – mesélte a sógornő, akit a mentők végig telefonon segítettek, majd édesanyát és babáját kórházba szállították. Amoura Rose egészséges kislány.

Hasonlóan meglepődött az a huszonhárom éves ausztrál modell, aki 2019 végén szült egészséges kislányt úgy, hogy nem is tudott róla, hogy terhes. Tünetei nem voltak, sőt, végig fogamzásgátlót szedett. “Minden ruhámba belefértem – nyilatkozta Erin Langmaid – Egészen bizarr történet.” 

A fiatal nő rosszul lett, ezért kiment a fürdőszobába, ahol tíz perc múlva egy babát hozott a világra. Volt még egy ijedtség is, mivel a baba nem lélegzett, Erin barátja segített beindítani a légzését a segélyvonal segítségével. Ma már szerencsére mindenki jól van, Isla aranyos kislánnyá cseperedett.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonErin Langmaid (@erinlangmaid) által megosztott bejegyzés

Tavalyi az az eset, ami Massachusetts-ben történt. Melissa Surgecoff erős alhasi fájdalmakat érzett március 8-án, vőlegényével együtt azt hitték, veseköve van. Hívták a mentőket, ő pedig a vécére ment. Üvöltött a fájdalomtól, azt hitte, vesekövek fognak kilökődni belőle, ehelyett egy baba pottyant a vécébe. Vőlegénye azonnal kimentette a kicsit, megtisztította, magához térítette, és már meg is érkeztek a mentők. A kis Liam szerencsére teljesen egészséges. Mint a nő elmondta, utólag már látja a terhesség jeleit, de közben semmi nem tűnt fel neki, mert a menstruációja korábban is rendszeresen késett, és azt hitte, a szedett gyógyszerei miatt hízik.

De Magyarországon is történnek hasonló megdöbbentő esetek. 2018 májusában egy Baranya megyei lányhoz hívták a mentőket hasi fájdalmak miatt. A lány elmondta, hogy volt háziorvosnál, de a panaszok még mindig fennállnak. Ám a vizsgálat során egyszer csak egy baba került napvilágra. Mint a lány elmondta, fogalma sem volt a terhességéről, úgyhogy a mentők is eléggé meglepődtek. Végül helikopter szállította kórházba mindkettejüket.

Két éve pedig egy zsámbéki nővel fordult elő hasonló. A huszonhat éves, kétgyerekes anya erős hasi görcsök miatt hívta a mentőket hajnalban. A kiérkező ápoló megállapította, hogy hamarosan szülni fog, de a nő hitetlenkedett és tagadta, hogy terhes lenne.

Végül a mentőállomás garázsában született meg a baba, aki a Bianka nevet kapta.

A közvélemény számára minden ilyen történet hihetetlen, hiszen valóban nehéz elképzelni, hogy valaki kilenc hónapon keresztül ne vegye észre, hogy egy többkilós magzat fejlődik, mozog a testében.

A baranyai eset kapcsán a pecsma.hu utána is járt a dolognak, és mint írják, vannak olyanok, akiket “megtréfál” saját szervezetük. “Nem ritka, hogy a nők a terhesség alatt végig menstruálnak és a pocakjuk sem nő nagyra”. Az első trimeszterben könnyebben maradhat észrevétlen az áldott állapot dr. Hartmann Tamás pécsi szülész-nőgyógyász szerint, hiszen a fő tünetek, rosszullét és a hányinger nem mindenkinél jelentkeznek, a pocak mérete pedig testalkat kérdése, illetve a túlsúly elfedheti azt. A második trimeszterben azonban már olyan intenzitással tud mozogni a magzat, hogy az orvos elképzelhetetlennek tartja, hogy az édesanya ne vegye észre, hogy egy gyermek növekszik a hasában.

Van, aki a megnövekedett étvágy miatt gondolja, hogy hízik, mások puffadásra, bélmozgásokra gyanakszanak. Idősebb várandósoknál előfordul, hogy a változókor tüneteire gondolnak. Ám a legvalószínűbb ok pszichés: az anya szinte maga előtt is tagadja az állapotát, egyszerűen nem akarja észrevenni, nem vágyja ezt az állapotot, és tudat alatt úgy érzi, ha nem tud róla, akkor az nincs is. Ezért vélhetően a környezet is hibás lehet, sok esetben a férj, élettárs nem akar gyereket, és ez az elutasítás, esetleg fenyegetés hathat ki az anyára.